Második felkészülési mérkőzését is elveszítette Marco Giampaolo irányítása alatt a Milan az Egyesült Államokban. A piros-feketék magyar idő szerint vasárnap este 1-0-ra kikaptak a Benficától, a meccs egyetlen gólját Adel Taarabt szerezte.
Giampaolo több helyen is változtatott a szerdai Bayern elleni meccs kezdőcsapatához képest. A kapuban ezúttal is Gigio Donnarumma védett, a négy védő Davide Calabria, Mateo Musacchio, Alessio Romagnoli és Ricardo Rodriguez volt. A középpályán Fabio Borini, Lucas Biglia és Hakan Calhanoglu szerepelt, míg Krzysztof Piatek és Samu Castillejo mögött Suso kezdett támadó-középpályásként.
Az első 10 percben a Benfica kezdte jobban a mérkőzést és Rafa Silva nevéhez fűződött az első helyzet, azonban a lövése kevéssel a kapu fölé szállt. Nem sokkal később Adel Taarabt próbálkozott, de Donnarumma magabiztosan hárított. Az első negyedóra után magára talált a Milan és szinte egymás után jöttek a nagyobb gólhelyzetek. A 17. percben Calhanoglu távoli lövéssel a jobb kapufát találta el, majd egy percre rá Suso remek ütemben ugratta ki Samu Castillejót, azonban a Odisseas bravúrral hárított.
Ezt követően két újabb nagy gólszerzési lehetőség adódott a Milan előtt, de a Benfica kapusa állta a sarat és mindkétszer védett. A 29. percben Suso remek próbálkozása csak centikkel kerülte el a kaput, majd a 35. minutumban Piatek lőtt a kapu mellé. Az első játékrész hajrájában Donnarummának kétszer is védenie kellett, előbb Gabriel, majd Rafa Silva lövését.
A második játékrészben többet próbálkozott a Benfica, de a Milan előtt is adódtak lehetőségek. Az 53. percben egy remek összjáték után Castillejo került helyzetbe, de a kapus szögletre tolta a labdát. A 69. percben Pizzi veszélyeztette a Milan kapuját 16 méterről szabadrúgásból, ám Reina a helyén volt. Egy percre rá a Benfica egy szögletet követően Adel Taarabt megpattanó lövésével megszerezte a vezetést (0-1).
A 75. percben Suso erőteljes lövését Odisseas a kapu fölé tolta. A 79. percben jöhetett volna az egyenlítő gól, azonban Castillejo az indítás pillanatában lesen tartózkodott, így a játékvezető érvénytelenítette a találatot. Percekkel később Biglia szabadrúgásból hatalmas kapufát lőtt.
Több gól nem született, a Benfica 1-0-ra megnyerte az összecsapást. A piros-feketék következő mérkőzése szombaton lesz a Manchester United ellen Cardiffban.
MILAN – BENFICA 0-1
Időpont: 2019.07.28. 21:06
Helyszín: Gillette Stadium, Foxborough
Játékvezető: Stoica
Nézőszám: 27 565
Gólszerző: Taarabt (70.)
Sárga lapok: Musacchio (38.) ill. Pizzi (38.), Fejsa (65.)
KEZDŐCSAPATOK:
MILAN: G. Donnarumma (Reina, a szünetben) – Calabria (Conti, a szünetben), Musacchio (Gabbia 64.), Romagnoli, R. Rodríguez (Strinic 64.) – Calhanoglu (Krunic 64.), Biglia, Borini (Brescianini 87.) – Suso – Castillejo, Piatek (D. Maldini 87.)
BENFICA: Vlahodimosz – Nuno Tavares, Rúben Dias, F. Ferreira (Jardel 73.), Grimaldo (Ebuehi 73.) – Fejsza (F. Luís 73.), Gabriel (Szamaris 75.) – Pizzi (Chiquinho 75.), Taarabt (Joao Filipe 86.), Rafa Silva (Caio 72.) – Seferovic (Zivkovic 87.)
ÖSSZEFOGLALÓ:
KÉPGALÉRIA:
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
7 hozzászólás
Nem látok fejlődést. Ez nem 4-3-1-2. Calha & Suso ugyanúgy kapura küldi passz helyett. Castilejo szintén. Nincs összjáték a két csatár között.
A Benfica szinte mindenhol jobb volt nálunk.
Gól képtelenek vagyunk.
Giampaolo jól gondold meg kit akarsz megtartani és kivel nem számolsz.
Nem értek teljesen egyet az előttem szólóval. Az ilyen sör-virsli meccseken az eredmény nagyjából másodlagos, így ennek a mostani vereségnek sem tulajdonítanék különösebb jelentőséget, pláne úgy, hogy a csapat fele még hiányzik.
Úgy gondolom, hogy igenis kezdenek körvonalazódni Giampaolo elképzelései. Az első félidőben mutatott játék olykor kifejezetten biztató volt, több tudatosság volt a támadásépítéseinkben, mint tavaly bármikor. Mezőnyben jöttek a kényszerítők és sokszor sikerült kiugratni a támadókat. Sajnos a befejezőink nem voltak túlságosan élesek ezen a mérkőzésen és a szerencse sem állt mellettünk. (Calha kapufája). Ha 3:0-val megyünk a második félidőre, még az sem lett volna érdemtelen.
Kifejezetten tetszett, ahogy Hakan barátunk mozgatta a csapatot. Suso-val nagyon jól megértették egymást a kombinatív játékban, ez számomra mindenképp biztató volt.
Védekezésben szintén javulást vélek felfedezni. Végre nem abból áll az ellenfél megállítása, hogy beparkoljuk a buszt a tizenhatosunk elé. Már az ellenfél térfelén letámadtunk és a középpályán is jól szűkítették a területet a középpályások és a támadók. Nyilván nem tökéletes a rendszer, de úgy gondolom, hogy itt is megjelennek a Mister elképzelései.
Az már teljesen nyilvánvaló, hogy egy technikás, dinamikus, sokat futó csapatot akarunk építeni és nem véletlen, hogy a legstatikusabb embereink (Biglia, RR, Cutrone) helyére akarunk leginkább új arcokat hozni.
Összességében van mire építeni, látszik koncepció, ami a nyaralók visszatérésével és az új igazolásokkal akár még sikeres is lehet.
Tökéletesen egyetértek! Őszintén megmondom ennyire élvezetes játékot, amit az első félidőben nyújtott a csapat én már évek óta nem láttam. Rengeteg helyzetünk volt (Suso kiosztott legalább 4 kulcspasszt) csak az első félidőben, ott volt Hakan lövése, Castillejo helyzete(i), Borrini fejese, Piatek lövése a végén. Ha nem lövéssel fejeztünk be egy támadást, akkor azonnal visszatámadás, gyakorlatilag 7 ember (középpálya+támadók+az a szélső védő, akinek az oldalán próbáltak építkezni) folyamatosan presszingelt ilyenkor. Sok labdát is szereztünk, egészen elképesztő volt látni hogy ugyanazok a játékosok, akik tavaly tili-toliztak és lötyögtek, mennyire kombinatívak is tudnak lenni. Persze megvoltak a hibák (egyénileg: helyzetkihasználás, Biglia kicsit körülményes és olykor hajmeresztő hibái passzolásnál, csapat szinten: ha a presszing nem jött össze lassan zártunk vissza és a középpálya átjáróház lett), de egy olyan meccset (főleg első félidőt) hozott le a csapat, hogy végre láttam a Milant focizni és tetszett amit láttam (mondhatni modern focit játszottunk). Én nagyon örülök hogy megnéztem a meccset, mert bízom benne hogy ha egy Benfica ellen erre képes a csapat (azért az olasz csapatok 2/3-a nem ennyire technikás), akkor a kis- és középcsapatok ellen ez pláne működhet. Kérdés hogy a bunkerfoci ellen mit talál ki majd a mester, mert ugye az első felkészülési meccsen megvolt a labdabirtoklás, mégsem tudtunk mit kezdeni a labdával. De kezdek bizakodni, szerintem most végre évek óta először jó úton haladunk.
A baj csak az Tisztelt uraim, hogy a Benfica még eme hihetetlenül gyönyörűen játszó MILAN ellen is jobban támadott, több helyzetet alakított ki és többször rúgott kapura. Jah és rúgott gólt is.
Edző meccs vagy sem, azért illett volna legalább egy szerencsétlen gólt össze hozni a világverő Benfica ellen. Ők se egy összeállt csapat, többet cseréltek, mint mi… mégis az érdemet nem lehet elvenni tőlük.
Egyedül labdabirtoklásban voltunk jobbak.
A Novara ellen is rendesen rezgett a léc. Theo mentette meg a csapat becsületét utolsó percekben.
Egyedül a Bayern elleni teljesítményünk volt elfogadható, annak ellenére hogy kikaptunk.
A srácok szanaszét voltak mentálisan. Mindenki kapura akart rúgni, ahelyett hogy inkább passzolt volna.
Ugyanazt játszottuk, mint amit tavasszal. Így veszítettük el sorra a pontokat kis csapatok ellen.
Nagyon remélem, hogy az edző észnél van és nem ragaszkodik mindenkihez, aki tegnap a kezdőben kapott helyet. Szezon kezdetre össze kell állnia a csapatnak és a taktikának. Legalább már a kis csapatokat verjük el kíméletlenül.
Ha ebben a szezonban is elcsesszük, a UEFA megint a nyakunkon lesz és kezdhetünk mindent elölről.
Nekem nem tetszett a tegnapi játékunk.
Egyet értek R66-al !
Rengeteg idő van a bajnokság kezdetéig, én sem foglalkoznék az ilyen meccsekkel érdemben. Ha van Gianpaolonak elképzelése, akkor gondolom azt tanulják,építik,csiszolják, stb..stb
A meccset nem láttam, de elhiszem amit az előttem szóló írt, már csak azért is, mert a teljes keret még egyáltalán nem alakult ki, bármi előfordulhat. Hátha lesz meglepi.. 🙂
Forza Milan !
Áhhhh. Szerintem rúgjuk ki Giampaolot 😀
Attól, hogy sör-virsli mecs a lènyeg nem vàltozik, El kéne talàlni a kaput gyerekek!