Néhány nappal ezelőtt Yonghong Li vezetésével egy kínai befektetőcsoport megvásárolta a Milan tulajdonrészének 99,9 százalékát és a football-italia.net internetes oldal összegyűjtött 5 dolgot, amely az új tulajdonosok számára prioritást élvez.
DONNARUMMA SZERZŐDÉSÉNEK MEGHOSSZABBÍTÁSA
A 18 éves kapus ott folytatta ebben a szezonban, ahol tavaly abbahagyta: idén eddig 32 meccsen játszott a Serie A-ban és 11 találkozón nem kapott gólt. Remek teljesítményére számtalan európai topklub felfigyelt, többek között a dúsgazdag Manchester City, amelynek tulajdonosai a korábbi hírek szerint rekordot jelentő 130 milló fontot sem sajnálnának Donnarumma játékjogáért.
Néhány héttel ezelőtt nagy volt a bizonytalanság az olasz válogatott kapus jövőjét illetően, ami legfőképpen a klub eladása körül kialakult helyzetnek volt tudható be. Mino Raiola, a játékos ügynöke többször is elmondta, addig nem hajlandóak szerződést hosszabbítani, amíg nem tisztázódik a helyzet a tulajdonosváltásról. Ez a múlt héten megtörtént és a várakozások szerint Donnarumma hamarosan új, hosszú távra szóló szerződést kaphat jelentős fizetésemeléssel.
Nem titok, hogy az új vezetőségnek esze ágában sincs megválni a fiatal kapustól. Ezt néhány nappal ezelőtt Marco Fassone, a klub vezérigazgatója is megerősítette. Fassone elmondása szerint a lehető leghamarabb szeretnék megoldani a hosszabbítást, ugyanis kulcsszerepet szánnak Donnarummának a jövő Milanjában.
VINCENZO MONTELLA HELYZETÉNEK TISZTÁZÁSA
Annak ellenére, hogy tavaly nyáron rendkívül kevés összegből erősített a vezetőség, Vincenzo Montella vezetésével a Milan egészen januárig versenyben volt a Bajnokok Ligájáért, jelenleg pedig 32 forduló után a 6. helyen áll 3 ponttal lemaradva az EL-kvalifikációt érő 4. helytől. A szurkolók véleménye megoszlik az olasz vezetőedző megítélését illetően, azonban úgy tűnik, hogy a kínai tulajdonosok bíznak benne és mindenképpen vele tervezik megkezdeni a soron következő idényt.
A JÁTÉKOSKERET MEGERŐSÍTÉSE
Elsődleges cél lehet a klubvezetés számára a játékosállomány megerősítése. Amennyiben sikerül kiharcolni az Európa-liga indulást, akkor olyan csapat összeállítására van szükség, amely a bajnokságban és a második számú európai kupasorozatban is képes helyt állni. Ugyanakkor a Serie A-ban a korábbi évekhez képest jóval nagyobb lesz a verseny az élmezőnyben, hiszen a 2018/2019-es szezontól kezdve Olaszországból az első 4 helyezett automatikusan a Bajnokok Ligája csoportkörébe indulhat.
Az Il Sole 24 Ore szerint a nyári átigazolási időszakban 130-140 millió euró áll majd rendelkezésre játékosigazolásra.
STADIONKÉRDÉS MEGOLDÁSA
Korábban Berlusconi szeretett volna új arénát építeni a klub főhadiszállásához közel, végül azonban a klub visszalépett a telek megvásárlásától és elállt a stadionépítéstől. Jelenleg a két milánói együttes közösen bérli a San Sirót a milánói Önkormányzattól, viszont nem tudni, hogy mi a Milan új tulajdonosainak szándéka: új létesítményt építeni, vagy maradni a San Siróban.
„Szeretnénk, ha a klubnak rövid időn belül saját stadionja lenne, de tudjuk, hogy Olaszországban ez nem lehetséges egyik napról a másikra. Akár a San Siro, akár egy újonnan épülő létesítmény, de saját stadionra van szükség.” – nyomatékosította pénteken az új vezérigazgató, Marco Fassone.
ÁTLÁTHATÓSÁG
Berlusconi augusztus elején írta alá az előszerződést a klub eladásáról a kínai csoporttal, azonban a tulajdonosváltás lezárásának határideje több alkalommal is csúszott, miközben nem volt egyértelmű, hogy valójában ki áll az ajánlat mögött. Ha az új tulajdonosok szeretnék maguk mögé állítani a szurkolókat, akkor törekedniük kell az átláthatóságra.
[adrotate banner=”28″]
17 hozzászólás
Most akkor Yonghong Li lesz az új kapusunk? 🙂
Ez sajnos nem szeretet kérdés lesz valószínűleg, de szeretném, ha ezt a saját stadiont San Siro-nak hívnák.
A kistesók meg mehetnek a Pirelli arénába, vagy ahová akarnak. 🙂
Ezzel én is így vagyok !!! Fantasztikus hangulatú stadion a San Siro,és az egyik legszebb európában…nem modern kinézetű,de mégis…csodálatos !!!! Merdák menjenek a saját szarjukba mi meg maradjunk az otthonunkban !!!
Kistesók bérelhetik tőlünk a San Sirot. 😀
Igaz a San Siro kell semmi más!
Donnarumma-nak egy 15 éves szerződést kellene kínálni opciókkal . De 10 évre tuti!!!
Az Inter ellen is benne volt az első golban . kaphat új szerződést de a szezonban már ez a 3 gol amiben szerintem nagyot hibázott és hirtelen eszembejut. (Napoly,párhete a luft…) tehetséges de közel sem győzőtt meg róla hogy pótolhatatlan.
Mondj egy kapust akivel pótolhatnánk.
A most feljutó spal kapusa 20 éves sorban álnak érte a nagy klubbok válogatott kerettag ő is. Sőt az olasz válogatott kapusedzője azt mondta jobb mint Donnarumma! Aztmondta kis öregembernek hivja mert olyan mintha a testêben egy sokkal érettebb játékos lenne. Sokan álnak érte sorban 7-10 milla az ára.
Mondtam egyet! 😀 de amugy ne essetek nekem jó donnarumma és szeretem is. Maradjon csak mondom hogy ha elmenne 60-70 ért akkot nemtartanám vissza . de ez az én véleményem.
Viszont mindentől függetlenül nagyon bennem maradt ez a mondata a kapusedzőnek hogy jobbnak tartja pedig azért aki egyszerre edzi őket buffonnal az tudhat valamit
És ezt személyesen a szájából hallottad, vagy olvastad „az interneten”? Mert marhára meglepne ha bármelyik válogatott aktív edzője kerek-perec kijelentené hogy X játékos jobb mint Y játékos.(Mellesleg annak ellenére hogy a kapusedző szerint Meret (mondjuk már ki a nevét – vagy nem jutott eszedbe?) a jobb, még egy percet sem kapott a válogatottban.
Nem leszek népszerű a véleményemmel, de ha saját stadionban gondolkodnak, akkor új stadion kell. A San Siro túl nagy, és ’89-ben lett utoljára felújítva.100 éve építették, egy új létesítmény sokkal inkább megfelelne a mai kor igényeinek, felszereltségben és egyéb üzleti hasznosítás tekintetében is. Nem beszélve a fenntartási ktg-ekről.
Ez sajnos benne van, én is azért kezdtem azzal, hogy nem szeretet kérdés lesz. 🙁
De azért iszonyú lenne idegenbe járni a saját stadionunkba…
http://www.nemzetisport.hu/olasz_labdarugas/milan-argentin-valogatott-vedo-erkezik-sajtohir-2564005?utm_source=nsofb&utm_medium=page&utm_campaign=nsofb
Vangioni 2?
Donnarumma kapcsán a legnagyobb probléma egyértelműen Raiola. Ha Donna beérik, azonnal el fogja adni a legtöbbet kínálónak, ez sajnos bizonyos.
Montellának jár a következő év, eddig megdolgozott érte – bár nem tartom nagy formátumú edzőnek, de jövőre még ez nem oszt, nem szoroz.
Stadionkérdést nem értem. Nyilván le kell fizetni a megfelelő hivatalnokokat, de onnantól fogva csak szándék kérdése – egy Milan esetében a megtérülés pár évnél nem lehet hosszabb. Nincs ezen mit gondolkozni.
Új stadion kell ha hosszú távú megoldást keresünk!
Cití 130 millió? Ők meg kérni akartak zabalettért 40 milliót? 300millió font és mehet domma :))