A Milan idegenben 1-0-s vereséget szenvedett az AS Roma együttesétől az olasz labdarúgó bajnokság 16. fordulójának hétfői játéknapján. A győztes gólt Radja Nainggolan szerezte, a Milannál pedig – a Crotone elleni meccshez hasonlóan – M’Baye Niang büntetőt hibázott.

A 27. percben került sor az első fontosabb momentumra, amikor a hazaiak kapusa szabálytalankodott az AS Roma tizenhatosán belül, a játékvezető pedig ezután büntetőt ítélt a vendég milánóiaknak. A labda mögé Niang állt, de a jobb alsó felé tartó labdáját a lengyel kapus védeni tudta, így nagy lehetőséget pazarolt el a Milan! Komolyabb helyzetek nélkül telt el a félidő, mezőnyben kiegyenlítettek voltak a viszonyok, viszont a hazaiak tudtak több lövést megereszteni.

A 62. minutumban a második félidő első komoly helyzetéből gól született, a hazaiak ünnepelhettek! A belga Nainggolan 20 méterről tűzte kapura a labdát, és jól döntött, a játékszer a bal alsóban kötött ki, Donnarumma nem tudott védeni (1-0)! A 76. percben ígéretes helyről, és 25 méterről végezhetett el szabadrúgást a hazai együttes. De Rossi végezte el a pontrúgást, de az olasz csak a sorfalat találta telibe. A 83. percben Dzeko is feliratkozott volna a hazai góllövők listájára, de Donnarumma védeni tudta a támadó távoli lövését. A vendégek igyekeztek megnyomni a hajrát a pontszerzés reményében, de a háromperces hosszabbítás során sem tudtak gólt szerezni, ahogy a hazaiak sem, így maradt minden a “régiben”.

Így tehát tovább tart a Milan rossz sorozata a Stadio Olimpicóban, miután a legutóbbi 13 fellépésén csak egyszer nyert, még 2011 októberében.

ROMA – MILAN 1-0

Időpont: 2016.12.12. 21:00
Helyszín: Stadio Olimpico, Róma
Játékvezető: Mazzoleni
Gólszerző: Nainggolan (62.)
Sárga lapok: Rudiger ill. Pasalic, Paletta

>> A KEZDŐCSAPATOK:

ROMA (4-2-3-1): Szczesny; Rudiger, Manolas, Fazio, Emerson; De Rossi, Strootman; Bruno Peres (El Shaarawy 42.), Nainggolan, Perotti; Dzeko.

Cserék: Alisson, Greco, Juan Jesus, Iturbe, Vermaelen, Seck, Mario Rui, Gerson, Spinozzi.

MILAN (4-3-3): Donnarumma; Abate, Paletta, Romagnoli, De Sciglio; Pasalic (Honda 84.), Locatelli, Bertolacci (Mati Fernandez 67.); Suso, Lapadula (Luiz Adriano 71.), Niang.

Cserék: Gabriel, Plizzari, Ely, Gomez, Poli, Zapata, Vangioni, Sosa, Antonelli.

24 hozzászólás a bejegyzéshez

  1. Elsősorban edzői hibák tömkelege jellemezte részünkről a meccset. Niangot abszolút nem tartom idevalónak. Statikus, kiismerhető, és legfőképp buta…Semmi váratlant nem tud húzni, így aztán sok kontrát kellett átvészelnie a csapatnak rossz passza, vagy labdavesztése miatt. Máskor is írtam: lehet,hogy a francia liga alsó régiójában ez elég, de olasz élmezőnybe édeskevés. Ráadásul mentálisan is gyenge. Első alkalommal adnám el, ha kell, áron alul.

    A másik: Montella furcsa húzási. Összeesküvés-elméleteket nem gyártanék,de valóban különös dolgok voltak itt…Motivált támadó helyére egy motiválatlant, Honda kései behozatala, Niang pályán hagyása a gyér produkció ellenére…Mind-mind olyan lépés ,ami arra utalhatna, hogy még véletlenül se lőjünk gólt. .De nem akarok a rosszra gondolni, nem voltunk jók, de annyira rosszak sem. Sajnos ma nem jött össze…pedig ha az a büntető bemegy…

  2. Engem Montella bosszant igazán, hisz Niangról eddig is nyilvánvaló volt,hogy teljesen fogalmatlan. De Montella,amit művelt… Niangot kezdeti, úgy,hogy Suzuki jól szállt be a legutóbb. Vele rúgatja a tizit még mindig, mintha ez egy önbizalomépítő rehab központ lenne. A teljesen összeomlott franciát nem kapja le a félidőben,pedig olyan,mintha emberhátrányban lennénk miatta.0-1után sem őt cseréli,hanem azt a Lapadulát,akiről pont a héten jött ki az a stat,hogy a meccsek utolsó szakaszában szerzi a legtöbb gólt. Mati Fernandezt is erőlteti,mondván fel kell építeni. Rómában, 0-1-nél… Anyád. Szóval Montella úgy meccselt,mint egy valódi legenda. AsRoma legenda.

    • Azt gondolom mindent leírtál amit én is gondolok….Illetve egy-két saját meglátásommal kiegészíteném…
      Pasalic játéka sem volt olyan szörnyű mint amire előzetesen gondoltam,de Bertók lacié sem….ellenben a Lapadula / L.A. csere teljesen értelmezhetetlen volt !!! A múltkor láthatta mindenki (így montella is) hogy teljesen hasznavehetetlen Adriano…ilyen cserét csak akkor lép meg az ember ha fél attól,hogy gólt lővünk….
      Niang nem értem,hogy került a kezdőbe,nem értem hogy lőheti ő a büntetőket…mikor még Abate-nak is jobb a rúgótechnikája mint neki….óriási pedagógiai hiba,hogy ezt a 11-est mos nem Lapadula lőhette !!! Niang hogy végigjátszotta a mecset megint csak talány…..erről azért a mester részletesen beszámolhatna nekünk szurkolóknak !!!
      Összességében egy rendkívül alacsony színvonalú mecsen maradtunk alul,és így utólag foghatjuk a fejünket mert mindenki féltette a csapatot a romai kirándulástól….a végén pedig fejelgethetjük a falat,mert bizony ha a 11-est berúgjuk akkor visszük a 3 pontot romából,de legrosszabb esetben is egyet….mert ez a roma harmatosan gyengus volt !!! Semmit sem csinált,azt az egy egyéni villanást kivéve amiből a gól lett……

      Niang dupla tripla p…csán rúgást érdemel,és vele együtt egy óriási tockost montella is !!!

      Ezt a vereséget ketten viszik el a hátukon….és bizony sokakat elgondolkoztathat az is,hogy vajon a mesterünk a Milanért játszik v. inkább még mindig rómába húz a szíve……

  3. Egyetértek az előttem szólókkal. Én sem értettem Montella döntéseit a mai meccsen. Oké, hogy mondjuk kezdeti Niangot mondván “bízom benned fiam” alapon de félidőben egyértelműen le kellett volna hozni. Az meg szinte felháborító, hogy végig a pályán volt és azt sem értettem hogy a semmiből is gólt lőni tudó Lapadulát cseréli le egy abszolút formán kívüli motiválatlan játékosra. Megmondom őszintén először a cserénél azt hittem hogy valami középpályás esetleg Niang jön le így legalább létszámban növeljük a támadókat. Nekem mint amatőr szurkolónak tökmindegy hogy 1:0 vagy 2:0 lett volna a vége persze nyilván a Milan ezt nem így gondolja. Legalább támadtunk volna ki mindegy mindegy alapon 😀
    Meg az is feltűnő volt, hogy Suso nagyon sokszor lépett be középre labdáért. Eddig ez nem volt így vagy tévedek? Talán ezzel akarták középen megbontani a Romát, hogy majd 1-1 ember levesz egy csellel amolyan Bonaventura helyettesítő megoldás lehetett.

    Azért összességében úgy érzem kellett ez a pofon a csapatnak. Egyértelmű hogy hiányzott Jack és Kucka, de ha ez a csapat BL álmokra tör, nem szabad, hogy a bajnokságban ennyire megérezze a csapat két ember kiesését. Ebből is látszik hogy minőségi igazolásokra van szükségünk ahhoz, hogy tovább léphessünk.

  4. Sajnos minden előttem szóló véleményével egyet kell értenem. Számomra az a felfoghatatlan , hogy egy nem rossz első félidő után hogyan tudunk ennyire beszari futballt játszani. Az első félidőben uraltuk a játékot, helyzeteink voltak, a Róma nem tudott helyzetbe sem kerülni, azután valami történt az öltözőben és beszartunk a lehetőségtől. Nagyon fiatal a csapat ez nagyszerű, de kellene egy vezér aki ilyen szituációkban segít a többieknek. Számomra örömteli volt Abate játéka mióta kapitány remekül játszik, bár van még mit fejlődnie főleg a beadásoknál. Paletta játéka nekem rejtély van amikor a védelem legjobbja, de rengetek felesleges, felelőtlen hibát követ el mintha bepánikolna bizonyos helyzetekben ( a gól előtt ahelyett hogy kilépett volna blokkolni behátrált, de ezen kívül is volt egy két óriási hibája a kiállításairól nem is beszélve.) Összességében szerintem a róma ennyivel jobb sajnos jelenleg de egy kis szerencsével másként is alakulhatott volna .Ha télen erősödnénk akkor nem lenne ez rossz.

  5. az a baj, hogy eddig sem játszottunk jól. Egy-egy normálisabb csapat ellen, meg még kevesebb a sanszunk. Én sem értem Niang játszatását és, hogy ő rúgta újra a tizit az nonszensz.
    Mondom ezt úgy, hogy szerintem Niang jó és a csapatunk egyik legveszélyesebb támadója lehetne…

    De 1. nem a posztján játszik, 2. már mindenki rá van szállva és az önbizalma a béka segge alatt van. Tavaly azért berúgta az összeset, viszont ilyen idegállapotban edzői hiba egyáltalán a pályára küldeni.

    Szerintem amúgy Suso sem ért egy kalap sz.rt se…
    Pasalic helyett is simán játszathatnánk a saját nevelésű Zanellatot, mert enynit tuti mutatna. Télen Mati, Pasalic és sosa is nyugodtan távozhatna, mert most is az a helyzet mint eddig. Aki jött a keretbe szinte mind lefelé lóg ki!

    A védelemben sem értem, hogy miért nem lehet betenni Zapatát, neki legalább megvan a sebessége ezen a szinten focizni. Romagnoli sem meggyőző.

    Bár nem játszott ezen a meccsen, de az eddigi játéka alapján gomez is óriási kapufa. még sosem láttam Milan mezben ilyen suta játékost. Még a labdakezeléssel is hatalmasakat harcol, pedig legtöbbször csak gurul felé.

    Bertolacci viszont tényleg leosztott 3-4 olyan passzt, amiből simán gól lehetett volna.

  6. Montella a saját találmányaiban fog bízni! Ha ez a csapat kárára megy továbbra is és nem veszi észre, akkor nem sokáig tanyázunk a 3. helyen. Szerintem a szezon kezdetén bejött Suso és Niang szélső játéka. Sebességben ez a két ember húzta meg és kötötte le az ellenfelet jó pár meccsen. Társak mindig voltak hozzá. (Niang 3 gól 3 gólpassz.) Egyik sem a kedvencem de ez bejött egy darabig. Azóta Suso, azért önmagához képest fejlődött de hullámzik ő is! Niang teljesítménye meg megy lefelé és akkor is kezdő marad és tizenegyeseket rúg. Ehhez jön még Mati Fernandez szerepeltetése. Ha Bacca visszatér Lapadula sem marad sokáig a kezdőben. Hondában úgy tűnik nincs bizalma vagy jobban preferál más játékosokat. Amennyiben nem oldódik meg a tulajdonos csere minél hamarabb, tavalyi szereplésben bízhatunk. Eddig a tabellával teljesen elégedett vagyok, abszolút várakozásaimon felül teljesít a gárda! Kérdés mi a cél? Mihály is nemzetközi szereplés reményében tartotta jó darabig a csapatot! Mikor kezdik nyitni a bukszát? Stabil játékosokra van szükség, akiket pihentetés miatt kell kihagyni a kezdőből!

  7. Kezdődik a köpködés jó magyar módra.
    Végig néztem a meccset, nem voltam oda érte, de ennek a Rómának fényévekkel jobb a kerete. Nézzétek meg az ő kispadjukat és a miénket. Sok mindent elmond arról, hogy nálunk miért az játszik aki.
    Ha már ennyire fikázzátok Montellát akkor Kuckát se hagyjátok ki 🙂 Az előző meccsen kb.20 percet játszott és kapott egy sárgát, ezért nem játszhatott most.
    Elég egyszerű a képlet, Niangon ment el a meccs. Hidegrázást kapok tőle ahogy játszik. Neki vaxolt labda kéne, az kevésbé pattan el.

    • Nem 20, hanem 5 perc volt… 2 perc alatt kapott sárgát. De már az is montella hibája volt. 😀
      Azért ha csak a padot nézzük: Zapata, Honda, Adriano, Poli nem épp rossz névsor. De nem vitatkozni szeretnék, jobb a Róma kerete. De azért nem sokkal jobb.

  8. Nem hiszem el ezeket a kommenteket… Mindenki Montellát szídja, meg hogy milyen szarul játszottunk, stb. Hihetetlen. Szerintem ez volt a legjobb mecsünk idén, az első meccs ahol bebizonyítottuk, hogy a bajnokságban a legjobbak között vagyunk. Könyörgöm a Roma otthonában uraltuk a meccs nagy részét, egy távoli lövéssel nyertek és utána húzták az időt, hogy valahogy kiszenvedjék a győzelmet. Mindezt úgy, hogy kihagytunk egy tizit, és egyébként helyzete sem volt a Rómának.A Roma idén az összes meccsét megnyerte otthon, általában 3-4 gólt rúgnak.
    Aki ezek után Montellát szídja, az menjen vissza és nézze meg mire ment ezzel a kerettel az alőző években Mihajlovics, Inzaghi, Brokki, stb. Fényévekkel előbbre járunk, mindezt úgy, hogy a játékoskeretünk semmivel sem lett erősebb. 20 éves gyerekek játszanak könyörgöm.

    Na mindegy, úgyse győzök meg senkit. Szídjatok szépen mindenkit ozt jónapot.

    • Félreértettél valamit. Senki sem vitatja, hogy Montellával nem léptünk előre. Sőt, erre a meccsre is jól kidolgozta a taktikát, a gólig mezőnyfölényben voltunk szerintem. Viszont nagyon sz.rul “meccselt”. Ami azt jelenti, hogy a meccs eseményeit hitványul reagálta le. Niang zavarodottságát, a kapot gólt… Még akkor se logikus,hogy Lapadula jön le hátrányban és nem Niang, ha a francia jó formában van. Az ő erénye akontrajáték. Nem egy visszaállt védelem elleni gyürkőzés. Fájdalmas volt láni, ahogy Rüdiger minden próbálkozásánál röhögve lépett be elé. Szóval Montellának tényleg bepárásodhatott az Olimpicoban a tekintete,mert sok mindent benézett.

      • Rendben, csak az a gond, hogy a fenti kommentedben csak szidni sikerült Montellát, pozitív gondolatot nem sikerült megfogalmaznod, egy anyázást annál inkább. Mindemellett a “meccselős” véleményeddel sem tudok egyetérteni, pl Lapadula véleményem szerint azért jött le mert kifutotta magát és teljesen elfáradt, nem azért mert rosszul játszott. A Mati csere is érthető volt szerintem, mert a meccs azon szakaszán nagyon elfáradtunk, és kezdtek simán átszaladni a középpályánkon, kellett egy labdabiztosabb játékos oda. Nyilván ha ülne a padunkon egy Kroos szintű játékos akkor azt hozza be, de hát abból gazdálkodik ami van. Ugyanez igaz LA-ra is – nyilván ha nem sérült Bacca, akkor ő játszik, vagy ha lenne bármilyen egyéb épkézláb center. De nincs.

        • Az anyázásom csak a frusztrációmat mutatja, ami pont az váltott ki, hogy tegnap pontot, pontokat érdemeltünk volna. Semmivel sem voltunk rosszabbak. Montellát azért szidtam mert a tegnapi meccsről volt szó, és nem másról. Nem tudom hogy hol láttad, hogy Lapadula “kifitotta magát”, de az tény hogy Niangnak se az elején se közepén se a végén nem volt értékelhető megmozdulása. Az is tény, hogy Gyula rendre jól megy a meccsek végén. Simán adta volna magát a Niang Honda csere, de még a Niang LA is. Mati a labdabiztos? Aki fél év alatt nem játsztott egy egész meccset… ok. Lehet, hogy rosszul látom laikusként, de a tegnapi eredmény se azt igazolja, hogy Montella jól döntött.

  9. Én is úgy gondolom hogy NEM Montella a hibás. A meccs nem volt annyira lefutva mint amennyire vártam. Azt hozzá kell tenni hogy nem sok olyan poszt van ahol versenyben lennék a Romával. Sőt ha a kispadot nézzük akkor meg semmi esély. Gyakorlatilag nincs játékos aki be tudni állni és erősítés lenne. Niang szerepetetése abszolút hiba, én megadnám a lehetőséget Hondának azért két nem rosszul cselező ballábas játékos plusz Bona megnézném mit alkotna.

    Amúgy kérdem én itt mindenki látja hogy Niang nem tud labdát vezetni csetlik botlik szó szerint. Biztos van még egy pár százezer ember a földön aki hasonlóan vélekedik akkor milánóban ezt miért nem látják???, vicc. 😀 Már azon gondolkodtam hogy írok nekik.

    Én is azon a véleményen vagyok hogy Sosa, Mati, és Gomez takarodjon. Pasalicból én azért megnézném hogy mi lesz, kivárnám a kölcsön lejártát. Pontosan nem tudom hogy a Sosa, Mati, Gomez hármas mennyibe is került de az árukból futotta volna 1 db normális játékosra és ahogy nézem a többi helyet fel lehetett volna tölteni ifikkel.

    Loca, Donna, Calabria, De Sciglio (mindenki bevált) én Mastallit sem adtam volna el.

  10. Úgy látom mégsem vagyok egyedül a véleményemmel, mert én sem gondolom, hogy katasztrofális lett volna a játékunk!
    A Róma nagyon jól lezárta a széleket, de középen voltak hatékony passzaink előre felé. Összehasonlítva az egyéni teljesítményeket, a Rómában sem brillírozott senki, nem mondhatjuk, hogy az ő akaratuk érvényesült. => Montella jól felkészült, és a lehetőségekhez mérten jó taktikát dolgozott ki.
    Bertolacci, és Pasalic is kiválóan játszottak. Védekezésben nem emlékszem nagyobb hibára, talán Pasalic hozta egyszer-kétszer kellemetlen helyzetbe Abatét.. viszont előre felé (főleg Bertolaccitól) több szép megoldást is láttam. => vagyis Kucka pótlását megoldottuk!

    Montella cseréivel én sem értek egyet, (a kezdővel sem teljesen), és a végén már a szufla is elfogyott. De összességében, nem voltunk rosszabbak (játékban), mint a juve vagy az inter ellen!

    Húzzuk be a következő meccseket! (Az iner elleni pontvesztést pl. sokkal jobban bánom!)

  11. Hihetetlen kommentek komolyan.
    Niang nem ugyes mostanaban de a szezon elejen jo volt tehat ott van a potencial. Hogy miert jatszik?!? mert elol mindenki lassú a Milanban. Lampadula, Bacca, Honda, Adriano mind mind nagyon lassu. egy Roma ellen kontrabol nem ok fognak elfutni.
    A masik a 11es. Mindenki hagyta mar ki. csak az nem aki nem all oda. Az elso szamut nem tombolan nyerte. Nyilvan edzesen gyakoroljak es o a legjobb.

    Montellat anyazni… fiatalitani ajart mindenki par eve erre, hogy itt van fiatalokat jatszat egy edző anyaznak ha kikap a csapat egy jatekoskeretben erosebb Romatil.

    20onevesek hibaznak fejlodnek…

    Niang a potencial miatt jatszik amit ki akarnak hozni belole.

    A Milan herdalt mar el nemkeves jo jatekost akik kesobb beertek. Lasd Aubameyang vagy eppen Vieira. Gurcuff

    Henry is szenvedett a Juveban anno es mi lett belole…

    Vardy kuka volt 29 eves koraig.

    Nulla keretunk van hat fejlodni kell.

    Lampadula sem volt a toppon az elejen.

  12. Niang Balotelli kettő,csak sokkal gagyibb tehetséggel… Adják vissza ingyen a francia csapatnak ahol volt..Itt nagyon kutya..pffff
    Pedig ha mi lőjük az első gólt,akkor biztos másképpen alakul a mérkőzés.
    Javaslom írjunk petíciót Niang eladása érdekében,ha kell menjen ingyé !

  13. Én sem szívesen szidom az eddzőt a mai meccs után. Nincs más, aki niang posztján tudna játszani. Nem véletlenül keres a csapat szélsőt. Ha visszatér jack akkor ő játszhat ott, mögötte esetleg bertolacci. Tény, a tegnapi meccsen sok volt a hiba, de ha verjük az atalanta csapatot, akkor minden rendeződhet. Ezzel a kerettel még az 3l is necces, nemhogy az a hely, ahol most vagyunk.