A Milant nem korlátozza a Pénzügyi Fair Play

7

Olasz lapértesülések szerint a Pénzügyi Fair Play nem lesz hatással a Milan idei átigazolási időszakára. Eközben a kínai hatalomátvétellel megváltozhat a vezetőség összetétele is, ugyanis Nicholas Gancikoff lehet a vezérigazgató, Adriano Galliani pedig az alelnök.

Silvio Berlusconi nemrég az újságíróknak elismerte, hogy értékesítette a klubot és garanciákat kért arra, hogy az új csoport az elkövetkező két évben nagy összeget fordítson átigazolásokra.

A tervek szerint a felek július 12-én írják alá a szerződést a klub eladásáról. Eközben a Gazzetta dello Sport a pénzügyi részletekről írt a mai kiadásában. Állítólag a kínai konzorcium 450-500 millió eurót fizet a Fininvestnek a Milan 80 százalékáért, beleértve a 200 millió eurós adósságok rendezését. Berlusconi tiszteletbeli elnök lesz a részvények 20 százalékával. Idén nyáron 100-150 millió euró áll rendelkezésre a keret megerősítésére és a városi rivális Interrel szemben a Milant nem tartják vissza a Pénzügyi Fair Play korlátozásai és így, mint új befektetők a kínaiak számára lehetőség van az első idényük végén arra, hogy a költségvetés deficites legyen, amit később hoznak egyensúlyba.

Úgy tűnik, hogy megváltozhat a vezetőség összetétele is, ugyanis a kínai konzorcium képviseletében álló Nicholas Gancikoff lesz a vezérigazgató, míg alelnökként Adriano Galliani lesz a felelős az átigazolásokért.



Barbara Berlusconi jövője kérdéses, de várhatólag maradni fog az igazgatóságban. Eddig vezérigazgatóként dolgozott és a kereskedelmi ügyintézésekkel foglalkozott.

[adrotate banner=”28″]

7 HOZZÁSZÓLÁS A CIKKHEZ

      • Hát meg eleve a TM 75 millióra becsüli az értékét. Szerintem a Bayern olyan árat szabna, hogy aprópénz maradna a nyárra szánt pénzből. 🙂

      • Akkor pld. C.R. sem lenne, mert csak 1 jó meccse volt? Müller csak azért nem ideális jelölt, mert nincs rá esély.

        Az EB-ből ne induljunk ki, ott max. 1-2 fiatal tudja eladni magát vagy felhívni magára a figyelmet, más értelme nincs klubszempontból. Hogy csak magyar példákat mondjak, lásd Lovrencsicset, aki még ingyen sem kellett értelmes csapatnak, vagy Dzsudzsák aki az EB-n kimondottan jó volt, aztán klubcsapatban mikor volt egy normális éve? De már írta más is példának, hogy mondjuk ki választana inkább az izlandi csapatból középpályást a horvát helyett csak azért mert tovább jutottak?

  1. Bacca, Adriano valószínüleg menni fog.
    Benatia, Verratti, Saponara, Lukaku, Pjaca – erre a nyárra elég is lenne.

SZÓLJ HOZZÁ!

Please enter your comment!
Add meg a nevedet