2022. december 07., szerda

Mihajlovic: Legyőzhetjük a Fiorentina csapatát

-

Az olasz média továbbra is tele van azzal a hírrel, miszerint Silvio Berlusconi Marcello Lippire cserélné Sinisa Mihajlovicot, abban az esetben, ha a Milan nem szerzi meg a Fiorentina ellen a 3 pontot. Azonban Mihajlovic tovább dolgozik és bizonyítani akar a kételkedőknek. Íme a szerb edző szombati sajtótájékoztatója.

“Holnap kezdődik a szezon második fele, reméljük, megtudjuk fordítani az eseményeket, és fentebb sikerül jutni a tabellán. Egy nagy mérkőzés vár ránk, és sok múlhat rajta, hiszen ha győznénk, akkor 6 pontra csökkenne a Fiorentina és köztünk a különbség. Hosszú utat kell még megtennünk a szezon végéig, és még van időnk, hogy feljebb jussunk a tabellán. Számos területen javult a csapatunk, mióta legutóbb találkoztunk a Fiorentinával. A kritikák ellenére is, úgy vélem jól dolgozunk.”

“Természetesen minden téren teljesíthetnénk jobban is, de ebben az idényben volt pár remek teljesítményünk is. A korábbi szezonokat nézve, a Fiorentina mindig is harcban volt a Bajnokok Ligája szereplésért. Nem véletlen, hogy ilyen jó helyen állnak a tabellán. Azonban nekik is megvannak a maguk gyengeségeik és ezeket kifogjuk használni. Nehéz lesz, szorosan kell védekeznünk és ki kell használnunk minden adandó alkalmat. Ellenkező esetben megfognak minket büntetni. Előre látom, hogy ez egy szoros mérkőzés lesz. Az első találkozásunkkor, Firenzében előttünk álltak. Mivel akkor még a mi munkák csak folyamatban volt, míg nekik már megvolt a biztos alap, amire építhettek. A saját játékunkat fogjuk játszani, és hajtunk a győzelemért. Sosem aggódok a rólam írtakról vagy hallottak miatt. Tudom, hogy mindig mindent beleadunk, néha jól megy, néha viszont nem a terv szerint alakulnak a dolgok. Keményen dolgozunk és egységesek vagyunk. Egy győzelemmel a Fiorentina is fentebb juthat. Most nálunk lesz a hazai pálya előnye, és ha a saját játékunkat játsszuk, akkor megvan minden esélyünk arra, hogy legyőzzük őket. Nagyon kell figyelnünk hátul, és úgy kell támadni, ahogy valójában tudunk. Helyzeteket kell kialakítani, de mindenekelőtt ki is kell ezeket használni.”

“Senkinél sem vagyunk rosszabbak. A csapat fizikálisan jó formában van, és minden játékos 100%-ot fog nyújtani. A lelátóról szóló tömeg fütyülése igaz nem segít, de a lényeg, akkor is az, hogy mi mindent beleadunk. Jelen pillanatban nem a tabellát kell tanulmányozni, hanem mérkőzésenként kell nézni a dolgokat. A San Siróban uralkodó hangulat nem segít, de össze kell szednünk annyi pontot, amennyit csak lehetséges a következő hetekben. Egy pozitív sorozat sokat segítene, és fentebb juthatnánk a tabellán is.”

Ezt követően Mihajlovic kitért a játékosokra is: “Bacca legutóbbi gólja? Elég kockázatos mozdulat volt, de Bacca minden adódó lehetőségből megpróbál gólt szerezni. Remélem, még sokat szerez. Luiz Adriano távozása? Úgy vélem ez bevételi döntés volt, mind a játékos, mind a klub szempontjából. Balotelli? Már az elmúlt 2-3 edzést a csapattal végezte. Boateng? Még mindig dolgoznia kell az erőnlétén.”

“Elég nagy keretünk van, 28 fős és az ideális az 25 lenne. Honda? Az elmúlt hetekben több játéklehetőséget kapott. Ő egy profi játékos, és mindig az a célja, hogy a legtöbbet kihozza magából. Megbízható tagja a csapatnak, és mindig követi az instrukciókat, amiket adok neki.”

Továbbá beszélt az elnökkel, Silvio Berlusconival ápolt kapcsolatáról is.

“Hetente legalább egyszer beszélek vele. Az elnök mindig kedves, és tiszteletteljes velem. Semmi sem változott köztünk. Nyugodt vagyok, ami a pletykákat illeti. Széles a vállam, és keményen végzem a munkámat. Emelt fővel járok. Mondtam a csapatnak, hogy próbálják ezeket kizárni, és csak a játékra fókuszáljanak.”

EZEKET OLVASTAD MÁR?

KOMMENT SZEKCIÓ

9 HOZZÁSZÓLÁS A CIKKHEZ

  1. azzal nagyon egyet értek,amit miháy feszeget,hogy a san siro hangulata szörnyű,és ez főleg nem azért van mert kevesen jönnek ki a meccsre,ha nem azért,mert aki kijön az is fütyül.nekem is van gondom a mostani milannal,de ha kimennék egy meccsre,akkor 100%-ig a csapatnak szurkolnék,ha meg ez nem megy maradnék otthon a seggemen,mert még üres stadionban is jobb futaballozni,mint egy olyanban,ahol kifütyülnek.amúgy meg úgy gondolom,hogy ha vezetőség nem ért abból,hogy alig 20 ezren látogatják a meccseket,akkor a fütty szóból sem fog!

  2. Valóban bunkóság kifütyülni őket, amikor láthatóan hajtanak. Nyilván ez a fütty inkább a vezetésnek szól, hogy csináljanak már valamit.
    Én meghagynám Misit a bajnokság végéig utána viszont egyértelműen leváltanám Contéra, bármi is történik addig a csapatnál (szerintem nem lesz semmi csoda).
    Minden, ismétlem minden erőforrást Conte leszerződtetésére fordítanék, mert a csapatépítést egy jó edzővel kell kezdeni ! Ő pedig már bizonyított….

  3. Miről beszél ez az ember?
    – ebben az idényben volt pár remek teljesítményünk is
    Sorol mester, sorol melyek a jó teljesítmények az idényben? Iszom szavad csak mond
    -A saját játékunkat fogjuk játszani, és hajtunk a győzelemért.
    NEkünk van saját játékunk? Miféle ugyan?
    -van időnk, hogy feljebb jussunk a tabellán
    így van mester, amink van az az idő. Lófax karikákkal mester, idő bakker az

LEGFRISSEBB HÍREINK

SZAVAZÁS