Az újságírók a Milan jelenlegi helyzetéről kérdezték a csapat korábbi vezetőedzőjét, Filippo Inzaghit, aki az élő szerződésére hivatkozva nem mondta el véleményét.
A csapat az előző szezonban Inzaghi irányításával a 10. helyen végzett a bajnokságban. A nyáron a vezetőség menesztette Inzaghit és Mihajlovic lett a vezetőedző.
Inzaghi nem kommentálta a Milan aktuális helyzetét.
„Sajnálom, de júniusig szerződésben állok a klubbal és addig nem beszélhetek.” – mondta Pippo az újságíróknak.
A Milan az előző fordulóban 4-0-ra kikapott a Napolitól és az utóbbi 5 mérkőzéséből 3-at elveszített.
2 hozzászólás
Vagy elhordja a vezetőséget jogosan vagy pedig inkább nem mond semmi rosszat szeretet klubjáról ! Amúgy is úgy köszönt el, hogy még találkozunk és persze csak a Milan az otthona 🙂
Nem baj, csak a görögöket oda-vissza!!