Nem csak Pablo Armero az egyetlen, aki a kevés játéklehetőség ellenére boldog és maradni szeretne Milánóban. A piros-feketék fiatal csatára, M’Baye Niang se szeretne távozni, sőt keményen dolgozik, hogy kiharcolja helyét a csapatban.
„Niang boldog a Milanban,’ – kezdte nyilatkozatát a játékkos ügynöke, Moussa Ndiaye. „A napokban beszéltem a Milan sportigazgatójával, Rocco Maiorinóval. Niang nem akarja elhagyni a Milant, ahol tisztában vannak a tehetségével, és ügyfelemnek türelemmel várnia kell az esélyre, hogy bizonyíthasson. M’Baye minden nap keményen dolgozik, hogy készen álljon, ha szükség van rá.”
„Sok pletyka merült fel vele kapcsolatban, mert ő a Milan egyik fiatal tehetsége, de teljesen normális dolog hogy érdeklődnek iránta. Engem is többen kerestek meg vele kapcsolatban, és az olasz sajtó is gyakran cikkez róla. Azonban Niang örömmel marad Milánóban, és egyetlen célja hogy jól teljesítsen a piros-feketék színiben.”
Niang az idei szezonba három bajnoki mérkőzésen léphetett pályára, de ezeken összesen 25 perc játéklehetőség jutott neki.
11 hozzászólás
Cím hibás: Niang 🙂
Köszi, javítva.
Pedig mehetne inkább !
Balotelli kettő…
Pedig egy Seria A-s középcsapat ahol folyamat játszik jót tenne neki az biztos mert most meg még kevesebbet fog játszani Cerci érkezésével…ha csak nem csinálunk belőle centert ami lehet nem rossz mert gyors,nagyot rúg:))
mellé 🙂
Most, hogy erőteljes center gondjaink vannak, meg kell próbálni csúcsékként játszatni. Az utolsó esélye, hogy bizonyítson. Ha befejező csatárnak se válik be, akkor búcsút kell inteni neki, mondom ezt úgy, hogy így is sok esélyt kapott sok játékostársához képest…
Én is több lehetőséget adnék neki nem csak 20 percet.
3-4 meccs ebből 2 90 perc a másik 2-tő meg csak 45 persze ha jó a 45-ben akkor maradhatna tovább.
De ez az én véleményem. De ez senkinek sem tetszik. 🙂
Én egyetértek veled. Ősszel többször is írtam,h főleg gyengébb csapatok ellen simán kezdőbe nevezném. Ha másért nem is, csak hogy szétfussa, őrületbe kergesse a védőket. Aztán ha neki annyira nem megy a gól lövés, behozzuk helyére Menezt, Hondát…vagy akár Pazzo-t és a fáradtabb védelem ellen ők biztos könnyebben érvényesülnek.
Ha valaki nézte a felkészülési meccseket, vagy Berlu kupát láthatta, hogy távolról és szabadrúgásból is veszélyes. Emellett jól cselez. Ugyan az a nagy gondja, mint El92-nek (amit itt mindenki erényként tüntet fel): Túl sokat meg vissza védekezni mélységbe! Egy támadó zárja a passzsávokat, támadjon le (mint ahogy ő szerzett is labdát a Real ellen) de ne játszon védőt, mert azzal csak megzavarja a saját védőtársát, esetleg 11-est hoz össze az ellenfélnek)
Talán ha nincs Torres több lehetőséget kapott volna..
Nem tudom valaki észrevette-e a tegnapi meccsen, hogy Niangra rendesen pakoltak izomzatot…
Fentebb szóló kollégával egyetértek…ha már marad akkor csináljunk belőle centert,magas,erős,jól fejel,gyors és megfelelően izmos is….márcsak lebdatartásban,és passzolásban kéne rengeteget fejlődnie….még mindig nagyn szeretelen játékos…de fiatal azonban egyenlőre ahol számítana rá pippo ott hasznavehetetlen….