Az AC Milan a Tornio két legértékesebb játékosával szeretné megerősíteni a keretét. A legújabb hírek szerint. a piros-feketék Alessio Cercret és Angelo Ogbonnára is kivetették a hálójukat, és az ügyletbe belevonnák Bartosz Salamont is.
Adriano Galliani fejben már megálmodta a Milan új támadótrióját, amit Kaladze gálameccse után hintette el egy nyilatkozata során:
„Elképzeltem már a csatársort, El Shaarawyval és Cercivel a két szélén… Mindkettejüknek megvan a sebessége és a tudása az egy-egyekhez.”
A Tuttosport azt írja, hogy Cercit nagyon komolyan szeretné a vezetőség, de a MilanLive cikke is hasonlókról számol be, annyi különbséggel, hogy Angelo Ogbonnát is el akarják hozni Torinóból. A portál szerint az idén egy percet sem játszó Salamont bevonnánk az üzletbe, hogy lejjebb nyomjuk a védő árát, amit nagyjából 15m €-ban szabott meg Urbano Cairo.
12 hozzászólás
Kettejükkel már kiegyeznék a nyárra. Saponara már úgy is csatlakozik.
Azt gondolom, nagyon jó ötlet, hogy mindkét játékosra hajtunk, és egyszerre vinnénk őket.
Ebben az esetben ugyanis szinte biztos, hogy nem úgy működik a matek, hogy a két játékos árát összeadják, és Ogbonna 12 milliójából és Cerci mondjuk 7,5 milliójából kijönne a 19.5, amit fizetni kellene értük. Mint tudható, a Juve is érdeklődik Ogbonna iránt, viszont Cerciért nem (vagy legalábbis erről nem tudni). Ha a Torino több pénzt akar (ráadásul egyszerre), akkor lehet, hogy azzal a Milannal jut egyezségre, amely az Ogbonna-Cerci csomagért valószínűleg többet ajánlana, mint a Juve csak Ogbonnáért. A Milannak tehát még akár jól is jöhet a Juve érdeklődése… (Akkor persze nem, ha a Juve simán túllicitálja a Milant mondjuk egy 18 milliós ajánlattal…)
Hasonló volt a helyzet a Silva-Ibra transzfer kapcsán. A PSG azt használta ki, hogy a „csomagért” lerakott pénznek a Milan nem tudott ellenállni. Ez az összeg viszont alacsonyabb volt, mint amennyit a két játékos akkor külön-külön ért. Silváért tehát lett volna csapat, amely kiad 45 milliót, Ibráért pedig ajánlottak volna legalább 25-öt. A Milan viszont a biztosra ment (nem akarták megkockáztatni, hogy a svéd rajtuk marad, Silva pedig a csapat legpiacképesebb játékosa volt), ezért a franciák még így is remek üzletet kötöttek.
Itt tehát ugyanez eljátszható, bár a Juve komoly ellenfél lesz. Amit mi kínálni tudunk, az a stabil hely egy felfelé törő, fiatal csapatban. A Juventusnál viszont van 3 válogatott középső védő. Ha Ogbonna felméri a helyzetét, akkor szerintem inkább a Milant kellene választania. Ha a „tutira” megy (legfőbb bajnokesélyes, majdnem kész csapat, stabil háttér stb.), akkor a Juve a nyerő számára. Egyébként a tippem az, hogy megcsípjük a két srácot. 🙂
Legyen igazad. Akkor már csak egy Hernanes kell, és megvagyunk 🙂
Jajjj de jól beszélsz.
Én is neki tudnék nagyon-nagyon örülni!
Nagyon jó otlet! Mindketto nagyon , nagyon jó!!!!
Tuti el fogjuk hozni oket
Saponara…Poli…Cerci…Ogbonna…. Ha „csak” ők érkeznek… az durván jó lenne… én kb eldobnám az agyam 🙂 🙂 az említett kliensek közül Ogbonna lesz kemény dió…. de ahogy írják is,Salamon belecsempészése jót tenne a dolognak!
Salamon,Didac,Boateng,Yepes,Nocerino,Robinho,Ambrosini és sajnos Urby és Flamini helye sem biztos nálunk…. a felsorolás első feléből nem sokat tartanék meg,főleg anyagi térítés ellenében! Az utóbbi két embert viszont még marasztalnám!
Teljesen egyetértek veled. Szinte az egész olasz válogatott nálunk lenne.
———————Abbiati—————————
De Sciglio—Zapata—-Ogbonna—-Constant
———-Montolivo——Poli (De Jong)———-
Cerci———–Saponara———-El Shaarawy
——————–Balotelli————————–
Azért nem lenne gyenge csapat!:)
http://en.wikipedia.org/wiki/Alessio_Cerci
Valaki tudni véli, hogy leigazoltuk.
Jaja, most meg már a Fradi tagja… 🙂
Hagyjuk már a wikit… 😉
Szóval az öreg eltervezte, hogy El Shaarawy-Balo-Cerci sort szeretne látni elöl, azaz valószínűleg továbbra is a 4-3-3-ban látja a jövőt… Kérdem én, akkor Saponarával mit akarnak kezdeni? (persze lehet, hogy átállnak a 4-2-3-1-re, akkor a kérésem tárgytalan)