Volt év edzője Olaszországban, nyert bajnoki címet, ezüstérmet és most már bronzot is a Milannal mégis kérdéses a maradása a csapatnál. Habár a vezetőink többször is kiálltak az olasz edző mellett a sajtóban szinte naponta bukkannak fel nevek a pótlására. De vajon szükség van Allegrinél jobb edzőre? Erre a kérdésre csak akkor kaphatunk kimerítő választ, ha megnézzük mit is próbál játszatni a csapattal. Az alábbi írásban elsősorban ezt próbálom bemutatni.
Véget ért a szezon, idén már többet nem játszik a Milan. Eljött a pihenés ideje, no és a nyári horroré, amit Mercatto-nak hívnak. De mindenek előtt egy nagyon fontos kérdéssel kell folgalkozni: ki legyen az edző jövőre. Ez a klub jövőjét hosszútávon is meghatározhatja. A jó döntéssel nagyon sokat nyerhetünk, de akár a középmezőnybe is süllyedhetünk. Ne felejtsük el, hogy a Milan egy komoly fiatalítási projektbe kezdett, amihez egy komoly szakemberre van szükség, aki képes beépíteni a tehetségeket, és olyan ütőképes csapatot létrehozni, ami mondjuk 5 éven belül Európa egyik meghatározó csapatává válhat ismét. Ezt a döntést tehát alaposan meg kell fontolni, mert nagyon fontos, hogy a csapatot minél kevesebb-lehetőleg leginkább egyetlen-edző próbálja összerakni.
Allegri alapvetően a fizikumra helyezi a legfőbb hangsúlyt. Leonardo távozása után több szakértő is megjegyezte, hogy a legnagyobb változás az, hogy sokkal több az erőnléti edzés, és kevesebb a labdás. A játékrendszereiben a stabilitásra törekszik. Nem feltétlenül olyan játéksosokra van szüksége, akik egyénileg kiemelkedőek, hanem csapatjátékosokra. Ez alól kivételt csak olyan játékos jelenthet, aki kiemelkedő fizikai tulajdonságai mellett egyéni villanásokkal képes eldönteni a mérkőzéseket. Ilyen labdarúgó volt Ibrahimovic és ebbe a kategóriába sorolandó Mario Balotelli is. Rendszerében a lazsálás nem megengedhető. Azoknak is keményen dolgozniuk kell, akik alapvető esetben leginkább a támadással foglalkoznak. Allegri a rendszer szilárdságát a szűrőkre bízza, legtöbbször 3 romboló középpályás alkotja a Milan tengelyét. Az elmúlt két évben elsősorban a 4-3-1-2-vel dolgozott, idén azonban áttért a 4-3-3-as felállásra. Az idei Milan egyik legérdekesebb szerepkörét Montolivo kapta, aki alapvető esetben leginkább a szervezői készségeiről ismert. Idei statisztikái azonban főleg a védekezésben kiemelkedőek. Közben viszont ő az egyetlen kreatív játékos, tehát jókora szerepe van abban is, hogy mit játszik a Milan a támadásban. Amellett vált tehát kulcsemberré a támadások felépítésében, hogy közben a védekezésben is nélkülözhetetlen. Jobb híján mégis inkább a szűrők közé kell sorolni, mivel hátul egészen lenyűgöző statisztikákat produkál. A Bajnokok Ligájában például átlagosan 9 labdát szerzett a csapatnak meccsenként, de a bajnokságbéli 5-tel is magasan a csapat legeredményesebb szűrője. Allegri felfogását remekül tükrözi a Pirlo-Van Bommel „csere”. Láthatjuk, hogy Pirlo még mindig képes egy klubcsapatot egész szezonon keresztül klasszis módon irányítani, miközben a válogatottban is zseniálisan futballozik. Dönthetett volna Allegri is amellett, hogy frissíti egy picit a szerepkörét, de alapvetően hagyja szervezni a védelem előtt. Ez azért sem lett volna rossz döntés, mert a támadásépítés alapjait Pirlo nélkül is az előre ívelt labdák adták. Azonban neki egy keményebb, üktözőember kellett a védelem elé, aki jobban tudta biztosítani a rendszer stabilitását. Ezért választotta inkább Van Bommelt. Pirlo így ha a csapatnál is maradt volna sokkal kevesebb szerepet kapott volna a csapatban. Nemcsak a játék mennyiségében tűnt volna ez ki, de vélhetően a kedvelt szerepköréből is kikerült volna, és sokkal több mezőnymunka hárult volna rá. Ő úgy érezte, hogy ennél több, van benne, amiben végül is igaza volt. Előre megjegyezném, hogy ez nem egy kritika akart lenni Allegri irányába. Pirlo jegelése nem volt rossz döntés abból a szempontból, hogy már évek óta nem szerepelt igazán jól a Milanban. Az már kevésbé volt szerencsés dolog, hogy hagyták a legnagyobb rivális karjai közé szaladni, de ez egy másik kérdés így a témát le is zárom gyorsan. Lényeg azonban, hogy az edzői felfogásának bemutatására a két játékos lecserélése abszolút jó indikátor.
De mit kedvel a mester?
Allegri egy támadásban kiváló, védekezésben azonban ingatag csapatot örökölt Leonardotól. Egy ilyen összetételű csapat éles ellentétben áll a saját felfogásával, mégis megpróbálta folytatni a brazil edző elképzeléseit. Az akkori játékosállománnyal a háromtámadós felállásban két szélen Ronaldinho és Pato kapott szerepet. Ezzel a támadásban igen technikás és kreatív munkát tudtak elvégezni a srácok, ugyanakkor a hátsó alakzat munkáját ez jócskán megnehezítette. A két brazil ugyanis semmilyen segítséget nem tudott nyújtani hátul. Így viszont minden védekezés a szélsőhátvédek feladata lett, ahol viszont akkoriban kifejezetten rosszul állt a Milan. Bal oldalon Antonini volt sokáig az első számú ember, aki némileg meglepő módon épp a támadásokban tudott hozzátenni a csapat játékához. Leonardo idején kifejezetten sokat futott előre, és próbált összjátékot kezdeményezni Ronaldinhóval, amivel egyfelől megnyílt sokszor a terület valamelyik szélső számára, másfelől újabb lyukat hagyott a védelemben. Ezt Allegri megszüntette, kevesebb felfutást engedélyezett Antonininek, amivel megint kettős probléma adódott. Egyfelől kiütköztek Antonini nehézségei a védekezésben (idővel fejlődött e tekintetben), másfelől pedig Ronaldinhónak is kevesebb helye maradt a cselekre, passzokra. Mindezt lehetett volna azzal kompenzálni, ha mélyebbről indul, több mezőnymunkát vállal, de erre már nem volt képes. A másik oldalon támadóként Pato, védőként Abate vagy Bonera kapott szerepet, előbbi idővel remek teljesítményt nyújtott – de nem a háromtámadós felállásban. Bonera a védekezésben általában képes megoldani a feladatát, de a támadásokhoz ritkán ér fel, még ritkábban hasznos. Ebből a szempontból nem csoda ha Allegri kezdetben őt favorizálta, hiszen így akarta kompenzálni a szélső védekezés hiányosságait. Lényeg, hogy Pato számára is kevesebb lehetőség adódott, de leginkább azért mert a passzokért felelő játékos – Ronaldinho – egyszerűen képtelen volt annyi helyzetet kidolgozni, mint korábban. Mivel szemmel látható volt, hogy nem lehet két edző ellentétes felfogásából származó „hibrid” taktikát összerakni, ezért Allegri végleg elvetette a korábbi felfogást és a saját szája íze szerint kezdte el formálni a csapatot. Jött a 4-3-1-2. Ennek a rendszernek a kulcsa a stabilitás. Természetesen ezzel is lehet szép és eredményes focit játszani – lásd az Ancelotti -féle gyémántot, ahol Pirlo-Seedorf és Rui Costa/Kaká szervezett – illetve lehet keményebb, több szűrős rendszerként is használni. Ez utóbbit kedveli Allegri. A legtöbb poszton a komoly taktikai fegyelmet és a keménységet elvárja, az a fajta edző, aki szerint a gól elkerülése már félsiker. Hagyományosan a trequartista pozícióját olyan emberek szokták betölteni, akik kreatívak, értenek az utolsó passzokhoz és lendületesek. Allegri 4-3-1-2-es felállásában azonban ez a szerep Boatengre hárult, akiben a szükséges tulajdonságok közül csak a lendület van meg. Szervezési készsége emellett nincs. Az ő szerepeltetése azonban Allegri számára igen logikus volt. A játékos ugyanis képes volt lendületet adni a csapat támadásainak, a védekezésben pedig treqartistához szokatlan módon tudott hozzáadni. Ez a rendszer egészen addig maradhatott több-kevésbé hatékony, amíg volt ember, akinek az egyéni képességére építeni lehetett. Ibrahimovic – egy technikás center – hiányában reménytelenné vált a folytatás. Ekkor következett be egy hosszú tapogatózás, melynek végén tulajdonképpen a saját stílusából merítve alkotta meg a jelenlegi 4-3-3-at. Természetesen itt is a stabilitás az elsődleges, így a három belső középpályás mellett nagyon sok mezőnymunka hárul a két szélsőre is. El Shaarawy és Boateng/Niang sokszor tűnik fel egészen hátul, így már-már 5 középpályással játszik a Milan. Ennek is megvan a böjtje. Az összesen 16 gólig jutó – és mostanság gyenge teljesítményt nyújtó – támadó, El Shaarawy példáján keresztül ez remekül szemléltethető. Kétségtelen, hogy fekszik neki a szélső poszt, hiszen innen indulva van lehetősége begyorsulni, ami az egyik nagy erőssége. A játéka is így érvényesül igazán. Amíg Allegri nem találta a megfelelő összetételét a csapatnak sokkal szabadabban mozoghatott. A védekezés nem élvezett prioritást, sokan meglepődtek a Fáraó lelkesedésén. Emellett pedig a szabad területek miatt képes volt a gólok területén is kiemelkedni. Fő helye a szélen volt addig is, de gyakran feltűnt középen is, ahol lendületből megérkezve lövőhelyzetek is kialakultak számára. Balotelli érkezése után alakult ki a jelenleg is érvényes 4-3-3 képe. A fegyelmezetten és kötött pozíciókban játszó szélsőkkel, a védelem előtt irányító Montolivóval. Ettől kezdve sokkal kevesebb területe maradt. Ezzel persze a sebességből fakadó előnyét sem tudja kihasználni, így egy helyből kellene megvernie az embereit, ami viszont sokkal inkább Balotelli vagy Boateng műfaja. Persze nem áll szándékomban a Fáraó összes gyengeségét Allegrire kenni. Tény, hogy mentálisan és fizikálisan is kimerült a hosszú szezon során, elvégre neki ez volt az első szezonja ezen a szinten, amikor tőle várták a gólokat és a jó játékot. Érthető, és valószínűleg a Fáraó a következő évben ismét ragyogni fog, de ehhez szükség lesz feltöltődésre a nyár folyamán. Az Allegri-féle 4-3-3-ban tehát a brusztolós középpálya jelenti az alapot, ők próbálják elsősorban őrizni a Milan kapuját a góloktól, plusz a munkájukat segítik a mélyen védekező szélsők is. Támadásban a legfontosabb szerepe a centernek van, aki inkább mélységben mozog, mint középen. Összegyűjti a labdákat majd lövőhelyzet illetve kecsegtető szabadrúgás lehetőség kidolgozására törekszik. Újabban szélen is feltűnik Balotelli, ami egyébként nem áll rosszul neki. Külön ki kell emelni a mélységben védelem előtt osztogató játékos szerepét, ami általában Montolivo szokott lenni. Neki kell hosszú labdákkal megalapoznia a támadás sikerességét.
A védekezés mestere
A stabil rendszer Allegrinél egyet jelent a betonvédelemmel. Megfigyelhető, hogy amennyiben hétről hétre ugyanaz a védelem léphet pályára – beleértve a defenzív középpályásokat is – mintaszerűen megszervezi a hátsó alakzat munkáját. Tulajdonképpen már a Cagliarinál is erre épített, de a Milanban is azzal tűnt ki az első évében, hogy a csapata a tavaszi szezonban 7 gólt kapott csupán. Az idei csapat nagyon sokáig szenvedett a gyenge védekezése miatt. Sok egyéni hiba is becsúszott, de úgy általában véve nem volt egységes a hátsó alakzat munkája. Ez főként annak volt köszönhető, hogy Allegri sem a megfelelő védő négyest nem találta, sem a formációt. A 4-3-3 sikeres alkalmazását követően azonban rohamosan fejlődött a csapat védőmunkája. A bajnokságban volt egy széria ahol zsinórban 4 találkozón nem kapott gólt a Milan, és a Bajnokok Ligájában is lenullázta a Barcelonát egy alkalommal. Összesen 13 alkalommal nem kapott gólt a csapat, emellett viszont 39 alkalommal kapitulált a védelem. Tehát meccsenként átlagban 1 gólt kapott a csapat. A ranglistán ez a 3. legjobb eredmény. A Mester legjobb tulajdonsága kétségkívül az, hogy nagyon ért a védelem munkájához. Ez pedig egy olasz csapat esetében nem utolsó szempont.
A támadás kiszámíthatósága
Ami megy hátul, az már nem megy elöl. Röviden így is lehetne jellemezni Allegri hozzáállását a támadásokkal kapcsolatban. Amíg hátul kifejezetten erős az összhang, addig elöl elsősorban az egyének teljesítményére épít. Persze ha van az embernek egy Ibrája, akkor azt használni kell – tartja a nem létező bölcs svéd mondás. Így az első két esztendőre különösebb panasz nem lehet, már ami a támadásokat illeti. Minden Ibrahimovic lábán keresztül folyt végig, ha nem gólt lőtt, akkor gólpasszt adott. Mondjuk ki: támadásban abszolút szabad kezet biztosított neki Allegri. Ami egyfelől jó, mert a svéd centerre abszolút lehetett építeni egy elit csapat támadójátékát, másfelől viszont ha őt le tudták venni a pályáról, akkor teljesen ötlettelenné váltunk elöl. Egészen egyszerűen nem voltak olyan figurák, amik meglepték volna az ellenfelet. Az első szezonban ez még nem minden esetben jelentett akadályt, mert a támadók sok terhet le tudtak venni a svéd válláról. Pato és Robinho is 14-14 góllal zárta a szezont, ráadásul Cassano és Boateng is szerzett fontos gólokat a csapatnak. Tulajdonképpen az egyéni képességek kiaknázásával a támadásaink hatékonyak voltak. Nem úgy a második szezonjában! Ibrahimovic még több szerepet kapott, ő irányított, és a befejezésekben is nagyobb szerepe volt. Tehát egyszerűen kifejtve: ha Ibra betalált vagy adott gólpasszt, akkor jól állt a csapat, de ha nem akkor esélytelenek voltunk a gólszerzésre. A svéd előtérbe hozása részben tudatos döntés volt Allegri részéről. Már év elején látszódott, hogy társának azt a Cassanót szánja, aki a maga módján világklasszis szinten tudja segíteni a támadásokat. Az olasz játékstílusának az a legjobb ha egy góllövő center játszik előtte, akit igyekszik helyzetbe hozni. Nem véletlenül ment annyira Cassanónak a játék Pazzinivel. Ibra viszont a centerek között is külön klasszist képvisel, hiszen ő maga is képes hasonló szerepkör betöltésére, mint Cassano. Ezzel a döntéssel persze háttérbe szorult volna Pato és Robinho egyaránt. Azonban kétségkívül okos dolognak tűnt a legjobb játékos stílusára alapozni a támadójátékot. A döntés hátterében nemcsak az állt, hogy Ibrahimovicot akarta segíteni, hanem az is, hogy részéről ez a páros jelentett volna legkisebb erőbedobást. Értsd: Ibra és Cassano együtt annyira jól mozgott a pályán, hogy mindenféle szervezettség nélkül is képesek voltak helyzetbe hozni egymást vagy a társakat. Ez pedig egy olyan edzőnek, mint Allegri kulcsfontosságú, hiszen ő elsősorban a hátsó alakzat munkájával foglalkozott. Még egy fontos tény, hogy még több íveléssel próbálkozott a csapat, amit egyfelől Aquilaninak másfelől Silvának kellett kiviteleznie. Az elképzelés nem volt rossz, viszont gyakorlatban nem valósulhatott meg, ebben pedig a természet szólt közbe Cassano szívbetegsége miatt. Az átalakított támadójátékunk tehát túlzottan is egyemberes lett. Robinho még megoldhatta volna Cassano pótlását, de a brazil jobbára csak azt bizonyította be, hogy miért nem lett belőle klasszis játékos. A fiatal olasz, El Shaarawy sem tudott igazán kibontakozni, neki egyértelműen nem feküdt a 4-3-1-2-es játékrendszer. Így viszont váratlan húzásokra csak egy ember tudott vállalkozni a csapaton belül, méghozzá Ibrahimovic. Óriási függőségbe került a csapat emiatt, ami sokkal mélyebb volt, mint az ezt megelőző évben.
Akkor mi a gond?
Az idei szezonban sokat kísérletezett a játékrendszerekkel, ezek részletezését most mellőzném. Elemzésem tárgya az, hogy mit tud Allegri játszatni és nem pedig az, hogy mivel bukott meg. A mostani 4-3-3 nagyon sok dologban hasonlít a 4-3-1-2-re. Először is nagyjából ugyanaz a 3 ember alkotja a középpályánkat, mint eddig. Másképp kifejezve: a támadók és a védekező játékosok aránya pontosan ugyanaz maradt. Természetesen azzal, hogy a szélre kerültek a támadó játékosok a támadások iránya alapjában véve megváltozott. Ibrahimovic idejében minden támadásunk középről indult, hiszen ő volt az, aki összegyűjtötte, majd leosztotta a labdákat. Mellette ott volt még a már említett Cassano is, ergo voltak olyan játékosok, akik képesek voltak zseniális passzokkal megjátszani a középen helyezkedő embereket. Manapság a támadások középpontja Montolivo. Továbbra is a távoli indításokra támaszkodunk a támadásépítésben, ennek pedig nagy mestere az olasz. Jelen pillanatban-Európában is kimagasló hatékonysága van e tekintetben. Kétségtelen, hogy a mai Milan agya Montolivo. Azonban alapvetően nagyon távol játszik a kaputól, ami mélységi irányítóként nem meglepő. Viszont ebben a szerepkörben, ennyi védekező feladat mellett képtelen kulcspasszokkal is operálni, pedig könnyen lehet, hogy erre ő lenne a legalkalmasabb játékos. Emellett egyébként nem szabad elmenni. A jelenlegi top-csapatok jelentős részében van legalább egy játékos, aki kiemelkedő számú kulcspasszal rendelkezik meccsenként. A Juventusnál Pirlo (3), Vidal (2) a Románál Totti (3), Pjanic (2,1) a Napolinál Hamsik (2,7), a Fiorentinánál Borja Valero (2) voltak a legjobbjaik ebben a kérdésben. A Milannál a legjobb mutatóval Boateng rendelkezik, nála viszont csak 1,8 kulcspasszt jegyeztek fel eddig meccsenként. A legtöbb csapat második legjobb játékosa is hatékonyabb a Milan legjobbjánál. Ennek tekintetében egyáltalán nem meglepő, hogy még mindig az egyéni villanásokon múlik, hogy lövünk-e gólt. A támadások súlypontja a szélekre helyeződött át, ebben a tekintettben a Milan jobb oldala hatékonyabb. Fontos szerepe van a felfutó szélső védőknek, Allegri tudatosan épít a beadásokra. Ez megint nem rossz elgondolás, hiszen vannak jól fejelő centereink (Balotelli, Pazzini), viszont a védőinknek nem erőssége a beadás. A leghatékonyabb játékosunk De Sciglio aki mérkőzésenként 1,4 jó beadással bír. Őt követi Abate (1,1) majd Constant (0,7). De Sciglio esetében ez az egyébként nem feltétlenül magas szám igazi bravúrnak tekinthető, hiszen idén 11 alkalommal lépett pályára balhátvédként, ami korántsem ideális helyzet számára. Az Abate-De Sciglio kérdésben hozott döntése Allegrinek az egyik legérdekesebb és legmegválaszolhatatlanabb pontja. De Sciglio minden statisztikában hatékonyabbnak bizonyul társánál. Jobb a szerelési mutatója, több alkalommal tisztáz, hatékonyabb a támadásokban ráadásul fiatalabb is. Mégis egyértelmű, hogy Abatéval számol első számú emberként a jobbhátvéd poszton. Ennek megválaszolására azonban valószínűleg nem ez az írás a legjobb hely.
Mennyire fontos a stílus?
Amikor egy edző megítéléséről beszélünk akkor kétségkívül fontos, hogy mennyi győzelmet hozott a csapathoz. E tekintetben Allegrinek nincs mit szégyellnie, mivel meccseinek több, mint 60%-át megnyerte. Ezzel az elmúlt 50 év egyik leghatékonyabb edzője, ami igen hízelgő statisztika figyelembe véve az elődjei sorát. Persze ezt az egyébként remek statisztikát számtalan dolog árnyalja. Ilyen például a megnyert trófeák aránya, melyben elmarad a korábbi nevektől – nyilván a játékosállomány is. A megnyert mérkőzések összetételét sem feltétlenül érdemes figyelmen kívül hagyni. Allegri ugyanis főként a kisebb nevű ellenfeleket veri magas hatékonysággal, a rangadókat azonban kifejezetten gyengén vívja meg. Idén például nem sikerült legyőzni a Fiorentinát, az Intert, a Romát (ezen csapatok ellen 1 döntetlen, 1 vereség a mérleg) és a Napolit (2 döntetlen). Mellettük a Juventust és a Laziót sikerült 1-1 alkalommal megverni viszont egyszer ki is kaptunk tőlük. Tehát a komolyabb meccseken az arányunk idén: 2 győzelem 5 döntetlen és 5 vereség. Szemléletesebben: idén a bajnokságban a rangadók 17%-át nyertük meg csupán és a begyűjthető pontok 31%-a lett meg. Ez a legnagyobb jóindulattal sem nevezhető acélosnak. Ezzel szemben amikor sikerült bajnokot csinálni a Milanból, akkor részben a rangadókon mutatott remek teljesítmény miatt ünnepelhetett a végén a csapat. Tavaly már nem voltak ennyire sikeresek Allegri fiai, idén pedig ez a tendencia folytatódott. A statisztikailag kimutatható eredmények mellett azonban az is fontos, hogy mit látunk a pályán, hogy focizik a csapat. Az alábbi írásban jelentős részben erről volt szó. Ezek alapján mondhatjuk, hogy Allegritől aligha várjuk el a szép futballt. Voltak ugyan mérkőzések, amikor kifejezetten nagy tempóban, élvezetesen játszott a Milan, azonban ez a ritkább. Általában szenvedés, és ötlettelen játék, birkózás jellemezte a piros-feketék idei találkozóit. A fantázia hiánya persze nemcsak Allegri hibája. Kétségtelen, hogy a jelenlegi keret aligha alkalmas olyan ötletes játékra, amit például a Carlo-féle Milanban láthattunk. Viszont Allegri stílusa is kétségkívül benne van alaposan, ezt bizonyos játékosok szerepköréből lehet leszűrni. Felmerül továbbá a kérdés, hogy az AC Milan megengedheti-e magának, hogy egy már kiesett csapat lefocizza az utolsó fordulóban, miközben a Bajnokok Ligájára hajt. Azt is érdemes boncolgatni, hogy szükséges-e a bajnokság gyengébb csapatai ellen is defenzív taktikával pályára lépni. A gyenge játéknak komoly anyagi következményei is lehetnek. Nem véletlen, hogy Berlusconi látványosabb játékot várna el a csapattól. (Hozzátéve, hogy ehhez azért neki is tennie kellene.) A szurkók bevonzására ugyanis nincs alkalmasabb dolog, mint a sztárok jelenléte vagy a látványos játék. Ibrahimovic eladása után például jelentősen csökkent a bérletesek és a jegyeladások száma. Ha sztárokat nem is tud a csapat Milánóba csábítani a játék képe lehetne szebb. Van példa arra vonatkozólag is hogyan lehet pénz nélkül sikercsapatot összehozni. A Dortmund Bajnokok Ligája döntőig jutott, és ki tudja hol van még a vége! A csapatot pedig kevesebb, mint 50 millióból rakták össze, és ha azt vesszük, hogy a jelenlegi egyik legnagyobb sztárjuk Reus megvásárlását Kagava árából fedezték, akkor valószínűleg még nagyobb csodálattal tekinthetünk a német gárda szárnyalására. Nyilván nem könnyű ilyen módon összerakni egy csapatot, de nem lehetetlen. Mindehhez kell a szakértelem (talán ez elvárható minimum egy Milan kaliberű csapat esetében és Berlusconi a napokban félreérthetetlen utalásokat tett a komoly változásokra) és modern, bátor edzői felfogás. Jürgen Klopp ilyen, korunk egyik legtehetségesebb és legnagyobb jövő előtt álló mestere. Allegriben nincs ekkora perspektíva. Egyfelől a stílusa jobban illik egy középcsapathoz, mint a Milanhoz, másfelől pedig egy kiemelkedő Bajnokok Ligája szerepléshez elengedhetetlen a nagy nevű csapatok megverése. Azaz rangadókat kell nyerni. Allegri alatt azonban a fontos meccseken rendre a képessége alatt teljesít a csapat. Erre példaként fel lehetne hozni az Arsenal elleni visszavágót is, ahol még csak a tét sem nyomta a Milant a parádés 4-0 után, mégis idegesen futottak ki a pályára a játékosok. Ugyanez a feszültség tükröződött a Barcelona elleni visszavágón is. A bajnokságban is megtalálhatjuk ez eféle problémákat. A Fiorentina legyőzésével biztossá vált volna a 3. hely megszerzése már korábban is, viszont az elfogadható első félidőt követően pocsék második játékrészt produkált a csapat. (Persze kétségtelen, hogy a rossz játékkevezetés is közrejátszott a végeredmény kialakulásában.) Azonban a Siena elleni kulcsfontosságú utolsó bajnokin sem volt könnyedebb a játék és a sporttárs segítsége nélkül alighanem most depressziósan gubbasztanánk a sarokban és azon siránkoznánk, hogy mennyire jelentéktelen kupa is az Európa Liga. Mindezzel csak azt akartam jelezni: Allegriből hiányzik az a plusz, ami például Ancelottiban nagyon erősen jelen volt/van: feltüzelni a játékosokat a legfontosabb találkozókra. Enélkül pedig gyakorlatilag semmit sem tudunk kezdeni hiába a parádés győzelmi arány.
Szóval a végére maradt a kérdés: maradjon Allegri vagy sem? Talán nem is annyira nehéz a válasz…
33 hozzászólás
Nincs ezen mit agyalni! Lejárt az ideje a csapatnál mehet a Romaba. Nagyon jó írás egyébként gratulálok hozzá, sikerült jól kivesézni a témát 😀
Jó írás. A cím-et nagyon eltaláltad! tetszett! 😀
Allegri nagyon gyenge kezű edző, ezért kedvelik a fiatal játékosaink. Az ő munkássága alatt én még nem tudtam rájönni mit is játszat valójában a csapattal. Első két szezonja is arról szólt, hogy toljátok előre a labdát Ibra-nak. Most meg Ibra helyett Balo-nak. Amennyire én látom, nincs semmiféle begyakorolt figura. Ugyanazt a káoszt játszuk kis és nagy csapatok ellen. Néha bejön, néha nem. Totálisan a szerencsére támaszkodunk. Nagyobb százalékban nem tud felállítani egy hibátlan kezdő csapatot, hogy a cserékről már ne is beszéljek. Rengeteg játékosunknak egyszerűen nem találja meg a tökéletes posztját, ahol a maximumot tudná kihozni magából, így ezzel rengeteget vesz el a csapat összjátékából.
Sok olyan dologhoz ragaszkodik, ami egy normális szurkoló szemével is akár, 3-4 meccs utána tisztán látszik, hogy nem működik.
Montolivo pozíciója, a védelmünk összerakása, Abate priorizálása, sérüléséből épp csak felépülő játékosaink azonnali hadrendbe állítása, játékosok rossz poszton kínzása, hogy Abbiati helyére nem kezdett el beépíteni egy új kapust (Gabriel), hosszú idő keresztül nem volt képes megtalálni Emanuelsson posztját. Azt hogy inkább kölcsönbe adta, sose felejtem el neki.
Én nagyon fogok örülni mikor bejelentik hivatalosan, hogy a ROMA-hoz szerződik.
Allegri sok sok sok mindenben korlátolt. A Roma-ban jó lesz, ebben biztos vagok, de ennek a Milan-nak egy Milan szellemiségű edző kell. Aki tanít, oktat, követel, nevel, aki 1 taktikánál többet is ismer, aki tudja mit kell játszani kis és nagy csapatok ellen, aki tudja mikor kit kell lecserélni és kire. Mikor kit kell pihentetni stb.
Ma reggel olvastam, hogy Tasotti-t is vinné magával a Roma-ba és hogy a Maldini-Seedorf duó veszi át a csapatot.
Én ennek hihetetlenül örülnék. Igaz vajmi kevés tapasztalatuk van edzőként, viszont 2 ekkora legenda, akik rengeteg évet voltak a csapat szolgálatában, akik kívülről belülről ismerik a csapatot, ismerik az AC MILAN szellemiséget, szerintem viszatudnák terelni a csapatot a helyes útra. Azt se bánom, ha robbantanak és szanaszét szedik a csapatot. De szeretném újra azt az Elegáns Elit csapatot látni, aminek 1989 óta szurkolok.
Örülnék, ha Maldini és Seedorf vezetné a csapatot, de annak meg még jobban, hogy Allegri távozik.
Tasotti elengedése óriási hiba lenne! Nagyszerű munkát végez ráadásul már nem egy edző kezei alatt dolgozott. 🙂
Miért lenne hiba? Pláne, ha ő akar menni?
Nekem viszont Peterman írása tetszik, mert szerintem tömören leírta a lényeget Allegri munkásságáról. Aminek még nagyon örülök, az Tasotti távozása. Persze ha igaz a hír. Sok sikert kívánok nekik a Rómánál!
Lehetett volna rosszabb is a munkássága, ez a harmadik hely kész csoda. Bár ez nem rajta múlt elsősorban és nem fogok rá nehéz szívvel visszagondolni. Csak a pótlása legyen méltó a csapathoz, a klubhoz!
tetszik a cikk.koszonom 027es ugynok!
egy valami azert eszembe jutott, ami talan allegri ‘erossege’,espedig a lazadok, a bajkeverok es a rosszfiuk kezelese.az allegri-era alatt feltucat olyan jatekost igazoltunk, akik besorolhatok az emlitett kategoriakba-ibrahimovic, robinho, cassano, van bommel, balotelli, de ide sorolnam meg boatenget is.annak a kulcsa, hogy a rosszfiuk stb. majdhogynem egycsapasra jo(bb)fiuk lettek velemenyem szerint epp allegri volt.nem volt kemenykezu veluk, szabadjara engedte oket… es hat mind voltunk gyerekek -talan egyesek meg mai napig azok vagyunk(nagy gyerekek)- es tudjuk, hogy ha valaki nem mergelodik es nem foglalkozik a csinyteveseinkkel, akkor az egesz jatek ertelmet veszti.gondolom ez tortent az ibra es tarsaival is…
nagyon orultem, amikor leszerzodott allegri a milanhoz.jo munkat vegzett a cagliarinal, ev edzoje, mindenki ugy emlegette, hogy a professzor, a taktikus, a stratega… sajnos nagyot csalodtam benne…
eppen ezert most nagyon orulok, hogy tavozik.koszonjuk emese!
Nagyon jó a cikk, tömören de részletesen leírja Allegri Milannal töltött éveit és szemmel látható hibáit.Gratula!
Nekem is tetszik, bár ha már oly gyakran hangsúlyoztad, hogy az objektivitás tekintetében készíted, az utolsó mondat lemaradhatott volna. 🙂
Egyébként az Arsenalos sztorihoz, az Allegri-ügytől teljesen függetlenül megjegyezve: az irreálisan nagy előny elszórakozása az utóbbi évtized jellegzetes milanos betegsége. 2004-ben a Deportivo elleni 4-1 után 4-0-val estünk ki. A következő évben a döntőt 3-0-ás előnyről szórakoztuk el, majd jött az Arsenal elleni majdnem kiesés. Nem kapcsolódik a cikkhez, csupán érdekesség.
Köszi, Dani027!
1. Ó, igen. Eredetileg az utolsó rész lett volna a legszubjektívebb rész (talán az is), erre fel is akartam hívni a figyelmet, de végül nem tettem, mert a tervezettnél objektívebb lett. Picit lehet, hogy gonosz volt az a mondat. 🙂
2. Ne is mondd… Borzasztó meccsek, borzasztó emlékek. Hiába: Ancelotti sem volt tökéletes. 🙂 A Liverpool elleni meccset azóta sem értem, teljesen nyilvánvaló, hogy jobbak voltunk mind taktikailag, mind fizikálisan. Épeszű magyarázat talán nincs is, bár az angolok nagyot küzdöttek.
Le a kalappal előttük. Volt egy jó tíz percük.
Nem tudom, mennyire van köze ehhez az olasz mentalitásnak, és nem is kívánom a sztereotípiákat alátámasztani, de jellemző az „innen már úgysem vesztünk, szarjunk bele!”-stílus a taljánokra. Imádom őket 🙂
Jó írás, mégis szemet szúrt egy mondatot:
„az AC Milan megengedheti-e magának, hogy egy már kiesett csapat lefocizza az utolsó fordulóban…”
A Siena egyáltalán nem focizott le minket (kb. 10 percük sikerült jól), 61 %-ban birtokoltuk a labdát, 15-ből 9-szer kaput találtunk szemben a Siena 3 próbálkozásával, nem mellesleg 2-1-re nyertünk. Ez minden, csak nem lefocizás (legalábbis nem a Siena részéről).
Még egy dolog: szerintem Ancelotti utolsó 1-2 évében sokkal siralmasabb és szenvedősebb volt a játék, mint most, már ami a Serie A-t illeti. Lehet, hogy jobb eredményt ért el a nagyok ellen, de több meccs volt a kisebb csapatok ellen, ahol viszont ment a vergődés, és ez így jobban bennem maradt.
Elsősorban hozzáállás tekintetében voltak sokkal jobbak. Mintha nekünk meglett volna a BL, nekik pedig még lett volna esélyük a bennmaradásra. Jobban érvényesült az ő akaratuk, a meddő mezőnyfölénnyel nem sokra mentünk. 2-1-re nyertünk. Jó ez tény. Ahogyan az is, hogy 1-0-nál nem kaptak meg egy tizenegyest, amikor Ambrosini lerántotta a támadót (bár nem tudom, hogy játékban volt-e már a labda.) Lényeg, hogy akár 2-0 is lehetett volna. Emellett mi kaptunk egy jogtalan büntetőt, ami kétségtelenül megzavarta őket, így könnyen ment a győztes találat is. Előtte persze volt egy Sári kiugratás amiben ziccer alakult volna ki, ha nem fújják be (tévesen) lesnek. Mondjuk, hogy a realitás a döntetlen lett volna, és ha abból indulunk ki, hogy melyik csapat akarata érvényesült jobban akkor inkább a Sienát mondanám. Lehet, hogy erre erős szó a „lefocizta”, de lényegében ugyanezt használnám az első Barca meccsen mutatott teljesítményünkre is, pedig a labdabirtoklás 73-27 volt és a kapura lövések hasonló arányban voltak (persze e tekintetben megvertük őket.) Mégis a mi akaratunk érvényesült. Az egészből csak azt akartam kihozni, hogy bátortalanok voltunk és a mentalitásunk nem tükrözte a meccs fontosságát.
Köszönöm a hozzászólásod! 🙂
Capello óta nem volt erős kezű edzője a Milannak. Berlusconiék nem is fognak ilyen embert hozni ezt garantálom. Erős akaratú szilárd jellemű edző kell aki taktikus és tanárember aki egyszerre főnök tanár és apa is egyben!!! Szigorú és következtetés de olyan akire lehet számítani és tudja mi a j a játékosnak és a csapatnak egyaránt!!!
Az írás tetszett, gratulálok, bár pár dologgal nem értek egyet. Nem vesézném ki most ezeket a pontokat, inkább egy viszonylag tömör, általános vélemény nyilvánítást tennék a cikkről, a helyzetről és a hozzászólásokról itt és az edzőkérdés topicban olvasottak alapján. Kizárólag kérdéseket teszek fel és mindenki válaszoljon rá magában és döntsön véleménye szerint.
Bennem a kérdések így fogalmazódnak meg:
-Jön-e, jöhet-e kompetensebb edző a következő szezonra, aki a fiatalítást folytatja, a stabil csapatot a remélhetőleg érkező erősítésekkel összefogja?
-Egy sokak által kívánt (és általam is tisztelt) új /kezdő/ edzőpáros(?) tudja-e ezt a szintet hozni minimum? Van bármilyen jel, ami erre mutat, vagy csak álmodozunk?
-Allegri képes-e fejlődni? Mire lenne képes egy (jó képességű) irányítóval a pályán? (Ilyennel eddig nem (!!!) dolgozott együtt a Milanban és így értük el ezeket az eredményeket.) Van-e olyan csapat azok közül, akik megelőztek minket az eddigi években a bajnokságban, vagy a BL-ben, ahol a védelem és a középpálya is lyukas volt, ahogy nálunk?
-A tavalyi sérüléshullám -ami sokak szerint Allegri hibája volt- idén miért került el minket, miközben az edző személye nem változott?
-Nem lehet, hogy ha megkapjuk az irányítónkat végre és a védelem is összeáll kiderül, hogy Allegri többre képes, mint egy kezdő edzőpáros?
-Maradjon Allegri?
Végül a véleményem, ami sejthető a kérdések feltevésének módjából: ha nem jön nála már bizonyítottan (eddigi edzői(!) eredmények alapján) jobb edzp, akkor maradjon, egy évet mindenképpen! Persze kapja meg a kívánt embereket a középpályára és a védelembe!Ez utóbbi kérés mindennél, még fentiek és az edzőkérdésnél is fontosabb!!
Az én véleményem az: lehet nincsen semmilyen edzői tapasztalata se Seedorfnak se Maldininek de ne felejtsük el azt se, hogy Maldini ötször menetelt végig Európán Seedorf is háromszoros BL győztes tehát dolgoztak ők is jó pár évet egy-egy siker edzővel, biztos el tudtak lesni egy-két komolyabb taktikát is. 🙂
Annyi kiegészítés, hogy hivatalosan Seedorf 4 Bajnokok Ligáját nyert, nem hármat. Sőt, eligazolását követően ismét bl-t nyert a Madrid, és abban az évadban ő is pályára lépett, így akár 5-nek is számolhatnánk. A hivatalos persze a 4, mivel nem volt a tavaszi bl-keret tagja.
„Mire lenne képes egy (jó képességű) irányítóval a pályán? (Ilyennel eddig nem (!!!) dolgozott együtt a Milanban…”- pirlo?ronaldinho?
És Montolivo-t se hagyjuk már ki. Ha válogatottnak jó, akkor nekünk vajon miért nem?
Dehogynem jó. Irányítgat ő most is, nem is akárhogy! 🙂
Egyértelmű a helyzet, hogy Allegri azért kell, hogy menjen, mert Berlusconi képtelen költeni a csapatra.Allegri évek óta nem kapja meg azokat a személyeke, akivel együtt akarna dolgozni.Nem ő formálja, alakítja a keretet.Ő AZZAL FŐZ, AMI VAN.Az első 9 fordulónk botrányos volt, de ez nem csak Allegri hibája.Ő kísérletezgetett, és megpróbálta összeszoktatni a csapatot.(Pl.: El Sharaawytól várt valaki ilyen teljesítményt?Ő sem tudta, hogy erre képes a fáraó.Időbe tellett, míg megtalálta mindenkinek a helyét.)
Eurómilliárdos Berlusconi mire sajnálja a pénzt?Hogy tovább húzza a bírósági tárgyalásokat?Botrány, hogy nem láttok a szemetektől!Csak sejteni tudom, hogy Tasotti is ezért akar Allegrivel menni.(AMIT MEG IS ÉRTEK)
Lássatok, ne csak nézzetek!
Jól kivesézted a témát,jó összefoglaló,gratulálok hozzá!!!
Hehe… érdekes amiket írtok.
Ancelotti Milanjával kár is összehasonlítani Allegri Milanját. Ancelotti 2 BL döntőt játszott azzal a csapattal, amit már 2007-ben is kiöregedettnek tartottak. Már akkor is mi voltunk a legöregebb átlagéletkorú csapat. Akkor mindenki fiatalítást akart.
Allegri Milan-ja az amire mindenki vágyott, telis tele fiatal tehetségekkel, itt-ott egy két válogatott játékossal.
Allegri azzal főz amije van? Igen. Minden edző azzal főz. Neki ezzel a kerettel kellene jókat főznie, csak hát nem épp a legjobb szakács véleményem szerint. A keretünkkel semmi gond. A legerősebb egész olaszhonban. Sokkal többet kellett volna elérnie így is. Csak hát nem képes összerakni egy csapatot és nem képes egy normális taktikát alá rakni. Allegri vak.
Ez az utolsó meccs a Siena ellen egy tükör volt, ami hűen tükrözi a ,,mester alkotását,,. A Siena csapatának már nem volt miért küzdenie. Hiszen már a meccs előtt eldőlt hogy kiesnek. Maximum azért hajthattak, hogy a Milan-t megfosszák a BL indulás lehetőségétől és a Fiorentina-nak adják meg azt. Nekünk a BL indulás volt a tét. Mégse mi küzdöttünk jobban, hanem a Siena. Valaki azt írta, hogy nem fociztak le minket a pályáról. Oké legyen igaza, de hogy egy már kiesett Siena egyenrangú ellenfélnek bizonyul egy olyan meccsen, ahol utolsó esélyünk van elcsípni a BL indulást, máris gáz! Igaz nem rúgtak annyit kapura, mint mi, viszont akkor támadtak be a 16-sunkba amikor csak akartak. Vezetést szereztek, emberelőnybe kerültek. Mit kell még ezen kimagyarázni. Óriási szerencsénk volt.
A rossz fiúkat jól kezeli? Ezt miből gondoljátok? Van Bommel pirossal nyitott és utánna is beszerzett egy két sárgát. Ibra Minden szezonban eltiltatta magát. Cassano kiverte a hisztit nem is egyszer volt összeveszve a mesterrel. Muntari mit művelt az utóbbi pár meccsen? Kiveszi a bíró kezéből a lapot? lefogja a bíró kezét hogy ne tudjon lapot adni? Eltiltatja magát? Flamini továbbra is lábtörésveszélyt jelent, hála istennek nem nagyon talál mostanában lábat. Balotelli? Úr isten. Valaki számolja már össze mennyi sárgát kapott alig fél szezon alatt, neki is sikerült eltiltatnia magát. Dohányzik egy élsportoló a vonaton a Fio elleni meccs előtt?
Hagyjátok már ezt abba. Ezek a játékosok az előző klubjaikban se voltak se jobbak, se rosszabbak.
Egyedül a fiatalok bírják a nagy mestert, mert gyenge kezű velük szemben és ad nekik lehetőséget. Ennyi. Lehet épp inkább szigorúbbnak kellene lennie és követelnie, ha valaki nem teljesít – és van ilyen jópár – azoktól elvenni a lehetőséget. stb….
A Maldini-Seedorf páros, de jöhetne szinte akárki, biztosan jobb lesz, mert Allegritől már csak jobb lehet.
Ancelotti Milanja 3 BL-döntőt játszott.
Pardon. Igaz!!! 🙂
Tudtam, hogy tudod! 😀
Lehet itt elemezgetni a rendszert, játékosok szerepkörét, felróni a hibákat etc etc, csak éppen egy dolgot felejt el mindenki, mégpedig azt hogy Allegri azzal volt kénytelen főzni amije volt. Abból pedig kihozta a maximumot.
Látványos játékra törekedni ezzel a kerettel olyan lett volna, mintha egy étteremben a szakács babgulyást szeretne főzni, csak éppen hús és bab nélkül…
Tetszik vagy nem, ez a játékoskeret erre a játékra alkalmas amit Allegri játszatott a csapattal. Se többre, se kevesebbre.
Érdemes végignézni az elmúlt néhány mercatot. Lejárt szerződésű, vagy éppen máshol feleslegessé vált játékosokat tudott megszerezni Galliani. Ez mennyire méltó a Milanhoz?
Berlusconi számonkérheti Allegrin a látványos játékot, csak ezzel éppenséggel az a probléma, hogy pontosan Ő volt az aki ennek a lehetőségeit semmilyen formában nem teremtette meg.
Én sem kedvelem túlzottan Allegrit, nekem sem tetszik a mutatott játék, viszont amíg eredményes addig nem is érdekel túlzottan. Másrészről pedig semmiféle biztosíték nincs arra vonatkozóan, hogy más edzővel változna a csapat játéka mindamellett, hogy az eredményesség is megmaradna.
Egyáltalán ki az a tréner, aki megfelelne a kívánalmaknak, és tudná folytatni a megkezdett projektet nem csak eredményes, de látványos játékkal? Mondhatnátok pár nevet, mert akik nekem eszembe jutottak azok közül mindnek van csapata jelen pillanatban. (Prandelli, Spalletti, Montella, Klopp, Simeone)
Imádom Seedorfot, csakúgy mint Pippot, de gyakorlatilag nulla edzői tapasztalattal rendelkeznek mindketten. Tényleg kezdjünk el most kísérletezgetni, amikor sikerrel kell majd megvívni egy várhatóan brutálisan kemény BL selejetezőt, illetve amikor jövőre már nem csak a Fiorentinával, de előreláthatólag egy megerősödő Romával és Interrel is meg kell majd küzdeni a dobogóért?
Végezetül annyit, hogy nem gondolom, hogy Allegrinek lenne hosszútávú jövője a csapatnál, nyilvánvaló, hogy nem vele fog újabb BL győzelmet elérni a csapat. Viszont jelenleg nincs olyan tréner szabadon, aki minden tekintetben alkalmas lenne a feladatra. Én a magam részéről Prandellit (vagy Montellát) látnám szívesen a Milan kispadján, Ő viszont csak jövőre szabadul fel, addig pedig maradjon Allegri. (Egyébként Montellának is jövőre jár le a kontraktusa Firenzében.)
„Allegri azzal volt kénytelen főzni amije volt”. Nem igaz. Ő nem tette be a csapatba Pippót, ő üldözte el Pirlót (nem tudott vele mit kezdeni), nála lett a kreatív játékosok temetője a Milan.
„Tetszik vagy nem, ez a játékoskeret erre a játékra alkalmas amit Allegri játszatott a csapattal. Se többre, se kevesebbre.” Ez sem igaz. Ezzel a kerettel Allegri csak ennyit tudott elérni, ahogy tavaly a messze legerősebb kerettel se tudott nyerni. Ez a keret nem volt alkalmas arra, hogy megverje az újon Sampot? Ne vicceljünk már!
„Tényleg kezdjünk el most kísérletezgetni, amikor sikerrel kell majd megvívni egy várhatóan brutálisan kemény BL selejetezőt?” Tényleg tűrjük tovább a teljesen eredménytelen, minden szépséget nélkülöző, lebutított allegris játékot? Mikor váltsunk, ha nem most? Mikor hozzanak végre Milan-kötödésű, fiatal, ambíciózus ikonokat a csapat élére, ha nem most, egy héttel a bajnokság vége után?
„jelenleg nincs olyan tréner szabadon, aki minden tekintetben alkalmas lenne a feladatra. Én a magam részéről Prandellit (vagy Montellát) látnám szívesen a Milan kispadján” Nincs alkalmas tréner szabadon? Mancini? Heynckess? Amúgy miért kéne szabadnak lennie? Miért ne lehetne kivásárolni Van Bastent, Rijkaardot, Wengert, Spalettit, Montellát, stb.? Miért ne lenne alkalmas Seedorf, vagy Pippo?
„Nem igaz. Ő nem tette be a csapatba Pippót, ő üldözte el Pirlót (nem tudott vele mit kezdeni), nála lett a kreatív játékosok temetője a Milan.”
Ha nem csal emlékezetem, akkor Leonardo volt az, aki elkezdte látványosan jegelni Pippot. Majd a Leonardot követő időszakban már folyamatos sérülések hátráltatták, továbbá egy elég veretes támadósor alakult ki addigra a Milannál.
Pirloval kapcsolatban is csak részben értek egyet. Dani a cikkben leírta a taktikai részét, mellé pedig idéznék egy tavaly Andreaval készült interjúból: „Allegri wanted to play Van Bommel or Ambrosini in front of the defence. I would have to change position, but I was not interested in doing that, so I joined Juventus instead,” Pirlo stated to La Gazzetta dello Sport.”
Tehát ez ugyanolyan részben múlott rajta, mint Allegrin, hiszen ő nem kívánt más poszton szerepelni. (Egyébiránt nem gondolom, hogy az utolsó két-három Milanban töltött szezonja alapján rászolgált volna szerződése meghosszabbítására.)
„Ez sem igaz. Ezzel a kerettel Allegri csak ennyit tudott elérni, ahogy tavaly a messze legerősebb kerettel se tudott nyerni. Ez a keret nem volt alkalmas arra, hogy megverje az újon Sampot? Ne vicceljünk már!”
A tavalyi szezonnal kapcsolatosan azért ne felejtsük el az elképesztő mélységű sérüléshullámot, illetve a folyamatosan Milant sújtó bírói ítéleteket (három alkalommal is szabályos góltól fosztották meg a csapatot). Az idei évadot tektinve azt gondolom, hogy ez a megszerzett harmadik hely teljesen reális képet mutat, ugyanis mind a Juventus, mind a Napoli jóval összeszokottabb gárdával vágott neki a szezonnak. A kérdésedre válaszolva pedig, de igen, a keret természetesen megfelelő volt a Sampdoria legyőzéséhez, mint ahogy arra is, hogy hazai pályán legyőzze az Atalantát, a Fiorentinát, vagy éppen a Napolit. A szezont meccsenkénti lebontásban tekintve bizonyára lehetne még folytatni a felsorolást, én azonban csak az idény végén megszerzett pozíciót vettem alapul.
„Tényleg tűrjük tovább a teljesen eredménytelen, minden szépséget nélkülöző, lebutított allegris játékot? Mikor váltsunk, ha nem most? Mikor hozzanak végre Milan-kötödésű, fiatal, ambíciózus ikonokat a csapat élére, ha nem most, egy héttel a bajnokság vége után?
Nincs alkalmas tréner szabadon? Mancini? Heynckess? Amúgy miért kéne szabadnak lennie? Miért ne lehetne kivásárolni Van Bastent, Rijkaardot, Wengert, Spalettit, Montellát, stb.? Miért ne lenne alkalmas Seedorf, vagy Pippo?” Ha nem haragszol ezekre egyben válaszolnék. Mancinit a magam részéről nem tartom sokkal jobb képességű trénernek, mint Allegrit, a Cityvel egyetlen alkalommal sem volt képes még a csoportkört sem sikerrel abszolválni a Bajnokok Ligájában, miközben európai szinten az egyik legmagasabban kvalifikált keret állt rendelkezésére. Heynckess OK, ő nem jutott eszembe. Természetesen ki lehet vásárolni az általad említetteket, csak éppen a Milan által mutatott tevékenység az elmúlt egy-két mercato során erre nem enged következtetést levonni, ugyanis játékosokra is csak akkor tudott pénzt kiadni a klub, ha előtte értékesített valakit. De legyen igazad, változzon most meg ez a helyzet, vásároljuk ki Spallettit, Wengert, vagy Rijkaardot! Én lennék a legboldogabb ha így történne!
A Seedorf-Inzaghi kettőst pedig a tapasztalatlanságuk miatt tartom alkalmatlannak, természetesen ez egy egyéni vélemény. Számolok azzal a lehetőséggel, hogy nem minden úgy sülne el, ahogy azt sokan gondolják most. Ha ne adj’ Isten nem sikerülne bejutni a BL-be, vagy a bajnokságban nem menne úgy a csapatnak azon nyomban célkeresztté válnának. Egyszerűen csak féltem Őket, és féltem a Milant! Nem utolsó sorban pedig nem minden jó játékosból lesz jó edző, elég ha csak Maradonára vagy Gullitra gondolunk.
De nagyon remélem, hogy nem lesz igazam és Ők lesznek azok, akik a Milant újra oda vezetik ahová való: Európa tetejére.
szaloky!
Csak az első gondolatodra reagálnék. Azért az nem teljesen pontos, hogy Allegri nem tette be a csapatba Inzaghit. Tény, hogy 2010/2011-ben csupán hatszor lépett pályára a bajnokságban, és csak háromszor a BL-ben. A következő szezonban is csak hétszer kapott lehetőséget a Serie A-ban, a BL-ben viszont egyszer sem. Ezek tények, ezzel nem lehet vitatkozni. Az viszont szembetűnő volt, hogy ezen alkalmakkor Inzaghi már nem tudta a régi formáját nyújtani. Voltak ugyan fontos megmozdulásai, de már korántsem volt annyira fényes a csillag, mint régen. Emellett hozzátartozik a dologhoz az is, hogy Allegri érkeztekor jött Ibrahimovics és Robinho is. Emellett ott volt még a csapatban Pato, Ronaldinho, majd Cassano. Ehhez jön az a tény, hogy – imádom Inzaghit, szívemből szeretem – ő nem az a típus, akire sokféle kiforrt taktikát lehet építeni, nem tudja megtartani a labdát, nem technikás, nem gyors, viszont szemtelenül jól tud helyezkedni. Pippo az a játékos volt, akit beküldtek húsz perccel a vége előtt, mikor már minden mindegy alapon rohamoztunk, és megfordította a meccset. Erre apellált korábban Ancelotti is. Ritka volt az, amikor minőségi támadók mellett is neki szavazott bizalmat. Ibrahimovics, Robinho, Pato, Ronaldinho és Cassano pedig elképesztő konkurenciát jelentettek. Egyéni képességekben mind túltett rajta, ráadásul már nem volt mögötte Kaká sem, aki esetenként ki tudta ugratni. A minőségi igazolások egy egészen más taktikát követeltek, amiben -sajnos lássuk be – a kiégett Inzaghinak nem volt helye.
Amikor Ancelottinak minőségi csatárai voltak (pl: Crespo 2004-ben), akkor nála is keveset játszott, a 2005-ös BL-döntőben is Sevcsenko-Crespo páros kezdett (s ha jól tudom, Pippo pályára sem lépett). Azonban az Ancelotti-időszak alatt nem volt sok kreatív támadónk. Crespo nem maradt, helyére Gilardino jött, aki nem hozta meg a kellő áttörést. Majd Boriello és Huntelaar, akik mellett azért sokkal könnyebb volt Pipponak a csapatba kerülnie, mint Pato/Ibra/Cassano/Robinho kvartett mellett. És akkoriban is legtöbbször a cserepadról állt be. Ancelotti alatt ráadásul nagyobb volt a hangsúly a támadások előkészítésén, egy félelmetesen erős középpályával, ami gyakorlatilag csak a befejezőcsatárokat kívánt. A jelenlegi keret, és a tavalyi is, viszont pont, hogy elöl erős, a középpály ainkább takarít, mint a kreatív feladatokat látná el. Ebben Inzaghinak nem lett volna sok keresnivalója. Ezt nem szabad figyelmen kívül hagyni.
Pirlo más tészta. Ő valóban Allegri miatt hagyta el a Milant, ezzel nem vitatkozom. Lehet, hogy más edzővel talán sikerült volna megújulnia. De Allegri nem akarta őt. Ugyanakkor emlékezzünk, hogy Carlo időszakának végén, valamint Leonardo alatt sem azt a Pirlót láttuk már, mint 2004-5-6-7-ben. Hányszor láttuk, amint ötlettelenül toporog, hátrafelé forog, hogy adjon egy alibipasszt? Kissé mintha beleunt volna a csapatba, a változatlan taktikába, a társakba. Allegri pedig deklarálta, hogy nem számít rá. Tény, leginkább neki köszönhető, hogy eligazolt, de ne feledjük – Van Bommel favorizálása kifizetődött nekünk, ezzel nem vitatkzhatunk. S Pirlot – mint azt az előbb írtam – nem egyedül Allegri „rontotta el”. Ő már egy kiüresedett, motiválatlan Pirlót kapott, de tény, hogy nem tudott vele mit kezdeni – és nem is akart.
Szaloky!
Örülök, hogy megelőztél a válaszokkal! Ez a „vacsora-csata” kicsit kiborít. Ha krumpli van otthon, meg paprika, akkor krumplis tésztát kell főzni, nem babgulyást. Ahogyan már többen leírtátok: Allegrinek volt Ronaldinhoja, Pirloja, van Monti, és akár Sári, vagy Robi is. Ráadásul van két gólzsákunk Balo és Pazzo személyében. Nekem automatikusan jönne egy 4-4-2-es felállás ebből. SES jól érzi magát a szélen, láthattuk, hogy védekezésben is részt vesz. Mellette pl. Muntari, Montolivo – így legalább közelebb lenne a kapuhoz is. Jobb oldalon meg Flamini/Robi/DS …
Ja, hogy a 4-4-2 már nem divat? A barcát viszont felesleges másolni, ha nekünk nem az a stílus fekszik. Kérdés, hogy fentről mennyire szóltak bele Allegri dolgába? Részemről ez az egy mentsége lehet Allegrinek, amellett, hogy nem mondom, hogy nem lehet nála rosszabb. De a gasztronómiánál maradva: „a puding próbája az evés!”
Az edzőváltásra meg tényleg nincs jobb alkalom a mercato kezdeténél… ezt nem is értem…
Itt is megdicsérlek Dani.
Örülök hogy naponta olvashatom a jobbnál jobb írásaidat,csak igy tovább…
A tényfeltáró riporthoz én is csak gratulálni tudok, nagyon korrekt képet kap az olvasó!
A címben feltett kérdésre adandó válaszomat az elmúlt 3 idény alapján az alábbi tényezők befolyásolják:
– Az első idényében bajnoki címet nyerő edző „titulusa” nagyon jó fényben tüntette fel őt a szememben, de már akkor is tudtam, hogy az a csapat, ami egyszerre a keretében tudhatja Ibra-t, Cassano-t, van Bommel-t, Nesta-t, Thiago Silva-t, Gattuso-t egy sérülékeny, de kiváló képességű Pato-t, valamint ezen játékosok mellett kellő önbizalommal és nyugalommal játszó Boateng-et és Nocerino-t valamint Robinho-t, elég sok más edzővel is megnyerte volna a bajnokságot, látva a Serie A többi csapatnának helyzetét! Az érdem mégis elvitathatatlan.
– A második szezon 2. helyezését én is a sérülések számlájára írom, bár ha a szakmai stáb már év közben változtat az edzésmódszereken, akkor elképzelhető, hogy nem lenne most min csámcsognunk, mert ki kérdőjelezné meg egy 2/2-es edző képességeit, még egy megújuló kerettel elért 3. helyezéssel együtt is?!
– A mögöttünk álló szezonban is tett a mester olyan dolgokat, amelyekért hálásak lehetünk: egy kifosztott csapattal megszerezte a dobogó 3. fokát (hogy ezt melyik játékvezető segítette, és melyik hátráltatta, azt nem az én tisztem eldönteni), és játéklehetőséget adott olyan tehetséges fiataloknak, mint El Shaarawy, De Sciglio, vagy Constant (a keretet nézve sok választási esélye, és veszteni valója nem volt).
– Azonban a mérleg másik serpenyője sem üres! Már az előző szezonban is történtek olyan dolgok, amikor nem tudtam eldönteni, hogy vajon a mester csak szimplán nem figyel oda arra amit csinálnia kéne, vagy nem képes olyan mélységig átlátni ezt a játékot, amennyire az szükséges lenne. Hogy csak egy példát említsek: a tavalyi Juventus elleni kupameccs számomra már akkor eldőlt, mikor megláttam a két kezdőcsapatot. Értem én, hogy lecsokizzuk a kupát, de a Juve ellen nem teszem be a védelem bármely??? pontján bevethető Bonera-t a jobb oldalra Giovinco-val szemben, mert mind mentálisan, mind fizikálisan annyival lassabb, hogy arra már nincs is szó! Az összes gólt eredményező támadásuk onnan indult, és ha jól rémlik Bonera végig a pályán maradt.
Aztán az idei szezon kezdetére elveszítettünk jóformán mindenkit, aki meghatározó játékos volt az előző két szezonban. Nincs is azzal semmi baj, hogy ha a vezetőség kirántja a csapat és az edző lába alól a szőnyeget, akkor idő kell nekik, hogy feltápászkodjanak. Erre szerintem szeptemberben mindenki fel volt készülve. De az ami az első 3 hónapban csapatépítés címszó alatt futott, az kritikán aluli.
Az, hogy meccsről-meccsre jóformán az összes poszton más és más játszott, az lehet hogy a Manager játékokban elmegy, de a valóságban mentálisan súlyos következményekkel jár! Kb. egy kezemen meg tudom számolni, hogy hányszor játszott együtt decemberig a Méxes-Zapata duó, holott csak a vak nem látta már szezonkezdetkor, hogy jelenleg bennük van a legtöbb perspektíva a védelem közepén!
Az, hogy jóformán a szezon felénél esik le a tantusz a mesternek, hogy talán nem kéne már erőltetni ezt a 4-3-1-2-t, inkább meg kéne próbálni a 4-3-3-at, miközben a fél világ ezt ordította szeptember óta, az hanyas?
Az, hogy a fantasztikus új formációnkba képes belepaszírozni a Flamini-Ambrosini duót, hogy még véletlenül se legyen semmi játék középen, majd mindezt megfejeli azzal, hogy előre odabiggyeszti SES-Balo-Niang triumvirátust, amelynek egyetlen tagja sem azt tanulta gyerekkora óta, hogy a szélről hogyan lehet pontos passzokkal, lyukra futtatásokkal és beadásokkal hatékonyan támogatni és szervezni az előre irányuló játékot, azt képtelen vagyok felérni ésszel.
És akkor erre a kis tortára képes ráfújni a habot azzal, hogy elzavarja a csapattól azt az Emanuelsont, aki véletlenül az egyetlen ember a keretből aki rendelkezik a fentebb említett adottságokkal! Egy olyan játékost, aki éveken át az Ajaxban balbekket játszott, fürge, gyors észjárású, jól lát a pályán, pontosan passzol, ível, azt még csak számításba sem veszi, sem a bal szélen, sem Montolivo esetleges alternatívájaként, mélységi irányító pozícióban?
És végül dicsőség&bukás = AC Milan vs. FC Barcelona
Kimondhatatlanul büszke voltam, mikor láttam azt, hogy a mi kis csapatunk játéka sokkolja a világverő óriásokat a San Siro gyepén! Érződött a levegőben, hogy Allegri mindent megtervezett és megszervezett, tökéletes volt a kontroll…aztán eltelt 3 hét, és mintha mindezt elfújta volna a szél: az átgondoltság, szervezettség, és önbizalom mind tovaszállt. Értem én, hogy fiatalság-bolondság, becsokiztunk a Nou Camp hörgő tömegétől, de nekem az jött le az egészből, hogy a mesternek hirtelen annyi volt a taktikája erre az estére, hogy majd mi kivédekezzük azt a jelentéktelen 90 percet azon a pályán, ahol még a legerősebbek is élet-halál harcot vívnak. (egyébként tegye fel a kezét az, aki látta mikor Niang kapufáról kipattanó labdájára azt hiszem Piqué úgy csúszott rá, hogy kézzel is beleért a 16-oson belül, valahogy nem ismételték agyon meccs közben!)
Szóval az idei esztendő sok mindenre választ adott. Én úgy látom, hogy ha szintet akarunk ugrani, akkor ahhoz előbb edzőt kell váltanunk, mert a jelenlegi mester, bár emberileg nagyon szimpatikus tulajdonságokkal rendelkezik, de taktikailag/stratégiailag nem üti meg azt a szintet,ami egy ilyen csapatnál szükséges, és sajnos az sem elég, hogy egy idény alatt 6-8 meccsre képes feltüzelni a csapatot mentálisan, mert azt szeptembertől-május végéig illene fenntartani!
Tudom, hogy nincs sok valóságalapja, de ha belegondolok abba, hogy a 4. év jön és az algoritmus alapján a 4. hely, akkor nem hiszem, hogy érdemes egyáltalán megkockáztatni a dolgot, mert így is üres a kassza, hát még ha csak az UEFA kupában vergődnénk. Ha vissza akarunk kerülni a csúcsra, nincs pazarolni való időnk. Ha az új edzőnek azt a feladatot adja a vezetőség, hogy fiatal játékosokat építsen a csapatba, akkor azt is fogja csinálni.
Forza Milan!