Pescara-Milan 0-4 (0-2)

Engedelmetekkel bemásolom, amit a fórumra írtam:

Szerintem sokan vagyunk azon a véleményen, hogy ez is megvan, ráadásul 4-0, azaz nincs gond, tovább kell lépni ezen az amúgy szép meccsen, és készülni a maradék kettőre. Jómagam is így gondolom.
Viszont ez a Pescara talán az elmúlt pár év leggyengébb csapata, amelyik megfordult a Serie A-ban, vagyis szinte evidens, hogy ilyen aránnyal győztük le őket. A meccs irama szerintem kódolható volt: ha gólt lövünk, lassulni fog. Szerencsére (a tempós futballt kedvelőknek pedig a szerencsétlenségére – bár azt gondolom, mindannyian vagyunk inkább Milan-drukkerek, mint kirakatszrukolók, akik csak a szép játékot szeretik) ez megtörtént elég hamar. Vagyis borítékolható volt, hogy a következő 80 percben nem szántjuk majd fel a pályát. Logikus is ez, hiszen kinek hiányozna az utolsó két fordulóra még egy sérülés, teszem azt. A lassú játék ellenére uraltuk a pályát, a Pescara a kapunkig sem jutott el, mi pedig végig hiba nélkül hoztuk a kötelezőt. Szép volt fiúk! Nem von le az érdemből, hogy legalább egy osztálynyi különbség van a csapatok között. Nyerni kellett, megtettük. S hogy kirángassalak Titeket a mámor lila-rózsaszín ködéből, emlékeztetnem kell mindenkit 2010-re, és a Regginára. Akkor az majdnem ilyen fontos meccs volt, bár akkor a bajnoki címre hajtottunk, ma meg a Milan-értelemben vett túlélésre. Akkor egy lapos, ötlettelen játékot hozó meccsen 0-0-t játszottunk. A Reggiba utolsó lett, mi pedig a második helyről is lemaradtunk. Nem állítom, hogy az akkori Reggina és a mai Pescara hasonló képességű csapatok volnának, csupán arra kívánom flehívni a figyelmeteket, hogy a kiscsapatok elleni győzelmeket is meg kell becsülni!
Ami Allegrit illeti. Pazzini becserélését nem értem. Főleg úgy, hogy Niangot váltotta, akire ráfér a rutin, és nem utolsósorban a gól. Vagyis ebben a viszonylatban ma is megfigyelhető volt a mester érdekes felfogása a csere funkciójáról. El Shaarawy és Traoré becserélést viszont megértettem. Szegény Traoré megérdemel pár percet, azok után, hogy egész szezonban a kispadot koptatta, Sárinak pedig iszonyatosan kell a gól, az önbizalom, hogy feloldódjon végre a görcsből, amiben szenved. Erre a mai jó alkalom lett volna, sajnos nem jött össze neki. Még a cserékkel kapcsolatban el kell mondanom, hogy én is hiányoltam Salamont és Cristantet, ha már nevezte őket Allegri. De úgy gondolom, hogy nem várhatunk tőlük sokat. Allegri lehet, hogy nem egy zseni, de egy profi edző, ezt nem felejthetjük el! Ha Salamon akkora klasszis lenne, bizonyára már megkapta volna a lehetőséget, Cristante hasonlóképp (bár ő még csak jövőre kezdi meg első profi évét, vele kapcsolatban lehet, hogy más a helyzet). Emlékezzünk, hogy El Shaarawy, és De Sciglio is megkapta a lehetőséget fiatalként. Semmiképp nem mondhatjuk, hogy Allegri nem venné észre, ha egy Messi vagy egy Cannavaro focizgat az edzésen. Azonban ma én is szívesen megnéztem volna őket. Aki pedig esetleg szép játékra számított, ismételten csalódnia kellett. Hozzáteszem, ez nem meglepő a jelenlegi játékosállományunk fényében. Ez egy erős Milan, az erő dominál benne inkább, mint a technika, a keret nem engedi, hogy más stílusban játsszunk! Amíg a saját képességeinkből adódó lehetőségeink szerint jól játszunk, addig nincs gond. Sajnos nincsenek labdazsonglőreink.
Összegezve tehát azt mondom, hogy örülni kell ennek a győzelemnek, és nem az edzőt kell akkor is megtalálni, amikor 4 góllal nyerünk.