A várakozásokkal ellentétben nem léphet pályára a hétvégi Chievo elleni olasz bajnoki mérkőzésen a Milan támadója, Giampaolo Pazzini.
Pazzini még a 2-0-ra megnyert Genoa elleni idegenbeli bajnoki mérkőzésen sérült meg, így le kellett cserélni. Az előzetes hírek alapján Pazzo visszatérését március utolsó hetére jósolták, és ezt később a Milan hivatalos honlapja is megerősítette.
Most azonban egyre valószinűbb, hogy Pazzininek ki kell hagynia a Chievo elleni március 30-i bajnoki mérkőzést elővigyázatosság szempontjából, mert még nem épült fel teljesen.
„Pazzini még mindig érez fájdalmat a lábában. Keményen dolgozik, de nehéz lesz felépülnie a Chievo elleni mérkőzésre” – mondta Adriano Galliani, a Milan ügyvezető-igazgatója.
„Barcelona? Sok játékosunkra nem számíthattunk, és nagy csalódás volt a kiesésünk, de ez már a múlté…” – zárta mondandóját.
Az olasz válogatott támadó 2012. nyarán igazolt a Milanhoz 12 millió euróért, míg a megállapodás szerint Antonio Cassano 5 millió euróért a városi rivális Interhez szerződött. Pazzini eddig a Milanban 29 mérkőzésen 14 gólt szerzett, a bajnokságban 23 mérkőzésen 13-szor volt eredményes.
6 hozzászólás
Mihamarabbi felépülést!! Pazzo
Szorítunk!
Forza Pazzo, Forza Milan!
Sokat nem vesztunk vele szerintem, Balotelli golatlagat tekintve meg foleg pihenhet meg. Gyogyulast!
Pazzini gyógyulj meg, aztán lődd a gólokat!
Azért örülök hogy még mindig akad negatív kritika,vannak itt nevetséges emberek! 😀 FORZA MILAN! (Y)
Bocsanat, szolj ha csak az lehet a velemenyem ami neked. Szerintem..