Balotellit dicsérik a társak a válogatott meccs után

4

Az olasz labdarúgó-válogatott színvonalas felkészülési mérkőzésen 2–2-es döntetlenre végzett Genfben Brazíliával. A találkozó után Cesare Prandelli pozitívan nyilatkozott Balotelli teljesítményéről, aki a meccs 57. percében egy csodálatos lövéssel vette be Julio Cesar kapuját.

„Nagyszerű mérkőzést játszottunk, az egyik legjobbat, amióta én vagyok a szövetségi kapitány – nyilatkozta a lefújás után Cesare Prandelli, aki tavaly nyáron Eb-ezüstéremig vezette az olasz válogatottat. – Harminc perc után rögtön két gólt is kaptunk, és úgy tűnt, számunkra vége a meccsnek, de a folytatás remek volt, sok értékes megmozdulással. A négy-három-hármas formációval sikerült növelni az iramot, egy az egy elleni helyzeteket kialakítani, de még sokat kell gyakorolni.”

„Most az a fontos, hogy keddre, a Málta elleni selejtezőre energiát gyűjtsünk, mert három fontos pont a tét. Cerci és De Sciglio még fiatalok, megfelelő személyiséggel és technikai tudással, az első félidőben pedig Giaccherini volt a legjobb a pályán. Balotelli megkapta a lehetőséget, és szép gólt szerzett. Az első gondolata mindig a csapat volt a pályán, ez egy nagy bajnoknak az erénye. Balotelliben rengeteg potenciál van, a világ legjobb öt játékosa közé érhet, ezt a munkát kell folytatnia” – értékelte csapatát az olasz kapitány.



„Balotelli nagyszerű volt. De akkor is ezt mondanám, ha nem ő szerezte volna az egyenlítő gólt. Öröm volt nézni, ahogy feláldozta magát a csapatért, és keményen dolgozott. A teljesítményével bebizonyította, hogy megérdemli a tiszteletet a csapattól. Megmutatta, hogy megvan benne a válogatotthoz szükséges hozzáállás.” – méltatta SuperMariót Buffon is.

„Hogy hányas osztályzatot adnék magamnak tízes skálán? Hatost. Túl sok lehetőséget puskáztam el a kapu előtt” – nyilatkozta Balotelli, akit mindössze néhány szóra tudott megállítani az olasz média, ám elmondta még, hogy szerinte Neymar nagyon jó teljesítményt nyújtott, és jól érezte magát a 4–3–3-as felállásban is.

Az olasz válogatott két újoncot is avatott az összecsapáson: Mattia De Sciglio (Milan) és Alessio Cerci (Torino) is ezen az összecsapáson debütált, előbbi ráadásul kezdőként. A Milan 20 éves védője nem nyújtott hibátlan teljesítményt, de nem is volt könnyű dolga: legtöbbször Dani Alvessel kellett szembenéznie a találkozón, és Prandelli elégedett volt a teljesítményével az összecsapás után.

„Azt hiszem, hogy van mit javítani a védekezésen, pedig próbáltam nagyon figyelni. Támadásban csak néhány alkalommal értem fel a keresztlabdákra, de többségében inkább a középső embereket próbáltuk játékba hozni. Nehéz volt a dolgom, mert Dani Alves nagy játékos, aki az elmúlt években már rengetegszer bizonyított. Egyébként csodálatos a keretünk, mindenki nagyon kedvesen fogadott, a mestertől pedig sok hasznos információt kaptam a héten, de a játékosok mindenben segítették a beilleszkedésem” – mondta a milánói futballista.

Balotelli gólja:

http://www.youtube.com/watch?v=myBGoOrPsmY&feature=youtu.be 

Összefoglaló:

http://www.youtube.com/watch?feature=player_embedded&v=o0tTioBhlsM 

 

4 HOZZÁSZÓLÁS A CIKKHEZ

  1. Örülök,hogy Balo és DS az olasz válogatottban is jól teljesített.SuperMario mintha kicsit lehiggadt volna,amióta nálunk van és kezdene a játékkal foglalkozni.
    De Scigliot rangosabb meccsre nem is tehették volna be és hiszem,hogy megállja majd a helyét a Squadra Azzurrában.

    Ja és gratula a nemzeti tizenegynek a brazilok elleni játékért.

    • Kellett nekem emlegetni.Tegnap nagy arc volt megint,papucsban és törülközőben átviharozni az interjúzók között.Mekkorát röhögtem rajta 😀 😀

  2. Igen hatost de mindenkinek a világon 5-öst:D viccet félre téve, nem láttam a meccset de örülök a Milanos játékosoknak, és nem rossz eredmény a döntetlen majd a konf. kupán otthonukban verjük meg a brazilokat!!!! 😀

SZÓLJ HOZZÁ!

Please enter your comment!
Add meg a nevedet