Mario Balotelli, a Milan labdarúgócsapatának támadója bízik benne, hogy odaérhetnek a második helyre a bajnokság végére. A Manchester Citytől szerződtetett csatár szerint ehhez az kell, hogy a hátralévő meccsek mindegyikét megnyerjék.
„Egyszerre csak egy meccsre kell koncentrálnunk, és a többi csapatot nem kell figyelnünk. Az összes hátralévő bajnokinkat meg akarjuk nyerni – nyilatkozta a klub hivatalos honlapjának Mario Balotelli. – Győzni jöttem ide, mindent meg is teszek ezért. Ha a pályán vagyok, megpróbálok gólt szerezni, ha nem, akkor támogatom a társaimat, akik közül néhányan még nálam is fiatalabbak. Gyorsan beilleszkedtem, fejlődök és keményen dolgozok, hogy még jobbá válhassak.”
Balotelli eddigi hat bajnokiján hét gólt szerzett a Milan színeiben. A piros-feketék a kezdeti mélyrepülésük után már harmadik a tabellán, lemaradásuk mindössze két pont a második Napoli mögött.
8 hozzászólás
6 meccs 7 gól, remélem tartja ezt a formát, hogy több gól, mint ahány meccs! 🙂
Egyedül az Inter ellen nem jött neki össze a gól. Hibátlanul teljesít.
Ha a hátralévő összes meccset megnyerjük akkor még az első hely sem elképzelhetetlen.. 😀
Ha csak fél igényből állna egy bajnokság azt mondanám megérdemelt lenne a Milan esetleges első helye.De mivel nem egy hanem két fél igényből áll egy bajnokság.(ősz és tavasz)Azt kell h mondjam teljesen érdemtelen lenne így egy Milan scudettoja.De erről kár is beszélni mert 11pontot a Juvéval szembe 9 forduló alatt nem dolgozik le a Milan úgy h azért a Milannak még igen komoly rangadói vannak vissza.(Fiorentina Napoli Róma Juventus)A Juventusnak meg idegenben lesz 2(Inter-Lazio)és otthon 1 a Milan elleni.
Még jó, hogy van két fél igény, különben teljesen igénytelen lenne a Serie A! 🙂
Örülök h egy félregépeléssel meg tudtam szépíteni a napodat.
Nem a félregépelésed adta a boldogságot, amit ráadásul kétszer is elkövettél, hanem csupán az ebből kialakítható szóvicc! 🙂
Amúgy szerintem érdemtelen semmiképpen nem lenne a Milan bajnoki címe, ha egy ilyen jól elcseszett első idény után sikerülne megnyerni, de azt hiszem erre semmi esély nincsen!
Nekem meg igazából, ha a MIlan nem nyerheti a bajnokságot, majdnem mindegy ki lesz az első, csak az Inter ne legyen előttünk!
A Juve szimpatikus, mert sok olasz van benne, meg helyenként egészen szépen játszanak, de a Napol is nyerhetne már valamit, és a Fiorentina az amitől féltem még a Milant!
Kiegyeznék azzal is, hogy Juve, Napoli, Milan!
A lényeg a Bl-helyezés!
Hogy érdemtelenül nyerné meg a Milan a scudettót? A mostani állás szerint természetesen. A Juve kiegyensúlyozottan menetel, jól kezdte az idényt, kihasználta a jó formáját, később kihasználta a vetélytársak gyengélkedését, tehát joggal áll az első helyen nagy előnnyel. Jelenleg ez a helyzet. De képzeljük el, hogy a Juve mondjuk elbukja a bajnokságot a Milannal szemben. Ha a Milan a szar idénykezdet után olyan feltámadást produkál, hogy 17 pontos hátrányból megnyerné a scudettót, akkor érdemtelenül nyerne? És a Juventusról mit kellene mondani? Megérdemelné a torinói csapat a scudettót úgy, hogy ekkora előnyt ad le? Nem hiszem. 2005-ben 3:0-ra vezetett a Milan a BL-döntőben, de a Liverpoolé lett a trófea. A meccs összképe alapján inkább a Milan érdemelte volna meg a győzelmet, mert a meccs nagyobb részében jobban játszott, mint az angolok. De melyik gárda érdemelte meg JOBBAN a trófeát? Az, amelyik felépített egy hatalmas előnyt 45 perc alatt, vagy az a csapat, amelyik néhány perc alatt egyenlített? Szerintem ha a Juventus innen elbukja a bajnokságot, akkor megérdemli. Egy scudettóért való küzdelem azért tart 38 fordulón keresztül, hogy aki nyer, az ne érdemtelenül nyerje meg. Akárki nyeri, az meg fogja érdemelni. A miérteken nem érdemes rágódni. 2010/2011-ben sokak szerint azért nyert a Milan, mert „nem volt igazi ellenfele a csapatnak”, tavaly azért nyert a Juve sokak szerint, mert „a Milanban sok volt a sérülés, ott volt a kettős terhelés”… Most a Juve-ellenesek azt mondják, hogy a torinóiak azért nyernek (ha nyernek), mert Milan „botrányosan kezdett egy még alakulgató csapattal”, a többiek meg szintén gyengélkedtek… Engem ez nem igazán érdekel. A bajnokság konkrét időpontban rajtol, és fejeződik be. Augusztus végétől május közepéig tart a pontvadászat. Ebben az időszakban tessék teljesíteni, mert senkire sem „várnak” a többiek. Pont. Hogy a Milan mit művelt hónapokig, az mindegy. Legközelebb majd úgy rakja össze a csapatot az edző, hogy ne kerüljön behozhatatlan hátrányba néhány hét után.
De ez csak az én személyes véleményem.