A Corriere dello Sport értesülései szerint az AS Roma mellett a Sahtar Doneck is Massimiliano Allegrit szeretné megszerezni a csapata élére.
Az olasz edző szerződése 2014. júniusában jár le a piros-feketékkel, de a lombárd klubnál biztosak benne, hogy Allegri ennél hosszabb ideig marad a Milannál. A kiváló szakember jelenleg körülbelül 2,5 millió eurót keres évente, míg az ukránoknál négy éven keresztül szezononként 6 millióért irányíthatná a csapatot.
A Sahtar jelenlegi edzője a Bresciánál és az Internél is megfordult Mircea Lucescu.
11 hozzászólás
Nagyon jó választás, volt ez a kép ! Nagy döntés előtt áll majd Allegri a nyár folyamán az biztos …
Mondhat akárki akármit, ő nem ide való egyszerűen ha nehezen is talál taktikát az éppen aktuális csapatnak de a játékosokból nem hozza ki a maximumot.Közép csapatott jobban tudna irányítani.
If Capello come…
2.5 vs 6
Szerintem nem kérdés, hogy el fog menni. (már ha igaz ez a hír)
A vezetőség ezzel a pénzel nem tud szembeszállni.
Mindenki készüljön lelkileg, hogy Pippo lesz az új edzőnk! 😀
ha most nyaron menne el,akkor fizetniük kellene érte,igaz?
Furcsa érzéseim vannak Allegrivel kapcsolatban: kavarog bennem a jó és a rossz!
Amikor a Cagliarinál töltötte be a vezetőedzői pozíciót, „pofás” kis csapatot hozott össze Szardínia szigetén. Jöttek az eredmények. A lesajnált Cagliarit – Allegri edzősködése óta – senki sem vehette fél vállról. Azt mondtam magamban: ez a pali kellene nekünk!
Nem világsztárokból állt a csapata, ő mégis egy ütőképes együttest rakott össze. Felfigyeltem a munkásságára, ha volt rá lehetőségem, megnéztem a mérkőzéseiket. Szimpatikus volt a filozófiája. Sokat futó csapat volt az a Cagliari, látszott a játékosokon, hogy tisztelik az edzőjüket, az ukázait feltétel nélkül elfogadják. Úgy éreztem, hogy egy ilyen ember kell nekünk, aki a lezser és „nemtörődöm” bagázst fel tudná rázni. Akkortájt éreztem a csapatunkon, hogy a Capello-, Sacchi-, valamint az Ancelotti-érához képest kicsit alábbhagyott a csapat lelkesedése.
Úgy tekintettem Allegrire, mint egy Messiásra, aki az állóvizet fel tudná kavarni. Szakmailag képzett szakembernek gondoltam. Tetszett a kiscsapatból masszív középcsapattá váló Cagliari mutatott játéka, már akkor olyan erényeket mutatott, ami azt a képzetet keltette bennem, hogy ebből az emberből egyszer nagy edzőguru lesz. Nem véletlen, hogy a Milan vezérkara szemet vetett rá…
Miután – hosszas huzavona, számos kompromisszum eredményeképp – leigazoltuk, komoly elvárásokat támasztottam vele szemben. Volt egy ütőképes csapatunk, világsztárok is helyet kaptak a csapatban. A gyenge szezonkezdet után sorra nyertük a meccseket, első évben meg is nyerte a csapattal a bajnokságot. A rangadókat megnyertük, a kisebb csapatok ellen viszont botladoztunk. Én akkor is kiálltam mellette, mert nem hittem el, hogy ennek a kiváló szakembernek a számlájára lett volna írható a sok „elhullajtott pont”.
De tavasszal történt valami. Hiába nyertük meg a scudettót, keserű volt a szám íze, hiszen a BL-ben egy „gyengécske” Tottenham kiejtett minket (azzal a Lennon-féle megindulással megpecsételődött a sorsunk). Visszanéztem a statisztikákat akkoriban, hogy vajon mit ronthatott el a mester vagy a csapat. A legszembetűnőbb az volt, hogy egyetlen egy olyan meccset sem nyert meg a csapat, amikor hátrányba került. Kissé furcsa volt ez a számomra, s amikor erre rábukkantam, megtört a bizalmam Allegri felé. Hiába tetszett sokszor a csapat játéka, hiába voltak egyéni villanások, bravúros döntetlenek…, felelőst kerestem.
Vajon kinek a hibája mindez? Amellett tettem le a voksomat, hogy ez nagymértékben a vezetőedző hibája. Nem tudtam másra kenni, hogy egy csapat ennyire tanácstalan egy betömörülő védekezéssel szemben. De az első szezonja után nem kívántam megbélyegezni, így azon a véleményen voltam: jár még neki esély. Furcsa ezt így kimondani, hogy „járt még egy esély” neki, hiszen 2004 után nyertünk újra olasz bajnoki címet. Ez pedig nem olyan tett, amiért járna a kirúgás. De az első év nem volt mérvadó, kvázi ellenfél nélkül, a toronymagasan legerősebb kerettel sikerült elhódítani az aranyérmet. Bizakodva, ugyanakkor félelemmel, aggodalommal tekintettem a következő szezon elé…
Allegri második éve. Nem akartam elítélni, degradálni a munkásságát, de motoszkált bennem valami. Sajnos/nem sajnos az volt a hipotézisem, s így indultam neki a szezonnak: egy minőségi kerethez egy „másodvonalbeli” edzőnk van.
Az alapozás, a szezonkezdet megint csak nem sikerült fényesre. Az első 5 mérkőzésen sikerült összeszorgoskodni 4 pontot. Ha finoman fogalmazok, akkor is csak annyit lehet hozzáfűzni: nem túl sok. De a gyenge rajtolás már-már védjegyévé vált a Milannak. Az viszont nem, ami az egész szezonra jellemző volt. A kiscsapatokat szinte kivétel nélkül két vállra fektettük, míg a nagyágyúk – a Serie A első 6 helyezettjére gondolok – ellen borzasztóan játszottunk, vagy bírói csalás áldozatává váltunk (elsősorban Muntari meg nem adott fejesgóljára gondolok), vagy szerencsével mentettünk pontot, vagy csodával határos módon egy mérkőzést nyertünk.
Az első 6 helyezett elleni 10 mérkőzésen a következő eredmények születtek:
1. Juventus: 0-2 idegenben, 1-1 otthon.
3. Udinese: 1-1 otthon, 2-1 idegenben (ez az egy győzelem!!!)
4. Lazio: 2-2 otthon, 0-2 idegenben.
5. Napoli: 1-3 idegenben, 0-0 otthon.
6. Inter: 0-1 otthon, 2-4 idegenben.
Szerintem nem szorul magyarázatra, hogy miért lett csupán 2. a Milan a 2011/12-es idényben. 10 mérkőzésen (ráadásul a 6 pontos mérkőzéseken) a megszerezhető 30-ból 7 pontot szereztünk!!! Ez felettébb gyenge, mondhatni pocsék teljesítmény. A kis-és középcsapatok ellen remekül működött a csapatjáték, hiszen a fennmaradó 28 mérkőzés statisztikája a következőképp festett: 23 győzelem, 4 döntetlen, 1 vereség, 65:16-os gólarány, 73 pont. (Mindig azt mondják a szakemberek, hogy a kisebb csapatok elleni mérkőzések határozzák meg azt, hogy melyik csapat nyeri a bajnokságot. Hát erre csúnyán rácáfoltunk…)
Mindig is úgy gondoltam: az edző felelőssége vitathatatlan. Abban „oroszlánrésze” van az edzőnek, ha a rangadókat sorra nyerik, jönnek az eredmények. Úgy tartja a mondás: ha jó csapatot akarsz, végy egy jó kapust! Ez a 21. századra – véleményem szerint – kissé megváltozott. A futball oly mértékben felgyorsult, olyan mértékben „eltaktikázódtak” a mérkőzések az eredménykényszer miatt, hogy egy karizmatikus, kompetens szakvezető hiányában még a legjobb játékosokból álló csapat is halálra van ítélve. (Nem kívánok párhuzamot vonni a – remélem még ma kitart a hanyatlásuk – a Barcelonával, mert ez sokkal összetettebb elemzést igényelne. Ami közelebb áll a valósághoz, talán az egyik legeklatánsabb példája ennek a Zeman-féle Roma hanyatlása).
De abban is tetten érhető az edző felelőssége, ha fontos mérkőzést szinte képtelen megnyerni a csapatával. Úgy érzem, hogy rosszabbnál rosszabb játékkal rukkoltunk elő, hibás edzői döntések születtek (kezdő megnevezése, felállás, cserék, stb.), rengeteg sérülés nehezítette a dolgunkat.
A BL-ből való kiesésünket nem kell magyarázni, hiszen a világ legjobbjaival szemben estünk ki egy döntetlen (0:0) és egy vereség (1:3) mellett. A barcelonai mérkőzés pedig – nem kívánok diplomatikus lenni – a csalások „netovábbja” volt! /Mára már azt is tudjuk, hogy lehet úgy 11-est fújni egy csapat javára, hogy szabálytalanság nélkül, akkor, amikor a labda nincs is játékban./ De ez benne volt a pakliban, vállalható vereség volt. Főleg úgy, hogy emelt fővel estünk ki (az Arsenal elleni hazai 4:0 zseniális volt, a Barcelona pedig „bírói segítséggel” ejtett ki minket).
Allegri első két évében nem ítélhettük meg azt, hogy jó edző-e, vagy rossz. A taktika ugyanis nagyon egysíkú volt, hiszen a világ akkori és jelenlegi legjobb centere nálunk futballozott. Nem lehet kivenni a stratégiából egy ilyen játékost. Ahol ő játszik, ott – sajnos vagy nem sajnos, ez értékítélettől függő – rá kell épülnie a taktikának.
És elérkeztünk 2012 nyarához. Thiago Silva, Ibrahimovic, Seedorf, Nesta, Gattuso, Van Bommel távozásával sokat gyengült a keretünk. Nemcsak minőségi romlás ment végbe, hanem a „Milan-eszmét” féltettem. Csak Ambrosini maradt meg a hírmondónak „RÉGI NAGYOKBÓL”, ami nem kecsegtetett sok jóval. A tekintély, a szív, a rutin, a zsenialitás, a kreativitás, a stabilitás egyszersmind eltűnt. Ha a bajnokság előtt megkérdeznek, hogy elképzelhetőnek tartom-e, 10 fordulóval a vége előtt pontelőnnyel megyünk a 4. helyezett előtt, s csupán 2 pontra vagyunk a selejtező nélküli BL-helytől, biztos, hogy azt mondom: kizárt dolog! Az EL-t érő 5-6. helyet tartottam volna reálisnak.
Nézzük csak, hogyan is indult a szezon!
Sampdoria (o) 0:1, Bologna (i) 3:1, Atalanta (o) 0:1, Anderlecht (o) 0:0, Udinese (i) 1:2, Cagliari (o) 2:0, Parma (i) 1:1, Zenit (i) 3:2, Inter (o) 0:1, Lazio (i) 2:3, Malaga (i) 0:1. Október 24-ét írtunk, de már (a „gyengébbnek tűnő” Serie A-ban és a Bajnokok Ligája leggyengébb csoportjában) 6 vereséget számláltunk. És a gond nem is az volt, hogy nem jöttek az eredmények, az még a legjobbakkal is előfordul. A problémát abban láttam, hogy kilátástalan, katasztrofális produkciót nyújtott a csapat, ami nem volt méltó a Milanhoz. Ha meg kellett volna osztani a felelősséget? Első helyre mindenképp a vezetőséget tenném, másodikra az edzőt, harmadikra pedig a játékosokat. (Azt semmiképp sem helyénvaló, hogy egy „egységre” rákennénk, s kikiáltanánk bűnbaknak.)
Ezen kudarcok után valami megváltozott, varázsütésre elkezdett nézhetőbbé válni a játékunk, az eredményeken is látszódott a fejlődés. Az addig bebetonozott 4-3-1-2-es felállást felváltotta a 4-3-3. Közel 25 hónap után eltalálta az edző azt a szisztémát, ami a legjobban feküdt a csapatnak. Negatívumként értékelem, hogy ennyi időnek kellett eltelnie ahhoz (bár Ibra távozása után lett volna szükségszerű egy váltás a hadrendünkben), változtasson a mester. Pozitívum, hogy belátta a hibáját. Nagyon helyesen amellett döntött, hogy ne az ő elképzelésébe erőltesse be a játékosokat, hanem – szakemberi mivoltából fakadóan – találja ki a csapat számára lehető legjobb felállást, s ehhez igazítsa a taktikát!
Kik vagy mik lehetettek a siker letéteményesei?
1, Allegri megmutatta, hogy nemcsak bábu, hanem kiváló szakember. A taktikai változatás meghozta a gyümölcsét, emellett olyan zseniális húzás, mint Constant bal oldali védővé faragása. Az Abate/De Sciglio, Mexes, Zapata, Constant védelem jónak tűnik, a Montolivo-Muntari-Nocerino/Ambrosini/Flamini középpálya elég jól muzsikál, a támadó triónk pedig zseniális. „Szinte mindegy”, hogy az El Shaarawy-Balotelli-Boateng hármas rohamoz, vagy kicseréljük Balotellit Pazzinire, esetleg Niangot Boatengre. És ez nagyban Allegrinek köszönhető…
2, Szerencse. Én azt tenném első helyre (kissé paradox), hogy megsérült De Jong. Nem azért, mert rossz játékosnak tartom, hanem azért, mert így Montolivo a számára legkomfortosabb helyen kapott szerepet. Sokkal kreatívabb, értelemmel teli középpályánk lett! Ezzel együtt Muntari felépülése is sokat lendített a csapat szekerén.
3, El Shaarawy és Balotelli remeklése, valamint – az általam nem kimondottan kedvelt – Pazzini formába lendülése. Boateng hozzáállása más lett, Montolivo végre megmutatja mit is tud.
De ezek az eredmények és szavak nem érnének semmit, ha nem lett volna az ominózus Barcelona elleni BL-mérkőzés. Az volt Allegri és a csapat számára a legkomolyabb teszt. Nyugodtan kimondhatjuk, hogy remekre sikeredett. A világ legjobbjait – mondjuk ki bátran és büszkén – lefutballoztuk 3 héttel ezelőtt. Az, hogy minimum 4 gólszerzési lehetőségünk volt, míg a katalánoknak egy sem, szerintem mindent elárul. A statisztikai lapot, ha valaki megnézi, azt mondhatja jó-jó, de biztos jobb volt a Barcelona, csak nem volt szerencséjük. Aki látta a mérkőzést, az viszont nem állíthatja ezt. A legveszélyesebb spanyol támadás Iniesta 24 méteres lövése volt, az is oldalról. Egy statisztika szerint Messi 1-szer ért labdához a 16-oson belül – no comment. Helyzete sem volt a világ legjobb csapatának; a tanácstalanság, az értelmetlen passzolgatás ment csak egész meccsen, veszély nélkül. Az, hogy ez így alakult, a legnagyobb érdem Allegrié. Kidolgozta a tökéletes taktikát, amit a srácok maradéktalanul betartottak. Minden tisztelet az övék. Zseniális, briliáns játék volt, ami az Inter ellen az első félidő végéig kitartott…
Összességében nagyon nehéz eldönteni, hogy mennie kellene vagy sem. Vagy mégsem?
Nagyon ellene voltam (még az év elején is), a „fejét követeltem”. Amit a Barca ellen játszottunk, mindjárt más megvilágításba helyezte a kvalitásait. Top edzők (élen Mourinhóval, Fergusonnal, Hiddinkkel) próbálkoztak megállítani a TÖKÉLTES támadófutballt, nem túl nagy sikerrel. Persze akadtak kirívó eredmények (pl: Inter 3:1-es sikere, Chelsea továbbjutása, Real megverte őket a kupában és a bajnokságban), de egyik sem volt olyan meggyőző, mint a Milan február 20-ai produkciója. Allegrinek viszont sikerült a lehetetlen (megjegyzem Mourinho Realja is megverte 2-szer egymás után, de messze nem olyan magabiztosan), és megállítottuk őket.
Úgy gondolom, hogy a ma esti meccs vízválasztó lesz. Amennyiben sikerül továbbjutnunk, a bajnokságban pedig elérni a 2. vagy a 3. helyet, senkinek sem lehet kétsége afelől, hogy remek kezekben van a Milan. Úgy érzem, hogy a szezonkezdet árnyékában – ha csupán az egyik teljesül a kettő közül – már elégedettek lehetünk, és megemelhetjük a nem létező kalapunkat előtte!
Így viszont már sajnálhatnánk, ha elfogadná egy multimilliárdos ajánlatát…
Remek összefoglaló írás, gratulálok! Főoldalra vele! 😀
Kösz az elismerést! Nem szántam annak, de szerintem nem is való a főoldalra!
1, Át kellene fogalmazni! De hajnali 3-kor fejeztem be, akkor már nem voltam topon, s most, amikor átolvastam, láttam benne pár hülyeséget, értelmetlenséget.:)
2, Sok benne a szubjektív vélemény, nem csupán a tényekre hagyatkozik.
Allegri viszont az előbb felsorolt edzőkhöz képest ,a támadójátékhoz nem konyít annyira. Véleményem szerint védekező taktika kidolgozásában viszont egy szinten van velük,sőt Hiddinknél jobb (talán még SAF-nál is….) . Ez pedig abból fakad,hogy neki ezt kellett megtanulnia,mivel a Milan előtt csak erre tudta alapozni a taktikáit.
Szép lassan beletanul a támadás építésbe is. Kíváncsian várom,hogy mi sül ki ebből az idényből. Remélem kellemes csalódás lesz az év elején elképzeltekhez képest 🙂 (gondolok itt a dobogóra-titkon az első helyben- ; a Bl negyed- illetve elődöntőre – esetleg,de ezt már nagyon halkan jegyzem meg, egy döntőre….)
Az íráshoz pedig egy hatalmas gratuláció.Remek írás!
Csatlakozom! Nagyon jó írás!
ÉN még annyit fűznék hozzá – ami nem kapcsolódik teljes mértékben a fő témához -, hogy már Ancelotti idejében is szenvedtünk a kis csapatok ellen egy elvileg sokkal minőségibb kerettel, igaz egy akkor már mindenki által kiismert taktikával!
töltse ki a szerződését (2013/2014 szezon végéig), azután jöhet Pippo! (neki 2013/2014 primavera, 2014/2015 szezontól nagy csapat:D)