Cristian Zaccardo, a Milan nyári szerzeménye maradandót szeretne alkotni új csapatában.

A Milan a téli átigazolási időszakban szerződtette a Parma védőjét, Cristian Zaccardót Djamel Mesbahért cserébe.

A világbajnok jobbhátvéd elmondta, jól érzi magát a Milanban, szeretne maradandót alkotni és folyamatos játéklehetőséghez jutni.

Nagyon pozitív az összképem a csapattársaimról, és az egész klubról. A tabellán egyre feljebb kűzdjük magunkat, már csak 3 ponttal vagyunk lemaradva a 3. helytől, míg pontszámban elértük a városi rivális Intert” – mondta Zaccardo.



“Balotelli egy világklasszis játékos. Nagyon lelkesen végzi a munkáját. Több játékossal is régóta ismeri egymást, így nem volt nehéz beilleszkednie. Hasznos játékosa a csapatnak. Szeretnék készen állni, ha az edzőnek és a csapatnak szüksége lesz rám. Ez a klub nem bíz semmit sem a véletlenre. Sokkal nagyobb a felelősség és a nyomás rajtunk, de ezeknek köszönhetően fontosabb játékosnak érezzük magunkat.”

“Papíron a következő két mérkőzésen mi vagyunk az esélyesek, és szeretnénk mind a két találkozót három ponttal befejezni, hogy előnyt szerezzünk az Inter elleni bajnoki előtt. Egyre kevesebb pont választ el minket a dobogótól. Keményen edzek, hogy készen álljak, ha eljön az én időm.”

A pályafutásomat jobb oldali védőként kezdtem, majd az évek során egyre több alkalommal szerepeltem a védelem közepén. A csapat támadósora nagyon fiatal, ami előnyös lehet a jövőben. El Shaarawy rendkívül gyors és technikás, Balotelli és Niang pedig fizikailag és technikailag is fejlett. Nem megfeledkezve a többi kiváló képességű csatárról, Robinhóról, Pazziniről és Bojanról.”

“Remélem, hogy hasonló utat futok majd be, mint Andrea Barzagli a Juventusban. Szeretném, ha a pályafutásom hasonlóan alakulna mint az övé, tehát meghatározó tagja legyek a Milannak, ahogy ő a Juventusnak. A 2006-os VB győzelmet követően volt egy jó szezonom a Palermóban, majd ajánlat érkezett Németországból, és elfogadtam. Azonban nem sikerült megragadni a Wolfsburgban. Két szezont követően lehetőségem volt visszatérni Olaszországba, most pedig itt vagyok a Milanban. Azt hittem, hogy vége lesz a pályafutásomnak, de a Milan ajánlatára nem tudtam nemet mondani. Gyerekként is Milan szurkoló voltam, a holland klasszisokon nőttem fel” – fejezte be.

4 HOZZÁSZÓLÁS A CIKKHEZ

  1. Igen mindenki ezt mondja aki minimum latta 1989ben focizni a csapatot… Zaccardo latta, megelte azt a Milant.Nem hiszem ,hogy a szemere kell vetni !?

  2. Pont ezt akartam mondani! Ennél a korosztálynál csöppet sem meglepő, ha valaki gyerekként a Milannak szurkolt, bár most már tényleg kezd kissé elcsépeltté válni ez a szöveg!
    Egyébként korrekt nyilatkozat, egy kicsit mindenkinek be is nyalt a csapatból és a vezetőségből. 🙂 Majd meglátjuk mi lesz belőle, de nem hinném, hogy rossz boltot csináltunk vele!
    Forza

  3. Nincs ezzel semmi gond. Az a MILAN egyszerűen mindenkit megfogott. Az a generáció (aminek én is részese vagyok) rajtuk nőtt fel. Akkoriban a MILAN megette Európát. Nem volt ellenfél. Trófeát trófeára nyert, játékosaink aranylabdásak lette, stb stb stb ….

    A mostani generáció pedig a Barcelona-n nől fel, így ha 5-10 év múlva felcseperednek a gyerkőcök, azoknak mindnek az lesz az álma, gogy egyszer a Barcelona-ban játszhassanak.

    Bele kell húznunk… hogy visszavegyük ezt a ,,titulus-t,, a Barcelona-tól.

SZÓLJ HOZZÁ!

Please enter your comment!
Add meg a nevedet