A Reggina elleni kupamérkőzést követően a vendégek játékosa, a Milan tulajdonában álló, de kölcsönben a déli klubban játszó Rodrigo Ely nyilatkozott a MilanChannelnek.
– Dionigi, a Reggina edzője azt mondta, hogy látszott rajtad, hogy a Milanból jöttél.
Ely: Köszönöm az edzőmnek, hogy rendszeresen játszat, úgy érzem, hogy folyamatosan fejlődöm és tanulok, aztán majd meglátjuk. Ebben az évben fejlődtem a legtöbbet, hiszen immáron profi ligában játszhatok, sokkal óvatosabb vagyok és jobban olvasom az egyes szituációkat is. Kezdek felnőni.
– Az AC Milan újra a fiatalokra épít.
Ely: De Sciglioval és El Shaarawyval sokat játszottam együtt, nagyon jó játékosok és örömmel tölt el, hogy a fiatalokra koncentrál a Milan. Nekem is ezt az utat kell tovább járni és elképzelhető, hogy visszatérek.
– Comi?
Ely: Nagyon jól teljesít, szeretek vele Reggioban lenni.
7 hozzászólás
Remélem ,hogy most már be is tartja a vezetőség a szavát, bele kell jönniük a játékba a fiataloknak is, kiktől tanulhatnának és hol ha nem élesben, Ely is azt mondta most fejlődött a legtöbbet. Cristantet is szívesen megnézném már …. Csak így tovább legyen meg legalább ez a cél 😉
Azért Niang góljának örülni kell, de én kíváncsi lennék arra a játékosra aki helyette (kicsit erősen fogalmazva) kölcsönbe, de elhagyott minket!
Comi mutatói: Torino Primavera: 22 meccs 18 gól, Milan Primavera 25 meccs 27 gól,
Idén első „profi” évében a másodosztályban (kiesés ellen küzdő csapatban) 15 meccs 6 gól és 2 gólpassz! Tök jó,h tehetségeket veszünk, de miért nem becsüljük a sajátjainkat?
Ez a Milan fekete lyuka.
Bizony Comi nagy tehetség, ha Niang jobb oldali csatár lesz, akkor simán lehetne Comi-t majd Pazzini helyén probálgatni!
Cristante szinten hatalmas tehetség, a Chealse, City is érdeklődött nálunk ha jól emlékszem, ő védőként, és söprögetőként IS képes játszani!
Simone Ganz 9 meccs alatt 8 gól, az sem rossz!
Alessio Innocenti meg már bekerült az argentin u-21-be, korábban az olaszok is hívták, de ő az argentin válogatottat választotta, szintén nagy tehetségként tartják számon.
jose82 írta Comi adatait, amelyek kiválóak. Azzal is egyetértek, hogy jobban meg kellene becsülnünk a TEHETSÉGEINKET. Itt azonban nem véletlen a kiemelés. Nem lehet a végletekig leegyszerűsíteni a dolgokat.
Az a játékos, aki az A csapatban jó volt, még nem biztos, hogy a B együttesben is jó lesz. Még kevésbé biztos, hogy az a játékos, aki egy kisebb csapatban jó volt, egy nagy klub színeiben is brillírozni fog.
Gilardino például a Parmában remek volt, nálunk viszont nem teljesített úgy, ahogyan azt elvártuk volna. 3 éve alatt rúgott 40 gólt, ami tkp. annyira nem is rossz teljesítmény, mégsem sokan sírtak, amikor elküldtük.
Aquilani is valami ilyesmi játékos. Elit klubokban valahogy sosem ment neki igazán.
Azt akarom csak mondani, hogy nem biztos, hogy amikor egy fiatal játékost kölcsönadnak vagy eladnak valahová, és ott jól teljesít, akkor az „elküldő”, azaz a nevelő klubot kell elővenni, mondván, elherdálja a tehetségeit. Mindezt azért írom, mert jose82 – úgy látom – úgy véli, ha Comi a Regginában jól teljesít, akkor a Milanban is jó (vagy még jobb) lenne. És mint fentebb írtam, erre szerintem semmiféle garancia nincs. Lehet, hogy Comi egy remek csatár, csak ez elkerülte a Milan figyelmét. De az is lehet, hogy nem egy nagy szám, és a mutatói pusztán azért jók, mert egy kiscsapatban szerepel. Ugyanez igaz lehet Paloschira, Merkelre, Albertazzira vagy Astorira.
Egy szóval sem mondom, hogy a vezetőség sorozatban hozza a remek döntéseket, de úgy gondolom, el kell fogadni, hogy a Milan utánpótlásából kikerülő játékosok igen nagy többsége sajnos nem elég jó ahhoz, hogy a Milanban szerepet kapjon. Mintha mindannyian azt szeretnénk bebeszélni magunknak, hogy a klub utánpótlása csak úgy ontja magából az új Maldiniket meg Baresiket. Sajnos ez nincs így. Ezért igazolunk El Shaarawykat, Mastourokat, Niangokat vagy ezért tart Allegri már több mint egy tucat olyan játékosnál, akit balhátvédként kipróbált…
Nem ismerem a részleteket, de élek a gyanúperrel, hogy bizonyos játékosok nem véletlenül vannak kölcsönadva vagy eladva, nem véletlenül ingáznak, illetve váltanak félévente csapatot… 20-21 évesen szerintem már nem az lenne az opció egy valóban tehetséges játékosnak, hogy visszakerüljön a nevelőegyesületéhez (még akkor is, ha az egy gigaklub), hanem az, hogy rendszeresen beverekedje magát a csapatba.
Én egyet is értenék veled, viszont volt már itt sok fiatal, akik annak ellenére, mikor szükségből berakta az edző bajnoki meccsre a fiataljainkat és nagyon jól teljesitettek, mégsem maradtak meg nálunk. Én az ilyen döntéseket nem tudom megérteni….. Strasser, Merkel, Albertazzi, Paloschi…. mind mind nagyon jól teljesitettek. Jobban mint pl. Acerbi… ő mégis kap újabb és újabb lehetőséget a sajátjainkat pedig szélnek eresztjük…. aztán hozunk máshonnan pénzért gyengébbeket….
Pontosan erre gondoltam én is! Alberto ráadásul felépült és 5meccs 5 gól a bajnokságban. Mielőtt valaki megint belekötne, a Seria A bajnokságról van szó. Ahol a mi játékosaink (sárin kívül) 2x ennyi meccs alatt sem bírtak 5-öt lőni. Ennyivel jobban kiszolgálják a Chievo-s társak Paloschit? Astori, ha olyan kutyaütő volt, miért lett Olasz válogatott? Boriello ha kiszolgálták szállította a gólokat, ahogy Matri is, bár egyik sem világklasszis. De mint már korábban írtam Boriello 14 akció gólt lőtt a szezonban (pedig soxor csere volt, még többször lecseréltük) mielőtt lepasszoltuk. Tavaly Ibra akcióból nem sokkal többet lőtt és isten volt! Mindegy… történelem. Tény,h a csapat második legmegbízhatóbb játékosa a saját nevelésű De Sciglio. Darmian a Torino-ban szintén kiemelkedőt nyújt a Seria A-ban! Őt is mi kergettük el innen!