2022. szeptember 25., vasárnap

Nagy mozgás várható januárban a Milan keretében

-

Az elmúlt napokban-  a csapat szinte példátlan mélyrepülésére reagálva – az olasz sajtóban számtalan információ látott napvilágot a Milan jövőjéről. Az alábbiakban – a teljesség igénye nélkül – ezekből szemezgetünk.

A gazzetta csütörtöki címlapja szerint Berlusconi “újraindul” és hajlandó költeni, januárban szabad út a Milan előtt az igazolásokban. A lap egy másik írásában az EL Shaarawy – Balotelli duót a squadra jövőjének titulálja, finoman utalva azokra a hírekre miszerint Balotelliért a két milánói klub januárban hatalmas harcot vívhat. Miután a City élénken érdeklődik a kolumbiai Falcao iránt Balo távozhat Manchesterből. Érdekesség, hogy Stephan El Shaarawy, a Milan talán egyetlen, folyamatosan jól teljesítő labdarúgója szívesen játszana együtt Mario Balotellivel.” A Milannál megtanultam, hogy nem csak támadásból áll az élet, hanem a támadók már védekeznek is. Azt hiszem, jól tudnék együtt dolgozni Marióval.”

A legfrissebb átigazolási pletykák közül kiemelkedik, hogy Robinho (9 millió euro a Santos legutóbbi ajánlata, a Milan 15 milliót szeretne kapni), Boateng, Mesbah, Vila, Strasser, Valoti, Zapata és Acerbi is elhagyhatja a klubot a télen. Robinho helyére a Milan szeretné megszerezni a Santos fiatal támadó középpályását, Felipe Andersont. Az 1993-as születésű játékos leigazolása csak a Robinho-transzfer  lezárása esetén lehetséges, ellenkező esetben a brazil klub inkább Angliába, vagy Spanyolországba adja el a kapós játékosát.

Az angol sajtó szerint már a januári átigazolási szezonban távozhat a Milantól Philippe Mexés. A francia válogatott védőjét az Arsenal és a Manchester United is csábítja.

A Milan januárban elhozná a Benfica 24 éves támadó-középpályását, Bruno Alvest. A bal lábas, technikás játékos ára 7-10 millió euro körül van, a Milan a szokásos kölcsön+opció verzióban gondolkodik. A legnagyobb piaci vetélytársunk az ügyben ismét a PSG lehet.

A milannews.it szerint még mindig napirenden van Kaká visszatérése a Milanhoz. Bár a játékos a közelmúltban arról beszélt, hogy szívesen követné barátját, David Beckhamet az Egyesült Államokba.

A Milan nyáron kapuskeresésbe kezd. A Gazzetta információ szerint Abbiati és Amelia is távozni fog a klubtól és az egyik legnagyobb olasz kapustehetséget, Mattia Perint szerződtetnénk a helyükre. Abbiatinak júniusban lejár a szerződése, Amelia meg a folyamatos bizonytalanságaival nem győzte meg a vezetőséget arról, hogy maradnia kell a klubnál. Perin jelenleg a Genoa tulajdonában áll, 2 éve szerepel a Pescaránál kölcsönben.

Ventura, a Torino menedzere januárban vissza akarja vásárolni a Regginánál kölcsönben szereplő Gianmario Comit a Milantól.

CorSport szerint Lippi lehet a közvetítő kínai befektetők és a Milan között. Ha az üzlet összejön, és részesedést vásárolnak a klubból, akkor a volt szövetségi kapitány lehet a klub általános igazgatója.

Továbbra is biztosnak tűnik, hogy Silvio Berlusconi tulajdonos pénteken meglátogatja a csapatot Milanellóban.

(Köszönet Patyának a segítségért!)

 

EZEKET OLVASTAD MÁR?

KOMMENT SZEKCIÓ

47 HOZZÁSZÓLÁS A CIKKHEZ

  1. “…a Shaarawy – Balotelli duót a squadra jövőjének titulálja, finoman utalva azokra a hírekre miszerint Balotelliért a két milánói klub januárban hatalmas harcot vívhat”

    😀 Ezen jót nevettem! Hatalmas harc! 😀

    Az nem harc, hogy az Inter ajánl 30 milliót, mi meg kölcsön+opciót fele fizetéssel 😀

  2. Berlusconi “újraindul” és hajlandó költeni, januárban szabad út a Milan előtt az igazolásokban.

    Na ez az amit pont nem hiszek el.
    Berlu már jó pár éve nem indult újra majd gondolják most kivételesen.
    Börtön fenyegeti meg mi egymás….szomorú eszt mondani de Berlu nem fog igazolni Januárba senkit.
    Vagy ha igen akkor megint egy ingyen igazolható játékosokat.
    Ha még is megtörténe a csoda és költene akkor reménykedhetünk hogy van megoldás.

  3. Boateng, Mesbah, Vila, Strasser, Valoti, Zapata és Acerbi?!? Nekem pont nem veluk van elsosorban bajom. Mondjuk Mesbah mehet de, hogy Vila, Strasser vagy Valoti eselyt sem kapott a bizonyitasra es amikor kolcsonben jatszanak akkor meg nagyon jol teljesitenek…. Csak a milan inkabb egy Bonera, Ambrosini,Yepes-t jatszat a kezdoben. De lathatjuk ok meg gyengek szoval erre lehet a fiatalok is kepesek csak azok meg fejlodnek is…. Acerbi is nagy elannal erkezett aztan semmi. De o sem jatszik eleget ahhoz, hogy formaba lenduljon bezzeg tavaly a Chievoban…… Ha Boat el lehet passzolni jo penzert akkor menjen mert picit tul van sztarolva. Robinho is mehet felolem batran…. Zapata meg Mexes helyett viszont inkabb Yepest meg bonerat kuldenem el! ok jobban kilognak mar a koruk miatt is!
    Amelia Szinten mehet ahogyan Ambrosini es Traore is.
    Viszont ezt a Balotellizest nem ertem. Ennyire tulsztarolt jatekos keves van jelenleg a fociban mint o. Akkro inkabb a Ganz gyereket epitsek be neki a mutatoja mellett az egoja is elfogadhato!

  4. Zapata és Acerbi is ?

    Pontosítva:csak az egyik !(uno tra Zapata e Acerbi)

    Traorè, Didac Vilà, Mesbah, Strasser, Valoti e uno tra Zapata e Acerbi, con quest’ultimo che potrebbe tornare a Genoa, squadra che detiene metà del cartellino del difensore. A riportarlo è La Gazzetta dello Sport.

  5. Én Balotellitől félek,(ha igaz a hír,bár sztem ez is kamu)mert neki Allegri aligha fog parancsolni.De jó lenne látni nálunk!
    A kapusok mehetnek.Mivan a fiatal brazil kapusunkal??
    Robinho is mehet,és jöhetne helyette a brazil fiatal cserébe.
    Mexes miért?Az Arsenal-nak és az M.U.nak megfelelne akkor nekünk miért nem?
    Bonera,Ambrosini,Yepes,Flamini,Mesbah,már mehetnek télen.Bár Ambro megérdemli a szezon végi bucsuztatást.
    De kedves társaim,nekem van egy olyan gyanúm,hogy csak próbálgatnak nyugtatni a kedélyeket.Szerintem itt csak akkor lessz vmi,ha lessz befektető,mert Berlu papának épp elég a baja nemhogy pénzt feccőljön a csapatba.

    • Mexés gondolom sem az Arsenalnak, sem a MU-nak nem lenne alapembere. Szerintem egy megbízható, rutinos cserét akarnak venni.
      MU belső védői: Vidic, Ferdinand, Smalling, Evans. Mondjuk Ferdinand öreg de Vidic klasszis, Evans fiatal és jó, Smalling pedig csak elvétve kap szerepet. Ide nem férne be.
      Arsenal belső védői: Vermaelen, Koscielny, Mertesacker meg még ilyen kisebb nevek. Itt is esetleg lehet 4. számú védő, semmi több.
      Szóval ő sem jár jól azzal ha elmegy, mert nem hiszem hogy sokkal több fizetést adnának egy padozó játékosért (kivéve City, P$G), és mi sem mivel jelenleg a legjobb védőnk(nek kéne lennie).

  6. És persze Dzsudzsák Balázst és C. Ronaldot is le fogjuk igazolni még januárban. Messi is nagyon elgondolkozott rajta, hogy a Milanba igazoljon és maga mellé csábítja Iniestát is.
    Ugyanmár! Kamu az egész! Nem költünk értelmes játékosokra. Bevételszerzés és kiadáscsökkentés a cél, nem normális helyezést és eredményt elérni.
    Addig is lehet álmodozni és várni a januárt(addig se a jelennel törődik a szurkoló), de nagy csodára ne tessenek számítani….

  7. na egy Balotelli Fáraó duot azért én is elnézném de azt hogy Mexes is eladjuk meg Zapatat meg Acerbit akkor kik jönnének a helyükre?? de az biztos ha Robi megy akkor kell egy kurva jó csatár kéne ami pedig a kapusposzot illeti Abbiati simán maradhatna mert jo ami pedig Ameliat illeti mehet a francba!!!

  8. Attól félek a nagy mozgásba csak távozók lesznek érkezők nem, vagy ha igen akkor úgy mint nyáron, klasszisok helyett közepesek. Amúgy szerintem se Robinho se Boateng nem lett rosszabb játékos mint eddig csak, Allegri képtelen nekik helyet találni a taktikában. Acerbit minek vettünk ha nem játszatjuk?? Zapata miért nem kell ha csak kölcsön van? 1 eurót nem kapunk érte, a fizetése meg nem hiszem hogy 10 millió… Mexes a legjobb középhátvédünk jelenleg ő sem kell? A cikk nem ír védő érkezőről akkor összeállna jövőre a bonera yepes védő kettős? Félek hogy január után már tényleg a kiesés ellen fog küzdeni a csapat…Remélem tényleg lesznek érkezők, például Balotellinek örülnék ahogy a fiatal brazil srácnak is. (Ja és megjegyzem szerintem egyedül a kapusainkkal nincs probléma a posztokat tekintve…)

  9. Semmilyen igazolás sem lesz! Majd elhintenek valamit,hogy bizakodjunk,de nem jön össze. Aztán majd azt mondják,hogy nyáron. Előre lehet tudni már. Lehet igazolunk valami botlábút kb mint Pazzini. NEm tudunk mi pénzt adni játékosért. CSoda,hogy a fizuk nem késnek…

  10. Mar mar kezdek hahotazni azon hogy mekkora marhasagokat kovetunk el. Van min4-5 jatekosunk akiket elkuldenenk ugy hogy nem kaptak jateklehetoseget pl Vila, Zapata, Acerbi, strasser, valoti:D:D rohely, minek nem tartjuk meg oket!Sokat keresnek? nem hiszem!Tegyuk ma mar magunkat egyszer vegleg takarekra, nem erdekel a kovatkezo 1 ev sem, csak tegyunk mar be fiatalokat es neveljuk ki egy 2 jatekost!!
    jah, meg mexes, a legjobb vedonk magasan iden , es nem azert mert abatetol kell jobbnak lennie , tenyleg jol megy neki, erre elkuldenenk!:D

  11. Robinho-t én is eladnám, most még pénzt lehet kérni érte és abból egy jó játékost el lehetne hozni. Bár én ha lehet Olaszországon, de legalább is EU-n belülről igazolnék.

    Boa ha nem szedi össze magát szintén mehet! Tudom ők a “sztárjaink”, de jelenleg kerékkötői a csapatnak!

    Paton én idén látok azért akarást. sokat hagyott ki, nagy a meccshiánya, de a télig minde3uknak adnék időd. Ha nem fejlődnek semmit, akkor jogos a vezetőség döntése, hogy hármukat 60-70 millió között értékesítsék.

    Helyükre hozni Balo-t esetleg még valakit. Bár látva Comi-t lehet vissza is rendelném már most. Tehetséges srác nagyon! Pazzo – Balotelli – Sári – Bojan – Niang + még valaki kell előre.

    Középpályán szerintem, ha mindenki egészséges elég erősek vagyunk.
    Akit kitennék a középpályáról:
    Flamini (ritka gyenge),
    Traore (Nem ez a szint de egy francia csapat fizethetne érte pár misit)

    Marad: Ambro (szezon végéig mindenképp majd könnyes búcsúval megköszönni), De Jong, Montolivo, Nocerino, Muntari, Emanuelson (mindegyik válogatott szintű remek játékos! Strasser, Constant remekül be-be dobhatók. Illetve Valoti is odaférhet.

    Védelmünk: Abate, De Sciglio, Mexes, Zapata, Yepes, mindegyik válogatott és jó játékos. Én őket legalább az idény végéig biztosan megtartanám.

    Bonera 1-1 meccsre beugrónak nem rossz, de ha kell a hely és valaki fizet érte mehet.

    Acerbi: Nem bíztam benne, de amikor játszott szerintem nem mozgott rosszul, a Milannál szerintem rengeteget tud tanulni és több meccsen próbálnám ki.

    Mesbah: sokakkal ellentétben szerintem nem kutyaütő játékos, ellenünk sokszor játszott átlagon felül. De el kell adni, mert itt nincs jövője. Egy Palermoban pl. lehet még bosszút fog állni:)

    Antonini: Semmi extra de a szíve piros-fekete. Mindig küzd hajt és vannak átlagon felüli meccsei is. jobb oldalon, jobblábas révén szerintem jobb lehetne.

    Didac Vila: Én sokat várnék tőle mert Spanyolba mindig jól ment neki, de olyan érzésem van, hogy ő nem is igazán akar itt játszani. Vagy Allegri olyan konok, hogy meg se próbálja!? Mindenesetre, ha így van el kell adni fájó szívvel.

    Kapus poszton nem igazán értem a gondot!

    Amelia 1-2 éve még olaszország legjobbja volt, képességei jók, de szerintem neki kellene a folyamatos játék korban még jó!

    Abbiati öreg, szezon végén megköszönjük neki…

    Gabriel: A Brazil válogatott egyik kapusa nem lenne elég jó nekünk!? Szerintem benne kell, hogy legyen potenciál.

    Riccardo Piscitelli: Őt is az egyik legtehetségesebb utánpótláskorú kaposként tartják számon.

    Én akiket esetleg igazolnék: Balotelli, Banega, Astori, Ogbonna, Ha még “nagy nevet” akarnék még akkor valami szerb állatot:) Misimovic, Dzeko, Jovetic, Ilicic… A “jugók” soha nem alkusznak meg, kiteszik a szívüket a pályára mellette nagyon technikásak.

    • Egész jó kis összegzést írtál, mindössze annyiban kötekednék csak, hogy szerintem a Boa-Robi-Pato trióért nem kapnák 60-70 millió körül, szerintem csak max 50-et adnának értük jelenleg a piacon. Év végével pedig nem kellene élnünk az opciós joggal Bojanért, mert szerintem nem az a típusú játékos akire nekünk szükség van és még a 15 milliót is soknak tartom érte. Az EU-n belüli ötleted is tetszik, de azért esetleg meg lehetne próbálni a Robinho üzletbe bevonni Felipe Andersont, erősítve a középpályánk támadóbb szekcióját. Igaz, hogy ez a fiatal brazilt sokan csábítják, de van egy dolog több tényező, amiért érdemes lenne minket választania:
      -korábban sok brazil játékos fordult meg itt és szerettek is itt lenni
      -valamint a nagy nevű klubok közül jelenleg a Milan az, ahol a legtöbb lehetőséget kaphatná rögtön az átigazolása után
      Az általad leírt Banega, Astori, Ogbonna hármas kimondottan jó igazolások lehetnének és még elérhetők is a piacon VISZONYLAG jó áron. Viszont Balotelli és Dzeko már keményebb dió. Szerintem a ManCity irreálisan magas árat követelne értük, amit jelenleg a klub nem tudna megfizetni, helyette inkább olyan támadók után kellene nézni, akinek kifelé áll a szekérrúdja klubjánál, viszont egyértelműen megütné a Milan szintet. Azt valószínűsítem (de ez csak az én szerény megérzésem), hogy nyáron már a Zenit és Hulk is kölcsönösen szabadulna egymástól, hiába érkezett 40 M körüli összegért. Igaz, hogy megkérné legalább ezt az árat majd érte az orosz klub, de szerintem ebből bőven lehetne alkudni, mert egyik fél sem azt kapta egymástól, mint amire a transzfer létrejöttekor számítottak. Talán egy 30-asért meg lehetne szerezni (vagy esetleg valami csereügylet keretében is + pénz). Ráadásul testfelépítése és játékstílusa alapján még hasonlít is Ibrához, aki ezzel tehermentesíthetné a mögötte játszó gyors játékosainkat. Na de ennyit a megérzésemről.
      Ez már ugyan nem a hozzászólásodhoz kapcsolódik, de véleményem szerint hiába púderezik, Allegri mindenképpen távozni fog még a téli szünet előtt. Kötve hiszem, hogy ilyen eredményekkel lesz maradása, főleg úgy, hogy újabb két zakó van kilátásban a Napoli és a Juve ellen. Az új edzőt remélem Guardiolának fogják hívni, mert pontosan ő az, aki a fiatal tehetségekhez is bátran hozzá mert nyúlni, még akár úgy is, hogy előtte senki sem hallott még a nevükről. Valamint vele hosszú távon össze lehetne hozni egy stabil ütőképes csapatot, akár sztárigazolások nélkül is, ugyanis ezen igazolások egy időre el lehet felejteni, mivel sem az AC Milan, sem pedig a Serie A nem a legcsábítóbb lehetőség jelenleg a legnagyobb csillagoknak.

      • Egyetértek a módosításaiddal…
        Hulk szerintem – még ha kölcsönösen válni is akarnának – drága lenne.
        Viszont egy hasonló típusú játékosnak most jár le a szerződése: Honda!
        Japán srác ezzel növelnénk a népszerűségünket keleten… Mellette egy technikás, jó felépítésű játékos. Dzeko – Balo kettősből biztos csak egyet tudnánk elhozni maximum és ahhoz is kellene egy Pato-eladás.

        Allegrivel kapcsolatban Boldinak volt egy jó megjegyzése… Ha belelátnánk a szerződésébe… mert ha beleírták, hogy egyik szezon végén sem végezhet XY. hely aéatt a csapat.. akkor tudom mire vár Galliani. Lelépési pénz nélkül megszabadulni tőle az őszi szezon végén.. Bár spúr magatartás, jelenlegi helyzetben ez magyarázhatja a kelleténél jóval több bizalmat.

        • Egy esetleges Pato eladással nem hinném, hogy bármelyik fél rosszul járna. Hondát a 2010-es VB-n láttam játszani, akkor kiválóan teljesített és lehet nem lenne rossz leszerződtetni, főleg ha még ingyen is van. Akkor egy esetleges Pato eladásból lehetne fedezni a japán srác fizetését is, valamint az eladásából származó bevételből Dzeko megvásárlását (én őt tartanám jobb igazolásnak, igaz hogy nem rendelkezik olyan képességekkel, mint Mario, de mindenképpen megbízhatóbb és csapatjátékos, valamint a helyzetkihasználása is nagyszerű). Ő mint egy erős felépítésű csatár kiválóan pótolhatná Ibrát. Bár egy kicsit most ellent mondok magamnak, de nem is igazán Ibra is Silva pótlása lenne a legfontosabb, mert őket nem lehet pótolni. Inkább egy ahhoz hasonló módszer kellene követnünk, amit a Moneyball című filmben láttam az Oakland Athletics baseball csapatnál:
          Év végén eligazolták tőlük a 3 legnagyobb ászukat a tehetősebb klubok és mivel alacsony költségvetésű csapat, nem voltak rá képesek, hogy az ő helyükre ugyanolyan képességű játékosokat hozzanak. Helyette inkább tudatos csapatépítés kezdődött (matematikai és statisztikai számítások figyelembe vételével). Igaz, hogy az ott látott módszer nem igazán hasznosítható a labdarúgásban, viszont Ibra és Silva helyett több játékost kellene/kellett volna igazolni több posztra, hogy a helyüket pótoljuk és a többi csapatrészt is megerősítsük. Így igaz, hogy nem lenne két olyan klasszis a csapatban, mint ők, de mivel a többi poszton erősödhetnénk, ezért úgy érzem, hogy legalább azt a szintet lehetne hozni. Remélem ezt a lehetőséget még nem késő kihasználni.

    • Egyetértek a hozzászólásodhoz! Max egyenlőre Én még nem adnám el Pato-t! Nagyon sokat hagyott ki, ez nem kétség! S látszik, valamiért nem tud úgy visszalendülni a játékba, mint rég! Furcsa egy dolog! A játékos felvetéseid is remek ötletek, többen is írták már, hogy kiket kellene idehozni! Ogbonna, és Astori nálam nagyon favoritok, remélem jönnek! Akkor lenne szilárdság lenne a hátsó alakzatban! S ami szembe tűnt még az írásodban az Robinho esete! Eladnám Én is, még ameddig pénzt lehet érte kérni, plussz Anderson jöjjön! Nagy potenciál, s tehetség lakozik a srácban, s lehet fognánk vele egy Kaka 2-t?? Brazilok tényleg mindig jól érezték magukat nálunk, a kis Dél-Amerikai közösség most is meg lenne, s van is!
      S ami még nagyon tetszett, s nem értem, hogy miért nem gondolt erre még senki sem, nem csak szurkolók körében, amilyen hozzászólásokat írtak mág ide, de a vezetőség körében se, az a Jugoszláv vonal!!!! Ezért is írom így, mivel itt sok a jó játékos, s talán olcsón rájuk lehetne csapni, s tényleg ilyen szívvel-lélekkel focisták! De mi eddig nem nagyon próbáltuk! Biztos van játékos, aki megfordult nálunk, de most halvány az emlékezetem!

LEGFRISSEBB HÍREINK

SZAVAZÁS