Ahogy arról már beszámoltunk, az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokság harmadik fordulójában a Milan hazai pályán meglepő, 1–0-s vereséget szenvedett az Atalanta ellen. A mérkőzés után Stephan El Shaarawy, a milánóiak támadója csalódottan értékelt.
„Elnézést kell kérnünk a második hazai vereségünk után. Nem játszottunk rosszul, elöl sok teret nyitottunk, de a labda nem jutott el hozzánk – mondta El Shaarawy a Milan Channelnek. – Sokkal kevesebb helyzetet alakítottak ki, mégis sikerrel jártak. Most már a keddi meccsre gondolunk.”
A Milan kedden a Juhász Rolandot is foglalkoztató Anderlechtet fogadja a Bajnokok Ligája C-csoportjának első fordulójában.
„Nyugodtak vagyunk, a lehető legjobban fel fogunk készülni. Kemény mérkőzésre számítunk, biztosan nem lesz könnyű. Muszáj nyernünk, és zavartalanul kell játszanunk” – fogalmazott a 19 esztendős támadó.
12 hozzászólás
Sokkal kevesebb helyzetet alakítottak ki, mégis sikerrel jártak???
NEm is volt helyzetünk kedves sári. Te melyik mecset nézted? Ja, hogy 2 szer távolról eltaláltad a kapu közepén lévő kapust és számít helyzetnek? Hát, sokat nem néztem ki ebből a sáriból eddig is, ezután sem fogok. A nyilatkozata meg förtelmes. Így kell nyilatkozni?
Inkább jobban tetted volna ha nem is írsz semmit sem! Legalább bocsánatot kért azok helyett is, akik tényleg nem tettek semmit a győzelemért. Amúgy meg akit lehetett egyáltalán értékelni az pont a kis Fáraó volt. Egy 19 éves gyerektől várnád el,hogy megváltsa a világot? Amúgy meg sztem a legjobb játékosunk,és az akarása példaértékű!
El Shaarawy beszélt a Milanról és az Atalantáról is. Ahol a Milanról beszél, ott a nyelvtani szabályoknak egyáltalán nem ellentmondóan – sőt! – többes szám első személyt használ: „Elnézést kell KÉRNÜNK a második hazai VERESÉGÜNK után. Nem JÁTSZOTTUNK rosszul, elöl sok teret NYITOTTUNK, de a labda nem jutott el HOZZÁNK.”
Majd egy szónoki bravúrral – immáron többes szám harmadik személyt alkalmazva – átköt az Atalantára: „Sokkal kevesebb helyzetet ALAKÍTOTTAK ki, mégis sikerrel JÁRTAK.” Itt El Shaarawy tehát az ellenfélre gondolt. Ha ugyanis a Milanra gondolt volna, akkor azt mondja, hogy „sokkal kevesebb helyzetet ALAKÍTOTTUNK ki, mégis sikerrel JÁRTUNK”.
Ellentmondás van El Shaarawy szavaiban, ráadásul egy mondaton belül. Ha szerinte nem játszottunk rosszul, akkor ez azt jelenti, jól vagy viszonylag jól játszottunk. De felmerül a kérdés: hogyan játszhat (viszonylag) jól egy olyan csapat, amely kétszer annyit birtokolja a labdát, mint az ellenfele, mégsem tudja egyszer sem helyzetbe (ziccerbe) hozni a támadóit?!…
Valóban hajtott, valóban akart és többet is tett mint a többiek. Ebben neked maszkak igazad van. Ettől azonban még nem kell hülyeségeket beszélnie. Ebben meg JC-nek van igaza.
Őszintén,mit mondhatott volna? Azt,hogy rohadtul szarok voltunk,és ennyit tudunk? Amúgy ez az igazság,de ilyet nem mondhat.Nem ezen a nyilatkozaton kell agyalnunk,hanem azon,hogy mi is lesz a jövőben. Ez egy ártalmatlan nyilatkozat,és lehet nem is ezt mondta. Lehet a fordításban volt a hiba. Kár ezen vitáznunk,sztem ettől nagyobb problémánk van jelen pillanatban!
Helyzetünk se volt kis gyerek. Biztos Allegri mondta neki hogy mit nyilatkozzon. Ez már több mint vicces.
ja majd Allegri mondja meg és ő meg hallgat rá mert megfenyegette és pisztolyt tartott a fejéhez
két játékos volt aki focizott. A kis Fáraó meg Urby. Jc szerinted mit kellet volna csinálni? Megnyitni magának a területet magának adni egy olyan passzot amellyel ziccerbe kerül majd belőnie. Hát igen nincs se csatárok mögötti se mélységi irányítónk…ennyi mit vártok tőle? komolyan mondom ne haragudjatok de ennyi hülyét néha ….
Osztom moonshine nyilatkozatát ketten voltak akik valamit szerettek volna elérni ( Urby és a Fáraó). Ez így elég nehéz lesz a 2-3 játékos van meccsenként aki nyerni szeretne! Bonéra, Antonini, Ambro, Boa, Pazzini semmit nem csináltak az egész meccsen és ez már fele csapat. De Jong meg az első meccsét játszotta de szerintem nem lesz rossz. Acerbinek volt egy-két mentése de keveset nyujtott. Abate és Abbiati a szokásosat hozták. Én egy Abbiati-Abate-Zapata-Acerbi-De Siglio-De Jong-Noce-Urby-Monolivo- Fárao-Pato kezdőt tudnék elképzelni ha mindenki egészséges.
Sajnos ezekkel a bocsánat kérésekkel nem megyünk semmire. A pályán kéne már valamit csinálni. Mert az elképzelhetetlen számomra, hogy 1 Milan ilyen nevetséges futballt játszik és semmi következménye ne legyen..nem lehet el alibizni egyik szezont sem a véleményem szerint.. De úgy tűnik a játékosaink ezt máshogy látják
Másrészt meg kéne 1 olyan ember a középpályára aki mélységi paszokkal ziccerbe tudja hozni a támadókat mert Montolivo eddig mutatott teljesítményével a jelek szerint erre képtelen..
gyerekek, tudom, hogy midig én vagyok a gonosz aki másként látja a világot és kedvenc csapatát. Fáj, minden negatív dolog ami a MILANNal történik, fáj. És mér én sem bírom. Nem bírom nézni a vergődést, és a vergődés utáni nyilatkozatokat, mentegetőzéseket olvasni. Véditek Sárit. Védjétek. NEkem ő eddig a világon SEMMIT sem bizonyított. Nagy tehetségnek van kikiáltva. Ha van amiből ez a MILAn tele van, az a tehetségekből. Egy zsák tehetséges játékosunk van. Meg is látszik, sajnos 🙁