Négy játékost eltiltott, több csapatot pedig pontlevonással büntetett hétfőn az Olasz Labdarúgó Szövetség a tavaly kirobbant bundabotrányban játszott szerepük miatt.
A szövetség tájékoztatása szerint két jelenlegi – Mario Cassano (Piacenza), Alessandro Zamperini (Ravenna) –
és két volt futballistát – Luigi Sartor, Nicola Santoni – tiltott el öt évre.
Az élvonalba most feljutott Pescara két pont levonással kezdi a Serie A 2012/2013-as kiírását, míg a másodosztályú Regginától négy, a Padovától kettő, az Empolitól pedig egy pontot vontak le. A harmadik vonalban játszó Albinoleffe 15, a Piacenza pedig 11 pont büntetést kapott.
Az egyaránt élvonalbeli Sienát és Sampdoriát 50-50 ezer euró megfizetésére kötelezték.
A tavaly kirobbant botrányban jelenleg is folyik a nyomozás, idén már 37 embernek kellett meghallgatáson megjelennie a szövetségi ügyészség előtt.
29 hozzászólás
Hahaha, kívánt hatás elérve, enyhe szívroham:D
Ez egy szivatás cikk volt.
Na menjetek a Pics@’ba :D:D:D
Én meg majdnem sokkot kaptam, hogy a mi kis zseninket elkaszálták 😀
Korán reggel ez a főcím nem volt vicces!!!
(Vigyázzunk szurkolótársaink egészségére, idegrendszerére)
igen igen.. örülök ha nem kapok hőgutát a melegben erre majdnem szívbajt kapok, de azért jó poén volt így kora reggel!! Forza MIlan!!!! <3 😀
Àpr 1 poén bepòtolva :-/ 🙂
Grat a cikk, és a cím írójának, legalább azt írhatta volna, hogy M. Cassano….
Egyébként az Atalatna is -2 ponttal kezd.
Na basszátok meg! 🙂
Ezt benyaltuk 😀
Szopáááásssss! 🙂
újra kellett éleszteni ez nem volt vicces
szééép 😀
Bakker… jó kis cím 😛
szaloky! Basszus, kora reggel ilyenekkel stresszelni a népet! Ejnye! Azért miután megnyitottam, megmosolyogtam! 😀
Hatalmas poén. Kár,hogy a topliga.hu nevű okádékon tegnap már elsütötték. Csak nem ők adták az ihletet?
Mintha Blikk-et olvasnék.
Most vettem észre, hogy Neked is ue. volt a reakciód, ezért ide írom:
Tudom, mi se ütjük meg mindig az elvárt színvonalat, de ez a cím Blikk-kategória…
Április már rég elmúlt! Vizsgaidőszak végén ilyennel stresszelni pluszban.. háát..
Rossz poén!!:)
Tényleg elég blikkes lett, amit sajnálok. Nem biztos, hogy a ponyva felé kell elmenni..
na bakker:)
itt szegeden 36-38 fok van emiatt azt hittem hogy csak képzelődök……………. na mindegy rossz poén
Most akkor mi van Cassanoval? 😀 mert majd nem szív rohamot kapatam 😀
Jó már látom …
Beszartam.. 🙂
poénos!
Szép volt!
ja
Látom süllyed a színvonal itt is, már már NSO szintet üti…
„süllyed a színvonal” meg „blikkes”… ugyan ne legyetek már ilyen fapadosak… -.-
A sok vezérkari mellébeszélés (=bosszankodás) mellett nekem nagyon is üdítő volt egy ilyet olvasni. Ahogy megláttam a címet én is elképedtem, de utána nagyon nevettem rajta.
Én csak azt tudom írni, hogy köszi szaloky, jó volt 😀
Basszus…. 🙂