Olasz sajtóértesülések szerint arab befektető érkezhet a Milanhoz Mohammed bin Rashid Al Maktum sejk személyében, aki komoly támogatást nyújt majd Silvio Berlusconinak, azzal hogy részesedést vásárol a Rossoneriből és anyagilag támogatná a San Siro megszerzését is.
Az Egyesült Arab Emírségek alelnöke és miniszterelnöke, H. H. Sheikh Mohammed bin Rashid Al Maktoum jövő hét pénteken találkozott volna a Rossoneri elnökével Arcoréban, azonban miután túl nagy hírverést kapott az ügy lefújták a megbeszélést. A sejk képviselője elmondta a sajtónak, hogy nem készülnek semmilyen üzletre a volt olasz miniszterelnökkel, de az olasz lapok szerint ez csak elterelés.
A Gazzetta dello Sport információi szerint Dubai uralkodója 25 százalékos részesedést vásárolna Berlusconitól 200 millió euróért. Az összegért cserébe a részesedés mellett három emberét szeretné bejuttatni a Milan igazgatótanácsába.
A sejk Berlusconi médiacégébe, a Fininvest-be is beszállna, és a stadionkérdésben is segíthet a Rossonerinek. Ha az Inter megépíti saját stadionját, a Milan megvehetné a milánói önkormányzattól a San Sirót.
Al Maktumnnak köszönhetően pedig minden álom valóra válhat, még az elnöké is, aki már nagyon régóta álmodozik Cristiano Ronaldóról. A Corriere dello Sport szerint pedig nem kizárt, hogy megpróbálkoznak a portugál játékos megszerzésével.
27 hozzászólás
Várjuk! Mai világban sajnos ez kell.
Elárulok valamit!
NEM FOG JÖNNI ARAB DE MÁS BEFEKTETŐ SEM!!!
TAVALY IS VOLTAK ILYEN PLETYKÁK!!!!!!!!!!!!
Jöhet!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! Végre valami ilyesmi hír! 2 éve ilyenre várok!
Hat ez kivalo hir vegre jon valaki aki meg segiteni is tudna s a mienk lehetne a San Siro immar egyszer s vegleg s mindenkorra :D:P s lenne penzunk igazolni is ::DP
Adja oda az egészet és jöjjön Ronaldo, Messi stb elég volt a vergődésből. Kopasz végre vásárolhatna úgy, hogy pénze is lenne hozzá.
VÉGRE!
Örülnék, ha végre a miénk lenne a San Siro!
És a befektetőnek is örülök, hiszen oda jutottunk, hogy ma ez kell. Sokat dobna az átigazolási poltikánkon.
tegnap azt olvastam, hogy ma találkozik Galliani a sejkel. Aztán meg azt, hogy 40% ot vásárol meg a Milanbol. Aztán meg azt, hogy 30% ot vesz meg. Most meg már 25% ról beszélnek. Akkor most mi az igazság? Ez így egyszerre minden amit a cikkben leírtak túl sok szép dolog egyszerre. Persze mindennek én is örülnék, de nem kell mindent elhinni amit a média megszellőztet.
Örülnék a lóvés bácsinak,de Ronaldo nem kell,ne vásároljunk meg minden faszkalapot mert van lóvé! Posztokra kell igazolni józan ésszel !!!
Jöhet, és volt olyan feltételezés hogy 35 százalékért 500 millió eurót fizetne, ami azt jelenti hogy ha a San Sirót mégse vásárolnánk meg, akkor költhetnénk egy részét átigazolásokra. De Berlusconinak mindenképp el kell fogadnia az ajánlatot. A csapat érdekeit kell nézni, már rengeteg pénzt beleölt, és köszönjük, de egyedül nem képes újra a világ tetejére emelni a Milant.
Kezdésnek visszahozhatnánk Astorit, megvehetnénk egy normális balhátvédet, és középpályásokat. És könnyebb szívvel utasítanánk el fele a 40-50 millió eurós ajánlatokat Ibráért v. Silváért.
Ha lenne minden évben körülbelül 80 millió euró átigazolásokra, akkor abból már Galliani szabadon igazolgathatna. Sok pénzből is lehet okosan és tudatosan vásárolni, de azt sem szeretném hogy egy City, Chelsea és Barca félékhez hasonlítsanak. A saját stadionban új játékosokkal (sztárokkal) a szurkolótábor és a mérkőzést megtekintők is növekednének.
Remélem mercato befejezése elött nyélbe ütik az üzletet. És majd akkor lehet igazolásokrol beszélni.Ezzel a hírrel talán mindenki maradásra bírható, mert lesz lóvé,lesz igazolás.A stadion szép nemrossz,de kellene költeni rá.Fele annyiból lehetne olyan stadionunk,mint majd az inter és Moratti új stadionja.De jöjjön csak az arab bácsi.
Mondjuk 200millió kb lóf.szt ért…. Tőke injekciónak nevezhetjük. Ami ugye nem árt.
akkor a lófaszt a seggedbe dugd bele.
Miért, szerinted meddig elég 200 millió ilyen tervek mellett te nagyon intelligens?
Szerintem a San Siro helyett egy korszerűbb angolos stílusú stadiont építésébe kellene gondolkozni, ahol a nézőtér közelebb van a pályához és amelynek a befogadóképessége kb 60 000 fő, mivel úgysincs telt ház szinte sose!
Egy olyan stadion, mint az Arsenalé megfelelne
Igazad van, és a látványosság is nagyon fontos. A San Siróhoz hasonló stadiont kéne építeni, ahol egy oldal lenne a Curva Sud helye.
Mindez szép és jó is lenne de remélem többségi tulajdont nem szeretnének az arabok mert az nagy hiba lenne mert mi van akkor ha megunják az arabok szeretett csapatunkat…
Amúgy a San Siro nagyon jó lenne ha végre a miénk lenne és az inter takarodna onnan és építhetne ő is olyan kis buzi stadiont mint a juventus.Olyan kis 40000 férőhelyeset mert nekik az úgy is elég lesz!:-)A San Siro-t fel kell újítani nekünk nem lenne elég egy 60000-es stadion.Gondolj bele davidka az inter ellen mindig megvan az a 80-85 ezer ember, mi lenne ha még pénz is lenne és jönnének a sztárok…
Remélem minden jóra fordul a Milan körül ideje lenne már felülni világ „trónjára”
FORZA MILAN!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
A tobbsegi tulajdont semmi keppen nem adnam el, erre vigyazni kell mert amilyen gyorsan bele rakjak a penzt olyan gyorsan ki is veszik belole es akkor szarban a haza.
Masreszt 200 millio € nem sok a klub 25%ert, velemenyem szerint annal tobbet er. CR? Hat azert ez tulzas. Ne ertsetek felre, nagyon tud a csavo de nehogy elhiggye valaki, hogy majd itt korlatlan penzunk lesz. Berlusconi evente kb 10 millat ha kolt igazolasokra, ez loszar. Nem kell sokat bedobni a perselybe, hogy egybol a 2-3szorosat kolthessuk. Raadasul ha kolthetnenk is Berlusconi azt is lenyulna.
Stadion: Uzletileg a kihasznaltsag a legfobb szempont. Gazdasagosabb egy 40-50 ezres stadiont mukodtetni allando telt hazzal mint egy 80 ezrest ha csak felig van. Lehet, hogy a rangadokon es a derbiken telt haz van de pl egy Lecce vagy egy Novarra vagy stb ellen max felig van tele a stadion. Szerintem eleg lenne egy 50-60 ezres stadion, akar a San Siro atepitesevel is.
Jöhet és remélem új színt hoz a Milanba, én szerencsére részese lehettem azoknak az embereknek akik láthatták már mit építetett fel Dubaiban és az valami káprázatos. Berlupapával valószínűleg joban van mivel már két éve náluk edzőtáborozik a csapat, tele van pénzel, ha van egy ember aki segíteni szeretne a klubbon úgy hogy rengeteg pénze van , nem szabad elzárkózni előle ! A mai világban változott a futball csak a pénz irányítja a játékosokat ! Ha van pénze egy csapatnak akkor oda menni fognak a játékosok. Stadionról annyi a véleményem, hogy inkább egy 40-50 ezres stadiont kéne felhúzni, sajnos a San Siro nem telik meg soha emberekkel, pedig onnan nagy bevételekhez lehetne jutni ! 😉
Akármennyire is rosszul állunk gazdaságilag, nem örülnék neki, ha a Berlsuconi család százalékokat adna át más közegeknek, csak hogy egy kisebb tőkeinjekcióhoz juthasson. Akkor az fog következni, amit sose szerettem volna látni a MILAN háza táján. Sose szerettem volna kedvenc csapatomat Real, Chelsea, City és PSG mentalitással tevékenykedni.
Na de az utóbbi években inkább csak távoztak tőlünk a klasszis játékosok… jóformán már mindenki kiöregedett… és jelenleg 2 klasszis játékossal eléggé szegényesen indulunk neki a következő szezonnak.
Nem tudom mi lenne a helyes…. de a Dubai sejk képviselője mindent tagad, így nincs is miről itt vitázni.
Érdekes, hogy bármiféle hír is röppenjen fel a Milannal kapcsolatosan, legalább az egyik fél mindig mindent letagad.
Halusznak üzenem. A klub cca 850 millióra van felértékelve, igy 25% 200 millióért eléggé korrekt.
Amennyiben az Inter elhagyja a San Siro-t, nekünk már nem lenne okunk egy teljesen új stadiont felépiteni. A San siro-t kell magánositani és fejleszteni.
Halusz talán úgy értette, ahogy én is! Miszerint 200milliótól nem lehet csodát várni. Főleg ilyen tervek (Játékosok igazolása és stadion építés) mellett. Tőke injekció jól jön. Azt csak Berlu tudja milyen áron. Én inkább a tudatos munka híve vagyok, ami azért látszik a Milan-on. Az igazolásokkal kapcsolatban sem értem miért kongatjuk folyton a vészharangokat. Mi már a nyár elején szépen erősítjük a keretet és hol van még Augusztus.
Valahol említettem,h a hírek szerint Kagawa is 12 millióért kelt el. Ami elgondolkodtató! Dortmund otthon mindent megnyer, a stadion tele, Német gazdaság százszor erősebb az Olasznál és úgy tűnik esélyük nincs megtartani a legjobbjaikat, sőt! 12 millió a korábbi hírek tükrében nevetségesen alacsony ár. Főleg MU-tól. Én bízom benne,hogy lassan lenyugszik a „piac” és egyre több csapat kezd tudatos építkezésbe. Ettől függetlenül idén ki kell adnunk újra 30millió körüli összeget, ha akarunk valamit jövőre. De bízom benne,h ezt meg is tudjuk/akarjuk tenni!
Valamint bízom az új talajban és ez által a sérülések kiküszöbölésében is.
Forza MILAN!
Vettem. Azt hittem tobbet er az egesz pereputty. Jo soknak hangzik a 200 milla de az uj, nagy igazolasokat, vele jaro fizetseket, stadion ujitast, stb-t kifizetjuk es nem is marad belole semmi.
Szép álom lenne 200millióból felújítani/átépíteni a stadiont. 🙂 Jó ha a kezdő részletre jut belőle a hitelhez. Fel sem fogjuk milyen kifizetések vannak egy ekkora csapatban! A játékosok 1-2 milliós fizetése a jéghegy csúcsa. Én inkább abban bízom,h a Milan gazdaságilag már megerősítette, rendezte sorait. Elmúlt 1-2 év erről szólt. Azért Ibrát, Robikát,Boatenget 2éve, vagy inkább 2 éven belül igazoltuk. Ezt sokan elfelejtik azt hiszem. Ahogy Didac Villa és Urby is. Bommel 1,5 éve jött, igaz neki csak a fizetését kellett perkálni.
Én bízom jelenlegi vezetésünkben. Ők építették fel ezt a csapatot amit ennyien imádunk!
San Sirora is ráférne az újítás, mert nagyon messze van az elit stadionoktól… persze előbb legyen a miénk..
Al Maktoum, a kapcsolattartó személy tagadja: „nem érdekel a foci”
Ezt olvastam a hivatalos oldalon, már megint megy minden szar.
Ő is 62 éves… Ezek szerint a Milan csak öregfiúkat hoz a csapathoz? 😀
Nehogymár bárki is elhigyje ezt…
Minden éven ez van az utóbbi időben. Sírunk 0-24ben, hogy a koldus hozzánk képest királyfi, aztán jönnek egyre másra a hírek, hogy ezt, azt meg amazt is megvesszük 30 milliókért, aztán mindenki tagad mindent, hiszen nincs nekünk pénzünk ilyesmire. Akkor bedobnak egy ilyet és elölről kezdődik minden, csak most már 60 milliós tételben. Persze nem jön a nagy befektetés. Tacitól is mindenki a megváltást várta és épphogycsak fölírták a nevét a palánkokra. Ibra és Robinho esetében nem is tudom mi történt, hisz az – az én szememben legalábbis – valóságos csoda számba ment!
Persze idén is lehet ilyen csoda, de nem vagyok naív. Az arabok amúgy szerintem jönnénk ide boldogan, ha hagynák őket, de hát ez van.