Massimiliano Allegri szerint a Milan-Barcelona mérkőzés felér egy döntővel. Mindkét csapat továbbjutott már a csoportból, a jövő szerdai találkozón a csoport elsőség a tét.
„Úgy kell kezelnünk ezt a mérkőzést, mintha a döntő lenne, tudva, hogy csak egyetlen eredmény megfelelő nekünk ahhoz, hogy elsők legyünk a csoportban.” – mondta az edző a Sky Sport Italiának.
„Jelenleg azonban a Fiorentina elleni találkozó a fontosabb szombat este. Olyan csapat ellen játszunk, amely új impulzusokat kapott az edzőváltás miatt és nagy a várakozás a szurkolók körében is. Firenzében mindig nehéz meccsre kell számítani, de úgy érzem remek munkát végeztünk az elmúlt héten a rendelkezésünkre álló játékosokkal.”
Alexandre Pato és Gennaro Gattuso is edzésbe állt a héten, bár az olasz játékos látása még korántsem tökéletes.
„Pato jól halad a munkával, de nem lépett pályára két hónapja, ezért alaposan át kell gondolni, hogy játszhat-e a Stadio Franchiban. Ringhio még nem épült fel teljesen és óvatosnak kell lennünk vele. Mindenképpen pozitív, hogy ismét velünk edzett.”
A Milan felkapaszkodott a tabellán egy gyenge rajtot követően, köszönhetően az öt egymást követő győzelemnek.
„A Lazio és az Udinese vezeti a tabellát, bizonyítva, hogy az már az előző szezonban belekezdek egy munkába. A Juventus teljesen megújult, sok változás történt a nyáron, így most már harcba szállhatnak a bajnoki címért.”
27 hozzászólás
Hát igen.. az odavágó is óriási nagy meccs volt.
Az hogy a 24. másodpercben Pato-nak köszönhetően megszereztük a vezetést, azt szerintem senki se várta… ahogy azt se hogy fél órán keresztül tartani is tudjuk az eredményt. Aztán a Barca alázott minket rendesen… a mi térfelünkön zajlott a meccs… kiegyenlitettek, majd át is vették a vezetést. Alig birtokoltuk a labdát… egész meccsen alig voltak próbálkozásaink… és mikor már senki se bízott benne, hogy számunkra pozitív eredmény is születhet, akkor a hosszabbításban Thiago befejel és kiegyenliti az eredményt….. ÓÓÓÓriási nagy meccs volt!!!
Én állítom, akkor elverhettük volna őket, ha pl. a meccsen igencsak szenvedő Cassano-t a második félidőben lecseréljük, vagy más szerepet ad neki az edző….
na mindegy… lényegtelen.
Remélem Allegri okosan fogja összeállítani a csapatot és rendelkezésére fog állni minden kulcsjátékosunk… Nesta aki az odavágó legjobbja volt, Silva, Pato…Nagyon remélem Ibrával nem történik semmi addigra…. Nyerhetünk a Barca ellen.
Egyre jobban játszik a csapat, csak remélem nem fáradnak ki nagyon a Fio ellen illetve hogy nem lesznek sérülések… ez nagyon fontos.
HAJRÁ MILAN!
Az, hogy a Barca az első meccsen alázott volna minket, barokkos túlzás. Igazi ziccerük talán csak egy volt. A labdabirtoklást meg bárki ellen (talán csak a mostani Real ellene nem) produkálják a világon. Tisztességes döntetlen volt. Ha két csapat jelenlegi formáját nézzük, akkor van esély a győzelemre.
Figyelj több, mint 90 percen keresztül alig tudtunk kimozdulni a saját térfelünkről. Csak védekeztünk és előre rúgtuk a labdát, amilyen messzire csak lehet a kapunktól. Össze-vissza 4-5 támadásunk volt egész meccsen. A Barca azt játszotta velünk, amit mi szoktunk játszani más csapatok ellen. Ha nincsenek ennyire jó védőink, csúnyán elvérezhettünk volna. Játékban mindenképp aláztak minket, hiszen levegőhöz nem jutottunk, non stop támadtak. Csak az eredményt nézve, volt a meccsünk kiegyenlitve. Hozzáteszem, ha egy kicsit erősebb támadó szekcióval tudunk akkor felállni ellenük, akár nyerhettünk is volna, hiszen a Barca védelme a miénkkel összehasonlítva nem ér egy kalap sz@rt se. Állítom, ha akkor Ibra a pályán van, Pato mellett, az eredmény másképp is alakulhatott volna.
Ezt be is bizonyíthatják a srácok jövő héten. Nagyon remélem addigra nem sérül le senki.
Ibrában érzek egy bizonyítási vágyat, hogy Guardiola-nak visszavághasson… Persze most is inkább a védelmünkre kell helyezni a legnagyobb hangsúlyt, mert akármilyen gyenge a Barca védelme, támadásban jelenleg nincs párjuk Európában…. Jó védelemmel, gyors kontrákkal győzni tudunk a San Siro-ban.
A Barca a csapatok 99%-val ezt csinálja. Nem volt itt semmiféle alázás. Még azt is megkérdőjelezem, hogy ránk erőltették az akaratukat. Részben igen, de ez már meccs előtt eldőlt: mi is tudtuk, hogy mit fognak játszani, így meg sem próbáltunk labdabirtoklásra játszani, nem is ment volna. Akkor 4-5 gólt kaptunk volna, mint tavaly a Real. Na az volt az alázás!
Figyelj TomWizi:a játék képe alapján a Barca alázott minket…
Azon a meccsen a Milan játéka egy taktikára épült:betonvédekezés!
És őszintén megvallva:nem tudom elképzelni,hogy legyőzzük őket…
De nagyon szeretném!!!!
FORZA MILAN
Őszintén remélem, hogy rászaladnak a „hosszú cicire”. Csak mert rühellem ezeket a divat barcásokat. Jó lenne ha pont az állítólagos „öreg fiúk” csapat tudná csendesebbre venni a nagy arcukat. Akkor üvölteni fogok mint a fába szorult féreg!!! 😀
FORZA MILAN!!!!
Barcelona egy csicska csapat és kikap majd Milánoba:) első meccsen szerencséjük volt h nem kaptak 3 mat az első félidőbe:)
Abbiati
Abate-Nesta-Mexes-Taiwo
Thiago S.-van Bommel
Prince – Nocerino
Pato – Ibra
Elég érdekes lenne sztem ha van Bommel és T. Silva szűrne Nesta és Mexes előtt. Persze nem biztos hogy a Barca ellen kellene kisérletezni, de sztem ezzel el lehetne rontani az Iniesta, Xavi, Fabregas trió játékát.
Egy ilyen felállással elveszítenénk azt a kevés lehetőségünket is,hogy támadjunk…
Nem lenne rossz elképzelés, de Mexés most tér vissza sérüléséből nem igazán van játékban. És a mester Aquilanit nem hiszem hogy kihagya a kezdőből.
De Taiwo-t a BL-ben rendre a kezdőcsapatba rakja Allegri ami jó előjel(remélem a Barca ellen is ő kezd)
nállam ez a kezdő lenne:
——————-Abbiati——————-
-Abate—-Nesta——-T.Silva—Taiwo–
–Nocerino—Van Bommel—Aquilani–
——————Boateng——————
———-Pato—————Ibra———–
Csereként beállítanám: Robinho (vagy Pato vagy Boateng helyére attól függ megyik teljesít jobban. Kb.: 60.-65. percben)
Ha Boateng helyére akkor pedig Aquilani helyett Ambrot a 70. percben
ez már jobb de én továbbra is állítom,hogy Boateng hasznosabb lenne egy sorral hátrébb….
hozzáteszem meglátásom szerint ez már majdnem tökéletes csapat lenne
Én szívem szerint 2 helyen változtatnék..
—————-Abbiati—————-
Abate—Nesta—T.Silva—Criscito
Nocerino–Montolivo–Boateng
————Aquilani—————
—-Pato——–Ibrahimovic——
Ezzel a csapattal már bárki ellen felvennénk a harcot az tuti…
Sokat futó,pont jó korban lévő csapat lenne!
De ami a legfontosabb és a Milanra mindig is jellemző vonás volt(remélem lesz is)
7 olasz!!!!!!!!!!
Jó lenne ez a csapat jövőre!!
ja és a cserék sem rosszak…
En szerintem igy lenne jo felalas
Abbiati
Abate Silva Mexes Taiwo
Prince Nocerino Van Bommel Seedorf
Pato Ibra
Bedu azt vágom, hogy Mexes nem nagyon van játékban. Csak egy elképzelés…
sulci nem hiszem hogy feladnánk a támadás esélyét. Mint tudjuk Prince és Nocerino sem egy sétálgatós típus valamint T. Silva is felérkezett a támadásokhoz amikor kicsit előrébb játszatta Allegri mester. De sztem a néhány millió euróért ezt el is lehetne várni… És akkor nem is beszéltem arról, hogy csereként Robinhoval és Aquillanival igazán bele lehetne nyúlni a meccsbe.
ugyan már… óriási nagy hiba lenne Mexes-t pont egy ennyire fontos meccsen berakni. Ugyanúgy ahogy Silva kivevése a védősorból. Ugyanazt a csapatot kell játszatni, amit az első meccsen is.
Kivéve… Taiwo a bal hátvéd és Ibra lesz Cassano helyett. Különben meg kétlem, hogy Ibra és Pato egyszerre lenne majd a pályán. Sztem Robinho lesz a párja bárki is kezd a csatáraink közül.
A Barzat is meg lehet fogni, a lényeg, hogy nem kell beállni védekezni!!! S akkor elvéreznek. Ez a Milan képes lehet megfogni őket, ha a saját játékát játsza!
szerintem így állunk majd fel:
Abbiati – Abate, Nesta, Silva, Taiwo – Nocerino, V. Bommel, Aquilani – Boateng – Robinho, Ibra
Biztos szóhoz jut a meccsen Pato is, de csak csereként valamelyik középpályás helyett, s akkor Boateng visszamegy a helyére,irányítónak pedig majd Robinho.
Az Igazság az, hogy ez a keret tökéletes lenne a 4-3-3-as játékhoz, mondjuk ne most kísérletezzünk!!!
új igazolás… 😀
http://www.youtube.com/watch?feature=player_embedded&v=yXtGojOe9vA
A végén a dagadt csoki gombóc feka, hogy felvette a lasztit, nem semmi. 😀
ha kerettag lenne, Ambro, Antonini, Bonera elé tenném (s itt nem a poszt a lényeg).
Érdekes dolgokat olvastam itt a Barcelona elleni meccsel kapcsolatban. A magam részéről a következőképpen látom a dolgokat.
Két hónappal ezelőtt végre volt alkalmunk látni, mennyit is érünk. Előzetesen egy pesszimista (legalább 2 gólos vereség) és egy optimista (pontszerzés, sőt, akár győzelem) forgatókönyvem is volt. Amikor megtudtam, kik nem lehetnek ott, még a minimális vereséget is pozitívumként értékeltem volna. Lett, ami lett. A 2:2-nek hihetetlenül örültem, mert egyértelműen nem volt benne a pakliban az előzményeket ismerve. A meccsen nagyjából azt kaptuk, amit vártunk. A gól alapjaiban meghatározta ugyan a meccset, mert onnantól kezdve a Milan még inkább a védekezésre összpontosított. A katalánok egyáltalán nem húztak váratlant: labdatartás, jobbára súlytalan passzolgatás jellemezte őket, nem találtak rajtunk fogást, és ha a góljaikat nézzük, ez az egész meccsre igaz volt. Azzal semmiképpen sem értek egyet, hogy a Barcelona lefocizott volna bennünket. Természetesen többet is birtokolhattuk volna a labdát, de a katalánoknál a labdatartásra épül minden, és ezt el kell fogadnunk. Sőt, mindenkinek el kell fogadnia. Nem tudom, mikor volt utoljára olyan meccs, amelyen ne náluk lett volna a labda a meccs legalább 60%-ában. Szerintem évek óta nem történt ilyesmi. Engem nem is lepett meg az ebbéli fölényük, az viszont annál inkább, hogy ezzel mennyire nem tudtak élni. A meccseik nagy részén ugyanis ez a taktikájuk általában tökéletesen alkalmas volt arra, hogy a védelem helyezkedési hibáját (mert ez ennyi passznál szinte elkerülhetetlen) kihasználják. Na most, nálunk ilyen nem nagyon történt. Feltűnő volt, milyen sokszor próbálkoztak távoli lövésekkel. Ez egyáltalán nem az ő műfajuk. A Barca a góljai jelentős részét a 16-oson belülről szerezte és szerzi, így meglepő volt, hogy milyen gyakran tüzeltek távolról. Hogy rákényszerítették-e az akaratukat a Milanra? Abból kell kiindulni, mi volt, mi lehetett az akaratuk? Nyilván nem az, hogy az első támadásunkból gólt kapjanak… Alapvetően mindkét csapat ezt akarta játszani. A katalánok is megvalósították a labdatartást, a Milan pedig a tökéleteshez közeli védekezést, de abból, hogy a Barca csak helyzetecskékig jutott, arra kell következtetnem, hogy a Milan akarata inkább érvényesülni látszott. Egészen a második katalán gólig. Onnantól nyeregben érezhették magukat, de végül nem vált be a számításuk, mert egyenlítettünk. Engem egyáltalán nem érdekelt, milyen a meccs összképe. Egyre gyakrabban látni, hogy a Barca ellen a csapatok zöme igyekszik jól gazdálkodni a helyzeteivel. A Milannál is ezt lehetett látni. 3 vagy 4 nagyobb helyzetünk volt, amiből 2 gólt rúgtunk. Mindent egybevetve nem mondanám, hogy a Barca több ziccert alakított volna ki ellenünk, mint mi ellenük. És itt ez a lényeg. Lehet jönni azzal, hogy végigbekkeltük a meccset, de a felezővonal és a kapunktól 30-40 méterre lévő rész között folyt az érdemi passzolgatás. Olyasmi volt, mint amikor az egyik bokszoló 300-at üt egy meccsen, amiből 280 nem talál, 18-at véd az ellenfél, míg kettő becsúszik, a másik fél 20-at üt, amiből 4-5 majdnem talál, de kettő nagyot szól. A San Siroban ki fog derülni, hogy véletlen volt-e a Camp Nouban megszerzett pontunk…
Kedves Lansky, teljesen igazad van, ebből a szempontból jó döntés volt Allegritől.
Viszont én amondó vagyok, hogy otthon inkább a sajátunkat kellene játszanunk, meg van hozzá a keretünk, és a gyorsaságunk! Jó ez a Milan!
S ez a Barca képes hibázni, ezt ebben a szezonban nem egyszer bizonyította. Már nem annyira egységes, mint tavaly, tavalyelőtt…
És nekünk van egy Ibrank!!!
Nekem meg van egy olyan érzésem, hogy nem Ibra fogja jelenteni a különbséget, de nem bánom ha nem lesz igazam.Kiváncsi leszek milyen összeállításban küldi majd a pályára Allegri a csapatot.Nesta amúgy a rendelkezésére áll már?
Valóban elég szélsőséges hozzászólások vannak az első meccs kapcsán, amit nem is csodálok, mert bennem is megvan ez a kettősség. Ez volt az egyetlen olyan taktikánk, amivel pontot szerezhettünk a Nou Campban. Ez a végén óriási mázlival össze is jött. Ennek ellenére tegye mindenki a szívére a kezét, iszonyat szenvedés volt végignézni, ahogy 80 percen keresztül arról szólt a játékunk, hogy miként tudjuk elrontani a Barca taktikáját. Hozzáteszem ezt ügyesen csináltuk, de mindezt a tv előtt végigélni nem volt megnyugtató dolog…
És még egy dolgot azért ne felejtsünk el. Nem csak nálunk voltak sérültek. Az ellenfél 7 kp-val és két védővel és 1 csatárral állt ki ellenünk. Mascherano, Busquets belső védő kettőssel. Gondoljunk bele mi lett volna, ha nálunk nem Silva, Nesta ez a két emberke.
Drukkolok a csapatnak, de lássuk be, ha nem sikerül megverni őket, akkor az papírforma lesz. Ha igen, akkor meg valóban lesz okunk az ünneplésre! 🙂
Hajrá fiúk!
A San Siro-ban nem fogunk annyira beállni(valószínűleg)
De a Barca ellen egy picit is kinyílni nagyon kozkázatos
Kíváncsi leszek…
Forza Milan
Szerintem lehet hogy nyerni fogunk mert a Barca a bl legtobszor idegenbe kapott ki pl Arsenal vagy meg sorolhatnam. Szerintem nyerni fogunk . 😀 HAJRA MILAN
Abbiati
Abate, Nesta, T. Silva, Criscito
Aquilani, Montolivo, Nocerino
Boateng
Cassano, Ibrakadabra
csegedihuni ez a felalas kamu csak nem a barca elen csinalja?vagy?