Kilenc mérkőzést játszottak le eddig az olasz bajnokságból, és bár a szezont gyengén kezdte a címvédő Milan, hatékony támadójátékának köszönhetően mostanra már felzárkózott az élbolyhoz. A piros-feketék jelenleg a negyedik helyen tanyáznak, de hátrányuk mindössze két pont a listavezetővel szemben.
A siker titka – az előző szezonnal ellentétben – nem a kiváló védekezés, hanem a mindent elsöprő támadójáték. A Milan kilenc mérkőzés alatt 19 alkalommal mattolta az ellenfelek védelmét, amivel a liga legeredményesebb gárdája. Azonban gólszerzésből nemcsak a támadók veszik ki a részüket, hanem a középpályások is. Ezt jól példázza, hogy a csapat házi góllövőlistájának élén Ibrahimovic mellett ott találjuk a Milan nyári igazolását, Antonio Nocerinót is, míg a második helyen Kevin Prince Boateng áll.
Támadók (8 gól):
Zlatan Ibrahimovic 4
Antonio Cassano 2
Robinho 1
Stephan El Shaarawy 1
Középpályások (9 gól):
Antonio Nocerino 4
Kevin Prince Boateng 3
Seedorf 1
Alberto Aquilani 1
Védők (2 gól):
Mario Yepes 1
Alessandro Nesta 1
A piros-feketék gyenge pontja egyértelműen a védelem, hiszen eddig 14-szer voltak tehetetlenek az ellenfél rohamaival szemben, és ennél csak négy csapat (Parma, Inter, Novara, és Lecce) kapott többet a bajnokságban, akik közül egyik sem tagja az élmezőnynek. Összehasonításképp az előző szezonban mindösszesen csak 24 alkalommal kellett a Milan kapusának maga mögé nyúlnia.
Az alábbi összevetésből jól látszik, hogy míg a Milan támadójátéka erősödött, addig a védelem sokkal átjátszhatóbbá vált.
Seria A 2010/2011 (38 mérkőzés):
Lőtt gólok: 65
Átlag: 1,71
Kapott gólok: 24
Átlag: 0,63
Seria A 2011/2012 (9 mérkőzés):
Lőtt gólok: 19
Átlag: 2,11
Kapott gólok: 14
Átlag: 1,56
5 hozzászólás
Már kiváncsi voltam erre a statisztikára, csak lusta voltam belevetni magam.
bezony… a védelmünk hanyatlik. A védelmünk hanyatliiiiik??? nagyon ellentmondásos a védelmünk… most a világ egyik legjobb hátvédsoráról beszélünk, akiknek köszönhetően a világ jelenlegi legjobb csapata az FC Barcelona, szinte labdába se tudott rúgni….
Felfoghatatlan, hogyan tudunk ennyi gólt kapni a Serie A-ban….és hogy kapott gólok terén, már lassan elérjük a tavalyi szezon össz értékét….. hmm…
OMEN, különben Seedorf-ot én a középpályásokhoz sorolnám. így 9-8-ra ők vezetnek a csatárainkkal szemben.
Igazad van, javítottam. Köszi hogy szóltál.
Nem az alapcsapat tagjai hozták össze ezt a rengeteg gólt.
Ambrosini,Antonini,Bonera(lassan már Zambrotta is ide tartozik) játékosok szerepeltetése is nagyban hozzájárúlt a bekapott gólokhoz.
Illetve Taiwo még szokja a Seriea taktikusságát.
Egyszerüen más lett a játékunk, s még nem ért össze a csapat.
A sok gól ennek köszönhető.
Feljebb oltuk a védelmünket, gyorsabban játszuk előre a labdákat, több a támadó szellemű játékos a pályán.
Kreatívabba támadásunk, ami mindenképpen kellett, csak még nem találjuk a fonalat, hogyan kell ebből a játékból gyoprsan és hatékonyan visszazárni.
A kontráknál, ellenfél támadásainál lényegesen kevesebb védőmunkás jut egy támadóra, mint az előző szezonban, s így, ha picit hibázunk (pl amikor az itt is sokat vitatott Bonera is ráváltott Silva emberére, amitől Giovincho tisztára játszotta magát, s góét kaptunk /megjegyzem, előző szezonban ezt KELLETT volna csinálnia, mert ott minden támadóra 2 védekező játékos jutott, áűllandóan/), akkor gólokat kapunk. A kevesebb védő megrémiszti, sajnos, a kapusunkat is, aki bizonytalankodik folyamatosan, s bár néha bravúrosan véd, de lényegesen bizonytalanabb, mint az előző szezonban. Idén már legalább 3 gólt kaptunk kizárólag az ő hibájából, míg tavaj egész évben egyet sem.
Szokják a srácok az új hadrendet, de remélem, egyens kieséses szakaszra a BL-ben, illetve a Serie-A hajrájára, amikor minden eldől, már összeérik ez a taktika, ami nekem egyébként nagyon tetszik!
Nem csak a sok gól miatt, de azokkal a nem túl látványos, de nagyon beszédes dolgokkal, /a játékelemek úgy vannak felépítve, hogy a csatáraink kiszolgálják az egyébként csatár pozícióban senki által nem várt középpályásainkat, s így azokra nem jut védő/ egyszerüen éálvezetesek a mérkőzéseink, s meglephetjük az egész oklasz bajnokságot, sőt, remélem, a világot is.
Sol: A csatároktól viszont több védőmunkát kellene követelni. Angliában kötelező minden támadónak letámadni és üldözni a labdás játékost (Rooney a legjobb példa erre). Nálunk egy labdavesztés után három támadó áll le, és nézi a középpályánk védekező munkáját.