MASSIMILIANO ALLEGRI

„Nem sok mindent lehetett mondani az első félidő után. Tragikusak voltunk, semmit sem mutattunk a pályán. A szünet után a Lecce lelassított, mi pedig képesek voltunk más felfogásban játszani. Erőt mutattunk és hittünk magunkban, így szerintem megérdemeltük a győzelmet, de az első negyvenöt percen el kell gondolkodni.  Ilyen többször nem fordulhat elő.

A meccs előtt is úgy számoltam, hogy a második félidőben küldöm be Boatenget és Aquilanit, de arra nem gondoltam, hogy 0-3 lesz az eredmény. Jól szálltak be, a csapat is jól reagált. Ez egy nagy eredmény, mert nagyszerű tett 0-3-ről felállni és győzni.

Fontos, hogy folytassuk a győzelmi szériánkat. Koncentrálnunk kell és a kellő szinten kell tartanunk a motivációnkat is.”



MAURO TASSOTTI

„Nagyon gyengék voltuk az első félidőben, ez elfogadhatatlan a Milantól. Képtelenek voltunk rendesen passzolni. nem lehet ilyen rosszul játszani. A szünet után jött a nagy fordulat, köszönhetően a cseréknek, akik azonnal meghozták a különbséget. Boateng megadta a csapatnak szükséges plusz energiát és Aquilani jól játszott. Természetesen örülünk, hogy végül miénk lett a három pont, de nem játszhatunk úgy, ahogy a meccs első felében. Egy csapat kifoghat gyengébb napot, de ennyi gólt még így sem szabadna kapni. Ezen el kell gondolkodnunk. Boateng volt a kulcs, ő adott önbizalmat a többieknek is.

A futball mindig meglep valamivel, mindig történhetnek meglepő dolgok. A szünetben szerintem senki sem volt a stadionban, aki elhitte, hogy képesek leszünk fordítani.”

KEVIN PRINCE BOATENG

„Nagyon boldog vagyok, mert nyertünk és ráadásul sikerült három gólt szereznem. Nagyszerű nap ez a számomra. Nagyon jó a kapcsolatom a szurkolókkal, akik nagy számban kísértek el bennünket ma is, a jelenlétük fontos a számunkra. kellet ez a három pont a helyezésünk miatt, ez most a legfontosabb. Sokat gyakorlom a lövéseket az edzéseken. Ha kellő erővel lövöm el a labdát, nehéz dolguk van a kapusoknak. Szeretném a három éves kisfiamnak ajánlani ezt a mesterhármast. Mindig 100%-ot nyújtok a pályán és úgy érzem, fontos tagja vagyok a csapatnak.”

MASSIMO AMBROSINI

„Joggal vagyunk eufórikus hangulatban a meccs után, de történtek olyan dolgok is ezen a meccsen, amik mellett nem szabad elmenni szó nélkül. Ez egy jó lecke volt mindenki számára, mert nem mindig tudunk majd felállni ilyen hátrányból. A csapat és a játékosok is rossz felfogásban futottak ki a pályára. Nem könnyű felállni három gólos hátrányból, ezért még egyszer nem hozhatjuk ilyen helyzetbe magunkat. Néhány szituációban balszerencsések voltunk. A tizenegyes tévesen lett megítélve, de akkor sem kerülhetünk ilyen hátrányba. A Milan keret tele van minőségi játékosokkal, ennek köszönhetően tud a csapat megfordítani egy ilyen meccset is. Tudatában vagyunk ennek, de ez nem lehet mentség.”

ZLATAN IBRAHIMOVIC

„Nagyon rosszul játszottunk az első félidőben, ez nem is lehet kérdéses, de hála Boatengnek, sikerült fordítanunk a szünet után. A meccs előtt is nyerni akartunk, de a szünetben nagyon halvány volt a remény. Az egyetlen ember, aki tartotta bennünk a hitet az öltözőben, az az edzőnk volt. A második játékrészben belehúztunk és megcsináltuk. Boldogok lehetünk, mert ilyen hátrányból felállni nagy dolog és a végén csak az számít, hogy ki kapta a három pontot. Yepes mindig jól teljesít, ha játszik, mert sok tapasztalata van. Mindig pozitívan áll a dolgokhoz és mindig mosolyog.”

MARIO YEPES

„Nagyon boldog vagyok- Ez az első gólom Milan mezben. Előzetesen elképzelni sem tudtunk egy ilyen meccset. Megmutattuk, hogy van tartásunk és képesek vagyunk jól reagálni nehéz helyzetben is. Nagyon fontos három pontot szereztünk.

Marco Simoncelli elvesztése óriási tragédia. A sport világa együtt gyászol. Szeretnék részvétünket kifejezni a Simoncelli családnak.”


ANTONIO NOCERINO

„A Palermóval tavaly hasonlóan rossz első félidőt produkáltunk, aztán jobbak voltunk a másodikban. Volt pár érdekes szituáció az első félidőben, amit szívesen visszanéznék. A meccset végül megnyertük és tovább haladunk azon az úton, amit kijelöltünk magunknak. A téli szünetig szeretnénk minden meccset megnyerni. Az elején a rossz talaj is gondot okozott, mert a gördülékeny játékunkhoz szükséges a jó játéktér is.”

16 HOZZÁSZÓLÁS A CIKKHEZ

  1. Ha Nocerino visszavonul a labdarúgástól a politikai életben biztos helyet talál magának ( a rossz talaj 🙂 ). Allegriről annyi, hogy még időben hozta meg a szükséges döntéseket. Ambrosini….no comment. Ibrától szép volt hogy dicsérte a társait, Yepestől pedig hogy megemlékezett Simoncelli – ról.

  2. sajna nem láttam a meccset de minden elismerésem a csapaté h fel tudott állni és egyben nagyon gáz h a lecce képes nekünk 3 gólt rúgni egy félidő alatt. nem szeretnék senkit semmivel vádolni de el lehet képzelni mekkora lóvét kaszált aki a szünetben milan győzelemre fogadott…
    mindegy lényeg a 3 pont és h pár pontra vagyunk végre az elejétől
    csak így tovább prince
    FORZA MILAN

  3. Ambrosini nagyot nőne a szememben, ha magától lemondana a csk szerepkörről. Régen sem tartottam nagy focistának, de hasznos láncszeme volt évekig a kp-nak, mert jól el voltak osztva a szerepek Ancelottinál. De csak az elmúlt pár évben is rengeteget változott a foci, ma már folytonos hibaforrás egy olyan játékos, aki ennyire nem univerzális (semennyire), plusz lassú. Halálos kombó. Nem látok bele a hierarchia-rendszerbe a csapaton belül, de sztem a játéklehetőség inkább a posztnak jár, mint neki.
    Nagy meccs volt, kár, hogy láttam az első félidőt (nagyon elkeserítő volt a Palermo, meg a BATE után), valamint, hogy a 2.-at is az egyéni teljesítményeknek köszönhetjük. Boa mellett Aquilani is tette a dolgát – idén már legalább másodszor, lassan már kezdek reménykedni benne, Antonini pedig a kiváló gólpassza ellenére már-már eléri az átlagos kategóriát, én adnék neki még 10 évet, hátha beérik ez a fiatal olasz tehetség…
    Boa idén klasszissá válhat, ha így folytatja, ő lehet idén a különbség a Milan és a többi csapat között, csak ne kattanjon be. Jobban 🙂

  4. Bravúros fordítás volt!Valóban el kell gondolkodni az első 45 percen,remélem Allegri is rájött mekkora hiba volt ilyen összeállításban pályára küldeni a csapatot.Ez egy nagyon tanulságos meccs volt,amiből ha mindenki leszűri a megfelelő következtetést (kire lehet kezdőként számítani) sokat használhat a csapatnak.

  5. Csabi9 ne fesd az ördögöt a falra! Félek, hogy Luca meg is kapja azt a 10 évet nálunk.
    Lassan már ő is egy igazi bajnok lesz.

  6. Ambo azt mondta, hogy: “…még egyszer nem hozhatjuk ilyen helyzetbe magunkat.”
    Ezen ő is segíthetne, ha nem jelentkezne játékra!

    • SZENYÓ de nagyon igaz!! 😀 😀 😀 nem minden focista tud a 3.x-en felet még mindig minőségi játékot produkálni (lehet h szögre kéne akasztani a stoplist )

  7. Silva azt nyilatkozta, hogy csk cím kell neki, és nem a Barcelona… 🙂

    FM 2010-be Seedorftól elvettem a csk-címet és Silávnak adtam, igaz utána See duzzogott pár hétig, de kit érdekel?:D:D:D

  8. Ambrosininél azt érzem, folyamatosan provokál (engem) ezekkel a nyilatkozatokkal… Allegrinél, Tassottinál és Ibránál is éreztem némi önkritikát az első félidei “teljesítményünkkel” kapcsolatban. Ibra ugye ebből (mármint az első 45 percből) is kivette a részét, de külön kiemelte Boatenget és Allegrit is, utóbbit azért, mert tartotta bennük a lelket. Ambrosini szavaiból viszont az sem tűnik ki, hogy pályán lett volna az első félidei katasztrófa alatt. Az az ember érzése, mintha outsiderként értékelte volna a meccset. Sehol egy önkritikus megjegyzés. Nekem ez fura. Nyilván együtt sír és együtt nevet a csapat, de egy játékosnak éreznie kell, hogy miként teljesített. Annak a játékosnak (Ambrosini és Robinho) meg különösen el kell gondolkodnia, akinek a lecserélése után 0:3-ról 4:3-ra fordít a csapat. Érdekes dolgokat mond… „Ez egy jó lecke volt mindenki számára…” Ezt nevezik úgy, hogy a felelősség áthárítása. Ha ezt Van Bommel nyilatkozza, akkor még talán elfogadható, mert a második félidőben ő is a csapattal együtt javult. És volt még rajta kívül nyolc játékos, aki maradt a csapatban a második félidőre. Közülük bárkinek az ilyetén nyilatkozata elfogadható lenne… Ambrosinié (és Robinhoé) viszont nem.

    • Lansky…. Ambrosini ilyen…… Emlékszel mikor a nyáron arról volt szó, hogy leigazoljuk Hamsík-ot? Ambrosini azt nyilatkozta….. igen Hamsík jó játékos, de nélküle is meg van a csapat, mert ő is el tudja látni azt a feladatot…. azon a poszton ő is ott van…. :-)))))))))))))))))

      Nem szó szerint idéztem, mert nem akaródzik kikeresni, de ez volt a lényege…. 🙂
      Egyszóval van arca a csákónak.

  9. Emlékszem, igen. Azt mondta, hogy nem kell a bal oldalra feltétlenül igazolnunk, mert ő is tud ott játszani… Tud, ez tény. Szerintem a jelenlegi Rivera is tudna. Egyszerűen fogom a fejem… 🙂

SZÓLJ HOZZÁ!

Please enter your comment!
Add meg a nevedet