Továbbra sem mondott le a Barcelona Thiago Silváról. Nyáron már többször is felmerült, hogy a brazil védő a korszak legjobb csapatához szerződik, azonban a transzfer a milánói szurkolók nagy örömére nem valósult meg. A BL-címvédő azonban makacs és ragaszkodik kiszemeltjéhez.
Silva többször is nyilatkozta, hogy remekül érzi magát a Milanban, arról nem szólva, hogy a szurkolók talán legnagyobb kedvence a tavalyi szezonban szenzációs formában focizó játékos. A Barcelonában erős nyomott hagyhatott, amikor a két csapat első BL-csoportmérkőzésén a világklasszis védő fejesével az utolsó pillanatban fosztotta meg a címvédőt a győzelemtől.
Az 1984-es születésű védő 2009-ben csatlakozott a Milanhoz. Akkor 10 millió euróért vásárolták Gallianiék, ma a transfermarkt.de 30 millió euróra becsüli a 27 éves játékos árát. Nagy kérdés, hogy a 2016 nyaráig élő szerződéssel rendelkező Thiago Silva a hazai rendezésű világbajnokság előtt szeretne-e csapatot váltani, illetve a Milan vezetői eladnák-e a játékost. nyáron Gallianiék elutasították a barcelonai megkeresést és módosították Silva szerződését – anyagilag is.
21 hozzászólás
Ő az uj Maldini nemfog ő sehova se menni!30millio?azthiszem hogy ennek a dupláját is megéri ha már Torres 50millio körül mozog…
Jaj, ezt minden félévben elsütik, hogy kell nekik.. Silva nem eladó, magyarul (olaszul, spanyolul, angolul) meg lett mondva!
Messi-re max elcserélném, egyébként meg kapja be a Barca.
Nekünk 30milláért akarnak adni minden féle játékost aki egyszer valahol egyeneset rugót a labdába, ez az ajánlat még poénnak is kurv@ gyenge.
Bár csak áprilisra-májusra vártam ezt a hírt, úgy tűnik, már most kezdik puhítani a vezetőséget a katalánok… Hozzáteszem, teljesen logikus lépés a Barcelona részéről, hogy a legjobbat akarják a védelmükbe. Sajnos nem vagyok benne biztos, hogy Silva maradni fog. Amennyiben továbbra is csak a bajnokság lesz a Milan számára a realitás, akkor – a BL-trófea reményében – Silva is el fog gondolkodni a váltáson. Hogy meg kellene tartani, az nem is kérdés. A Milant el sem lehet már képzelni Silva nélkül. Ez a „saját” érdekünk. Az „egyetemes érdek” pedig az, hogy lehetőleg ne hozzuk már éppen mi – vagyis az a csapat, amely a legközelebb van a Real Madridhoz a BEK/BL-ek tekintetében – olyan helyzetbe a már így is szupererős Barcelonát, hogy csak az legyen a kérdés, még ebben az évtizedben meglesz-e nekik az összesen 10 BL-trófea… A labdarúgás egyetemes érdekét az szolgálná, ha legalább néhányan a legjobbak közül nem a katalánoknál passzolgatnának… Persze tudom, ez nem így működik… Ha Silva távozni akar az idény végén, akkor ez egy hatalmas kritika lenne a csapatnak (a vezetőségnek) is, mert azt jelentené, hogy a brazil nem érzi az erőt a Milanban a nagyobb célok eléréséhez. (Ami, valljuk be, egyelőre valóban így is van.) Az egy dolog, hogy Galliani nyilván ki fogja jelenteni, hogy Silva nem eladó, de ezzel nem lehet visszaélnie a klubnak. Ha már egyszer megszereztük Silvát – mint a jövő Milanjának egyik alapkövét -, kötelességünk, hogy olyan csapatot építsünk köré, amely nem teszi feleslegessé az ittlétét. Mert az hülyeség lenne, ha csak gyönyörködnénk a védőmunkájában, örülnénk, hogy a világ jelenlegi legjobb védőjeként nálunk játszik, miközben a csapat számára irreaális célkitűzés például a BL-győzelem (de a jelenlegi játékunkat nézve, még a negyeddöntő is). Ha a középszert választjuk, akkor meg teljesen mindegy, itt játszik-e Thiago Silva.
A Barcelona okosan csinálja. Ott próbál támadni, ami a legérzékenyebb részünk: azt a realitást kínálja számára, hogy kiemelkedő győzelmi eséllyel indul bármelyik sorozatban. Anno Ibrahimovic is azért igazolt a Barcelonába, mert azt hitte, az Inter nem rúghat labdába a BL-ben. Ő ráfizetett, mert rosszkor került rossz helyre. De Silva sajnos jó helyre kerülne. Számára tökéletes lenne a Barcelona. Nagyon remélem, hogy meg tudjuk tartani a brazilt. Ha nem, akkor gyakorlatilag búcsút inthetünk minden nagyszabású tervünknek.
Meg nem volt eladó Sheva meg Kaká sem.A Barcának az az egy gyenge pontja (a védelem közepe).És én azt sem tartom kizártnak ha Klub így folytatja az igazolási politikáját hogy Silva marad.Gondolom Klub szinten is akar nyerni valamit európában és valljuk be ezzel a Milannal nincs sok esélye rá.
Dinhoo is pofázott eleget de kp-ra nem jött senki…Torres is ezért hagyta ott a Liverpoolt
Nagyjábol mindent leirtál erröl a témáról Lansky,de annyiban”belekötnék”hogy Ibra-t nehasonlitsuk Silva-hoz!Ibra tudjuk hogy mien..
De abban igazad van hogy BL-re mostis a Barca-nak van a legnagyobb esélye,de minden jó sorozat 1x megszakad!Ahogy látom kezd a Barca gyengülni a „régi”fényéhez képest én 2-3évet mondok és vége lesz a diadalmuknak BL-téren!Anno Torres is igyjárt a Pool-al,emlékezzünk vissza 2BL dőntőben volt a csapat,és Torres ezért választotta őket hogy BL-t nyerjen és amikor ő odaigazolt akkor lett vége 1jo „szériának”a Pool-nál..Remélem Torres esetéböl fog tanulni Silva és nálunk fog a csúcsra jutni 2-3éven belül!
Gallianiéknak Silva lelkére kell hatniuk.El mondani neki hogy ő a legfontosabb a csapat számára,és a szúrkolók is imádják.A 2 rész az új szerződés akár 10-15 milliós évi fizetésel.3 rész a csapat megfelelő erősitése (átformálása) hogy mi is végre BL cimre esélyes csapat legyünk.És a 4 rész hogy ennek az újáalakult bombaerős Milanak ő lessz a csapatkapitánya..Szerintem Tiagot ezzel meglehetne győzni.De ehez Gallianiék is kellenek.Én mint szúrkoló ebben bizom.
na nekünk meg Messi kell….
Ugyan már…. itt nem lehet a játékosok lelkére hatni….. Thiago-éra se. Ha nem jönnek eredmények, akkor viszontlátásra! Jelenleg ő a világ egyik legjobb belső védője. Ha Milannál nem jönnek az eredmények akkor az nem az ő hibája. Ő megteszi amit megkell minden meccsen, de ha a csapat nem nyer semmit.. akkor elfog szerződni tőlünk, mert szeretne eredményeket trófeákat elismerést. Ha a Milan nem képes összerakni egy normális csapatot és nem nyerünk semmit… biztos távozni fog. és jelenleg nagyon úgy néz ki, hogy nem jönnek az eredmények.
Itt nem a játékosok lelkére kell hatni… hanem lehetővé tenni nekik, hogy egy nyerő csapatban játszhassanak….. Ha a Milan erre nem képes… majd megteremti neki a lehetőségeket a Barca… ennyi
A számból vetted ki a szót!! Mindenben egyetértek veled. Sajnos ez a nagy büdös helyzet. Ha mi lennénk ilyen nagy tehetséggel megáldva mint Thiago akkor mi sem cselekednénk másképp. Nem pazarolnánk el a tehetségünket és az éveinket. A világ később csak a bajnokokra és a BL győztesekre fog emlékezni és egy ilyen játékos nyomot akar hagyni maga után.
http://www.foci24.net/index.php?ugras=video&katszama=3&elem_id=36270&nyelv=0
Silva ezt üzeni a Barcának! 😀
(Amugy ha Patót eladnánk vagy Robinhot, akkor Silva lehet távozna!.. mert ez a 3 as jól megvan eggyüt!
hat csatlakozom az elottem szolo Petermanhoz es Lansky-hoz realis es szomoruuuuuuuu hogy a kedvenc focicsapatunk szepen lassan…darabokra hulll….jelenleg -szerintem -Ibra kivetelevel a csatarsor …..gyenge…a kozeppalya 0…es a hatvedsor is megbomlani latszik…edes egyetlen Berlusconi Papa…nyisdd ki a bukszat…na pesze ha van meg benn valami….mert csak igy lehet aMilanbol ujra utokepes ..jol profitalo uzletet csinalni…so…varjuk a januart…!!!!!!
Várni,várni,várni és várni! Sajnos mi Milan szurkolók már 3 éve ezt csináljuk. Aztán rájövünk,h ismét nincs esélyünk sem a BL-re! Szerintem már a bajnoki cimre sem. Irta valaki a múltkor,h szinte ez a csapat nyert tavaly scudettot.Ez igaz is,csak mocskos nagy szerencsével,meg egy Ibrával aki a góljaival a gólpasszaival vitte a hátán a csapatot Novemberig!!! Úgy látom végre,h egyre többen látják reálisan a csapat erejét ami sajna nagyon karcsú! Silva búcsút int,mert Ő nemigen nyert még semmit és trófeákat akar! Nálunk ezt már nem éri el,nincs mit mellé beszélni. Berluékról meg annyit,h szép volt ez a 25 év tele sikerekkel,serlegekkel amit köszönök,de ideje lenne eltünni!!! Szarból várat épiteni sosem lehetett,igy most sem! Pedig 3 éve azon vannak,és még mindig nem jöttek rá! A legfájóbb,h ez az AC MILAN nem egy Lyon és kezd rajtunk röhögni a focivilág! Egyszerűen nem birom elviselni,h nem mi vagyunk a legjobbak! Sőtt! A legjobbak közelében sem vagyunk!!!!
acm35!
1) A „mocskos nagy szerencsével” megnyert scudetto egy igencsak magabiztos siker volt, úgyhogy ezt igen rosszul látod. A 11. fordulótól kezdve vezettük a tabellát. 15 góllal kaptunk kevesebbet (24-et), mint az ezen a téren második helyen végző Lazio és a Napoli (39-39 kapott gól). 14 egységgel volt jobb a gólkülönbségünk (+41), mint a sorban következő Interé (+27). Mi nyertünk legtöbbször, feleannyiszor kaptunk ki, mint az Inter, és harmadannyiszor, mint a Lazio vagy az Udinese. A 2-6. helyezett csapatok elleni mérlegünk a következő volt:
10 meccsen 4 győzelem, 5 döntetlen, 1 vereség; 17 pont
A többiek:
Inter: 4 győzelem, 1 döntetlen, 5 vereség; 13 pont
Napoli: 3 győzelem, 1 döntetlen, 6 vereség; 10 pont
Udinese: 4 győzelem, 2 döntetlen, 4 vereség; 14 pont
Lazio: 3 győzelem, 2 döntetlen, 5 vereség; 11 pont
Roma: 6 győzelem, 1 döntetlen, 3 vereség; 19 pont.
Ebben az összevetésben tehát a Roma volt a legjobb, de az, hogy a gyengébb csapatok ellen sikerült összeszedniük még 8 vereséget (nem mellesleg összesen több mint kétszer annyi gólt kaptak, mint mi), az tán ne nekünk legyen felróható…
2) A Berlusconi-korszakot fogalmam sincs, miért kevered ide, mert az eltelt 25 évnek semmi köze ahhoz, hogy Silvával mi fog történni. Az igazán nem mondható el, hogy ne erősítettek volna Gallianiék a csapaton (Robinho, Ibra, Mexés, Taiwo, El Shaarawy, Boateng, Van Bommel). Valóban, a nyárból többet is kihozhattak volna, de főleg egy scudetto után nem igazán fair, hogy lapátra tennéd őket. Az szerintem is hiba volt, hogy a kelleténél jóval többen maradtak a „régi idők focistái” közül, de – dacára a gyenge szezonkezdésnek -, de én nem ez alapján ítélem meg a vezetőséget.
3) „Egyszerűen nem bírom elviselni,h nem mi vagyunk a legjobbak!” Már ne is haragudj, de ezt nem tudom elfogadni. Egy egyszerű „a contrario” értelmezéssel: te csak azt tudod elviselni, ha a Milan a legjobb?! Én el tudom viselni, hogy nem mi vagyunk a legjobbak. Nem éppen kellemes érzés, de ettől szurkoló a szurkoló. Nálam első a Milan, mindenki más – Berlusconitól Maldiniig vagy Riveráig – csak utána következik. Ha valaki azt mondja, hogy még 10 évig nem nyerünk Bajnokok Ligáját, akkor sem érdekelne, mert én a Milant vezetőségtől, focistáktól függetlenítve szeretem. Nyilván itt mindenki szeretné, hogy megint a Milan üljön Európa trónján, de van itt egy csomó ember, aki egész jól kibírta, hogy 2007 óta eltelt 3 év, hogy esélyünk sem volt arra, hogy komoly címet nyerjünk… Most valóban nem mi vagyunk a legjobbak, de ha ez téged zavar, és „nem bírod elviselni”, akkor tarts egy kis pihenőt, amíg nem megint a Milan lesz a csúcsgárda Európában…
Kedves Lansky! Lehet,h a „mocskos nagy szerencsét” kicsit eltúloztam,de szerencsénk volt bőven. Szerintem ha tavaly nincs Ibra,nincs bajnoki győzelem sem! Az elmúlt szezonban az Inter,Roma,Juve mind maga alatt teljesitett. Berluékat azért kevertem bele,mert rajtuk áll,h ütőképes Milan lesz vagy nem. Mert ha nem,Silva tuti tovább költözik! A 3. pontodra pedig annyit,h az életben csak akkor vagy nyerő ha a csúcsra törsz,nem a hegy lábánál rostokolsz!! Arra pedig,h „tartsak egy kis pihenőt”!?? 26 éve vagyok Milan szurkoló,addig mig meg nem döglök és ez igyis marad!!! Csak fáj olyan Milant látni aminek semmi elképzelése nincs meccsről meccsre,és a többi europai sztárcsapat egyre távolabb van töllünk! Én igy látom,Te meg úgy! Nem fogunk rajta összeveszni,majd egyszer megiszunk rá egy-két pohár bort (ha jól emlékszem nem sörös vagy) valahol! 🙂
oda nem adnám azoknak a színészeknek 😮
Valaki mondjamár meg a Barcelonának, hogy „Akarni” a WC-n kell!
Silva nem eladó, de ha kitartóan csábítgatják, egy barackot kaphatnak! 😀
Silva nem eladó remélem,hogy a Milan vezetősége nem fogja eladni Silva kell ő nekünk nagyon,hiszen most ő az egyik legjobb játékosa a Milannak.Szóval a Barca feldughatja magát,mert nem lesz eladva Silva.:)
Fájó…
De nem fogjuk tudni megtartani….
T. Silva a legjobb labdarúgó Olaszországban; nem lehetne pótolni senkivel.
Tudna valaki mondani egy olyan kaliberű középső védőt mint Ő?