A Profi Játékosok Szakszervezetének elnöke, Damiano Tommasi bejelentette, nem tudtak megállapodni az Olasz Szövetséggel, így a Serie A 2011/2012-es idényének első fordulóját elhalasztják.
„Ezen a hétvégén nem lesz Serie A mérkőzés. Mindent megtettünk és a végsőkig próbálkoztunk a tárgyalással, de sajnos az álláspontok nem közeledtek.” – nyilatkozta Tommasi
A tavaly lejárt szerződés körüli vita során az elmúlt évadban a játékosok kétszer is kilátásba helyezték a sztrájkot, de akkor a tárgyalások eredményre vezettek. A liga többek között azt szeretné elérni, hogy a futballisták akaratuk ellenére is eladhatók legyenek, illetve hogy a „kiselejtezett” játékosokat ki lehessen zárni az edzésekről. Az AIC hallani sem akar ezekről a tervekről.
A Primera División, a spanyol bajnokság eredetileg múlt szombatra kiírt rajtja hasonló okból maradt el, de ott a héten sikerült egyezségre jutni, így a spanyolok ezen a hétvégén már játszanak.
A válogatott szünet miatt leghamarabb szeptember 10-én kerülhet sor a szezon első bajnoki mérkőzéseire, persze ha addig sikerül megegyezni. A Milan azon a hétvégén a Laziót fogadja.
14 hozzászólás
Időben ki lett irva. na mid1 legalább a sérültjeinknek lessz idejük felépülni meg a mrX-nek beilleszkedni:)
Így van ;)! Mondjuk én már nagyon vártam…
Csak most lett hivatalos!
Mit takar az a kifejezés, hogy „kiselejtezett” egy játékos? Szerintem ebből komoly munkaügyi vita is kerekedhet, mert egy játékosnak nyilván nemcsak kötelezettsége, hanem joga is, hogy edzésre járjon. Természetesen komoly fegyelmezetlenség, formahanyatlás vagy sérülés miatt az edzőnek joga van a játékost nem nevezni egy meccsre (kihagyhatja a keretből például), de a kizárás szerintem egy olyan egyoldalú döntés, amelybe nem fognak belemenni a játékosok. A „kiselejtezett” játékos pedig rendszeres edzés híján sokkal nehezebben kaphat ajánlatot más klubtól… Nem örülök a hírnek, mert ez egy újabb példája annak, hogy nincs minden rendben az olasz focival.
Oke, most jott aquilani de ha o miszter x akkor csalodott vagyok, szerintem jo jatekos es remelem hasznara lehet a csapatnak de 1 iranyit6o kellene konyorgom , nem igaz hogy nem tudunk venni 1 jo iranyitot.
Ez a hír azért is nagyon rosszkor jön, mert így az első tétmeccsünk a Barcelona ellen lesz!! Kellett volna még egy-két meccs addig mert mi korántsem vagyunk úgy összeszokva mint ők, nembeszélve arról hogy MrX-nek sem lesz ideje(alkalmi) beépülni!!
bocs előtte lesz a lazio meccs, de az is édeskevés!
Így van. 10.-én játszunk a Lazio ellen, és 3 napra rá 13.-án megyünk Barcelonába. Nekem ez sehogy se tetszik….. 🙁 A Barcelona fogható… a világ legjobb csapata jelenleg, de fogható. Én ezért imádkoztam egész héten, hogy kapjuk meg a Barcát a csoportba. nagyon kiváncsi vagyok a 2 csapat közötti különbségekre.. mert szerintem, a Barcelona stilusa nekünk nagyon befog jönni…. ők nem játszanak bunkerfocit és nem a kontrákra építenek, ergo szépen kinyílik a védelmük. A miénk viszont sehogy se fog. Így a saját játékunkat tudjuk játszani ellenük. Amennyiben a legjobb játékosaink mind pályára tudnak lépni, nem lehet gond…..
DE!!!
3 nappal a nagy meccs előtt a Lazio-t fogadjuk. Ami azért is rossz, mert ez a Lazio egy vadi új csapat, nagyon jól bevásároltak a nyáron a Tescoban, Asdában, de vettek egy-két játékost a High Street-en is. Szóval a csapatuk nagyon erős. ez nekünk már rossz….. mert nagyon hajtanunk kell ellenük, hogy a bajnokságban ne veszítsünk értékes pontokat, amit majd később megbánhatunk. Második fontos dolog…. ez az új Lazio, pont annyira fog kegyelettel lenni rajtunk, mint a Juventus a Berlusconi kupán… mindannyian emlékszünk, mennyien sérültek le… És eme meccs után 3 napja lesz a sérültjeinknek hogy felépüljenek….. Ez semmiképp se jó.
Most az van.. hogy Allegrinek el kell döntenie, melyik meccs lesz a fontosabb. melyik meccsen engedhetjük meg magunknak, hogy bukjunk…. mert egy biztos… nincs 2 csapatnyi stabil emberünk, hogy kockázat nélkül neki tudjunk indulni mindkét meccsnek.
Ez a sztrájk viszont, ami most közbe jött… semmiképp se jó…. ha bár jó lehet azért, mert igy kevesebb esélye van a játékosainknak lesérülnie… viszont, nem lesz bennünk elegendő meccs, hogy normális focit összeszokva tudjunk játszani. Akárki ellen is az elején… főleg nem a Barca ellen, akik szinte egyszerre lélegeznek.
És most már valóban felmerül bennem a kérdés.. kit szánt a vezetőség ütőembernek igy a végére, tudván, hogy ki ellen kell felállnunk a BL-ben….
Elejétől kezdve nem értettem a lényegét, miért kell azt az óriásian hiper-szuperszonikusan nagy igazolásunkat a legeslegvégére hagyni… Igy valóban esélye sincs beilleszkedni, ha külföldről érkezik, megtanulni az olasz nyelv alapjait, összeszokni a társakkal…..stb. MIért kellett ez? Azért hogy kijátszuk a többi csapatot? Hogy borsot törjünk az Inter orra alá? vagy hogy nagy legyen a szenzáció??? nem hiszem hogy ez jól is elsülhet.
most már el kell felejteni a fiatal tehetségeket. Egy zseni kellene, aki hirtelen meg tudná váltani a hozzá fűzött reményeket… egyetlen meccs után.
nem nem uraim… nyomjunk egy fricskát az ,,ez az év a fiatalitás éve,, szavakkal fémjelzett terveinkre… ide most már egy tapasztalt ember kell. Aki be tud illeszkedni, és hozni tuja azt amit a csapat kiván tőle…. egyetlen hét edzés után is.Egyetlen egy ember hiányzik a csapatunkból. Egyetlen egy ember a középpályáról. És az nem Aquilani. Ilyenkor sírom én vissza Pirlo-t.
Reméljük a legjobbakat! Hajrá MILAN!
Ezzel a gyönyörű írással csak egyet lehet/ne érteni, kivéve az utolsó mondatoddal, Pirlo, ha fáj is bevallani, erre a feladatra édes kevés lenne. Nem tudna olyan mértékű változást hozni, amire nekünk szükségünk van. Kijavítva(?) mondanivalódat: Én ilyenkor sírom vissza Kaka’-t.
Én meg mindkettőt javítanám azzal, hogy a „régi” Kaká, meg a „régi” Pirlo hiányzik, a jelenlegi formájuk szerint egyik sem!
Ott a pont barátom!
Hát jó.. mindkettőtökkel egyet értek. Az igazi Kaká és az igazi Prilo kellene nekünk. De csak azért írtam Pirlo-t, mert őt a nyár elején engedtük el, ráadásul úgy, hogy nem pótoltuk. nagy felelőtlenség volt tőlünk és ha augusztus 32.-én igazolunk valakit, aki esetleg pótolni tudná.. az is eléggé nagy felelőtlenség.. a fentebb írottak miatt….
Acch.. és nem számoltam bele, hogy sajnos Taiwo nem lesz ott se a Lazio sem pedig a Barca ellen…. így már csak akkor lehet rendben a védelmünk, ha Zambrotta játszani fog….. amennyiben Antonini védi a bal szárnyat… hmm.. ezt nem is kell elmagyaráznom…. 😉
Jah…. xD Messi vs Antoinin párharcok….Bár lehet hogy antonin gyorsasága segíthetne…..Mondjuk én is egy Zambrot vagy egy Taiwot tennék be….
Nagyon remélem,hogy szeptember 10.-én már elkezdődik a Seria A is végre.