Allegri szerint a szezon meccse következik

18

Massimiliano Allegri úgy látja, hogy a holnapi bajnoki lesz a szezon eddig legfontosabb mérkőzése. Többek közt erről is beszélt mai sajtótájékoztatóján.

A HOLNAPI MÉRKŐZÉSRŐL

„A lehető legjobb támadósort küldöm pályára a bevethető játékosaimból. Pato  és Robinho játszott együtt a derbin, Cassano és Robinho a Sampdoria ellen és két gólt is összehoztak. Úgy gondolom, hogy a Robinho-Cassano-Boateng hármas jól megérti egymást és hatékonyak lesznek holnap este. Egyáltalán nem aggódom emiatt. Tiszteljük a Bresciát, mely fizikálisan erős csapat, egy nagy meccs vár rájuk, hiszen a kiesé ellen küzdenek. Nem vehetünk félvállról egy olyan csapatot, ahol Caracciolo és Eder alkotja a támadósort, középpályán pedig sokat futó, technikailag képzett játékosok vannak. Ha megfelelő felfogásban lépünk pályára, jók az esélyeink. Csak rajtunk múlik. Úgy vélem a holnapi meccs lesz a legfontosabb a szezonban. Egy győzelemmel hatalmas lépést teszünk a bajnoki cím felé. Megfelelő intenzitással kell játszanunk, mert az ellenfelünk ugyanezt teszi majd.”

CASSANO

„Cassano életének egy pozitív szakaszában van. teljesen normális, hogy az emberek sokat várnak tőle, szerintem szerdán is voltak remek megoldásai. Nem értek egyet azzal, hogy ő csak csereként hasznos, és nem jó, ha kezdőként kap lehetőséget. Amióta megérkezett, rengeteget adott a csapatnak. Mint minden nagy játékosnak, neki is újra és újra bizonyítani kell kivételes képességeit. Antonio fizikai állapota jó, amikor eltiltották, akkor is végig teljes erőbedobással edzett. Elégedett vagyok vele, mert hasznos a csapatom számára.”



EGYÉNEK

„Olyan poszton játszatom Boatenget, ahol szerintem a legjobbját tudja nyújtani. Megnézve az adottságait, képes a három középpályás felállásban is jól teljesíteni.

Pirlo jól játszott szerdán, örülök a visszatérésének, mert hónapokat hagyott ki és nem könnyű egy olyan meccsen megállni a helyét, mint a Palermo elleni. Nem gondoltam, hogy képes lesz 90 percet végigjátszani, ez pozitív meglepetés volt nekem.

Seedorf megfelelő állapotban van, csak 50-60 percet játszotta kupában.

A szezon ezen szakaszában a motiváció felülkerekedik a fáradtságon. Bárkit is választok szombaton, fizikailag rendben lesz és fel lesz készülve a feladatra.

Abate reme idényt produkál: még fiatal, de nagyon sokat tanult és fejlődött az elmúlt hónapokban, ráadásul még több van benne, még ennél is jobb lehet a jövőben. Prandelli jó munkát végez a válogatottnál, nincs szüksége tanácsokra, hogy kit hívjon be a nemzeti csapathoz.

Nesta csatlakozott a többiekhez tegnap, de most úgy látom, nem számíthatok rá a Brescia ellen. Remélem a következő héten már bevethető lesz.

Abbiati felépült sérüléséből, újra beállhat a kapuba.

Emanueslon esetében az a véleményem, hogy ő a három középpályással felálló taktikában igazán hatékony. Való igaz, hogy több lehetőséget adhatnék neki, de én azt teszem, amit a legjobbnak gondolok a csapat szempontjából, és ezért inkább csereként számítok rá, hogy beállva a padról lendületet adjon a csapatnak.

Nem gondolom, hogy Baresihez kéne hasonlítanunk, de az biztos, hogy Thiago Silva jelenleg a legjobb belső védő a világon. Rengeteget fejlődött,  főleg a védőmunkája. Mindig képes arra, hogy kisegítse a társait a pályán, ezért a többi védő is nyugodtabban tud játszani.”

KERET

„Ha valaki tagja a Milannak és egy a 25-30 kiváló játékos közül, akkor nincs más dolga, minta jó teljesítményével fejfájást okozni az edzőnek, hogy kit is játszasson a mérkőzéseken. A mai fociban a cserék döntőek. A játékosok, akik a padról állnak be, hogy aztán mindent megtegyenek a csapatért, csak elismerést érdemelnek. Ez azt jelenti, hogy a közösség egységes és mindenkinek ugyanaz a célja, a győzelem. Ha egy csapat minden játékosa magáénak érzi a sikert és ezáltal tisztelet és kölcsönös megbecsülés van az öltözőben, akkor a legfontosabb dolgot már elérte egy csapat. Ha keret jól szerepel, ahogy most a mienk, akkor az edző szeretné egyben tartani a játékosait a következő szezonra is. Erre majd a szezon végén térjünk vissza, ahogy Galliani úr is mondta. Most csak és kizárólag a hátralévő meccseinkre koncentráljunk. Apró dolgok is jelenthetik a különbséget, ezért a klub mindent megtesz, hogy nyugodt körülmények közt, a legjobb feltételek mellett készülhessünk.”


A Milan kerete:

Kapusok: Abbiati, Amelia, Roma,

Védők: Abate, Antonini, Bonera, Legrottaglie, Papastathopoulos, Thiago Silva, Yepes, Zambrotta,

Középpályások: Ambrosini, Boateng, Emanuelson, Flamini, Gattuso, Pirlo, Seedorf, Van Bommel,

Támadók: Cassano, Robinho, Beretta (no.51).

Sérült: Jankulovski, Nesta, Pato, Inzaghi

Eltiltott: Ibrahimovic

18 HOZZÁSZÓLÁS A CIKKHEZ

  1. Tehát Emanuelson továbbra is padozni fog….Szerintem Pirlo, Allegri véleményével ellentétbe, nagyon gyengén játszott. Remélem azért a Brescia ellen összejön idén először a holland középpálya: Bommel-Seedorf-Emanuelson!

  2. Nem tudom mit lát Allegri!? Pirlo iszonyatosan lassú, körülményes, tovább kell adni amig még kapunk érte valamit.A cserékhez továbbra sincs érzéke. Remélem nyerünk! Forza Milan!!!!

  3. No, ez az, ami miatt ki kell vágni a csapatból Pirlot. Ő egy olyan szent tehén, aki teljesen mindegy, mit csinál, az edző akkor is megvédi. És az a legrosszabb az egészben, hogy ezt Pirlo pontosan tudja, érzi. Minek hajtson? Amíg a Milan játékosa, bérelt helye lesz a középpályán. Allegri látta a Palermo elleni meccset? Pirlo jól játszott? Ez az év vicce, pedig lassan május lesz. Emanuelsonnak nem örülök. Ez a kifejezés mostanában Allegri kedvence (“a padról beszállva adjon lendületet a csapatnak”). Csak könyörgöm, ez a srác a legjobb korban van! Végig bír nyomni egy meccset az elejétől a végéig! Lendületet az adjon a csapatnak, aki már csak 20-30 percet bír. Arra nem gondolt Allegri, hogy egy meccset el lehetne dönteni már a második félidő elejére is? Biztos, ami biztos, ki sem próbálja kezdőként? Cserének vettük? Akkor, amikor hiányoztak a középpályásaink télen? Örült neki mindenki, jól is játszott, erre az istennek se rakja be Allegri. Ha lennének nála sokkal jobbak, még érteném. De nehogy már egy Flamini, Pirlo meg Ambrosini legyen, aki miatt nem játszik! Botrány.

  4. Na ne!!!!Már megint együtt játszik See és Pirlo öcsi? Az lesz a foci halála! Két nem futó emberke a középpályán. Nem értem ezt! Én úgy gondolom, hogy megtalálta a mester Seedorf helyét ebben a visszavont irányító pozícióban. Most miért kell a jól működő sémát összekutyulni csak azért, hogy Pirlo is beférjen?

  5. Most veszem észre, hogy szombaton lesz minden meccs:)
    Na szóval, nekem is fenn akadt a szemem néhány dolgon….
    Allegri olyan személy, aki tud tisztelni. Ezt teszi Pirlo-val, és majd Ambrosini-vel is. Pirlo jól játszott? Allegri nem tudom melyik meccset nézte aznap, mert Pirlo hozta a megszokott formát, forgolódott, elpasszolta a labdákat, stb…
    “inkább csereként számítok rá, hogy beállva a padról lendületet adjon a csapatnak”
    Nos… ez hihetetlen.. ha flamini fog kezdeni akkor fejbe verem magam a hangfallal.
    Fiatal, gyors, kreatív, stb! Egy 28-30 év feletti játékosra nem mond ilyet, hogy csereként használom meg ilyenek…

    Szerintem a kezdő:
    Abbiati – Abate, Silva, Yepes, Zambrotta – Van bommel, Gattuso, Boateng, Pirlo/Flamini – Cassano, Robinho

    A Pirlo/Flamini helyre én urby-t szeretném, de hát mindenki tud olvasni, Allegri így szereti a dolgokat. Cserének Beretta-t szerintem biztos beveti, jól jött ki a dolog, hogy egy gyengébb csapat ellen léphet először (?) pályára, remélem jól sikerül a bemutatkozása. Akkor Emanuelson majd csere lesz… Kérem ne játszon Bonera és Antonini léccciii! Már azt se érdemlik meg h nagy betűvel írjam őket bazz…. jajjj …

    Forza Milan!

  6. Hat amit Allegri T.Silvarol mondott azzal eggyetertek,mondjon valaki nala jobb belso vedot…az egesz vilagon!!!esetleg Pique.De amit Emmenuelsonrol mondott,az nem tetszett…o nagyon is jol jatszott es megsem kezdo egy merkozesen sem!Ezt nem ertem ,mint azt sem hogy Villat megvettuk,de meg kupamerkozesen sem jatszik,inkabb Antonini!Elismerem Allegri egy fiatal,jo edzo,talan egy masodik Capello,de akkor is…

  7. Szerintem a jelen 10 legjobb belső védője: Thiago Silva, Lúcio, Terry, David Luiz, Puyol, Vidics, Gallas, Nesta, Samuel, Kompany. Silva az elegáns védő prototípusa. Ezért alkotnak ők Nestával remek falat. Nestában talán több a tanult elem, ő többet tanulta a védekezés mesterségét, mint Silva, aki pedig ösztönből játszik. Nesta minden idők egyik, ha nem a legjobb belső védője, míg Silva könnyen azzá válhat, ha még legalább 5-6 évig ezen a szinten teljesít. Szerintem nem voltam elfogult a felsorolással. Elvégre az Interből is ketten ott vannak a sorban…

  8. Üdvözlet néktek sors társak! Allegri sajnos nem őszinte.Ijet nyilatkozni hogy(jól)játszott!Ez körülbelül akkora hülyeség mintha azt mondta volna Silva a csapat leggyengébb játékosa!Ez az út nem vezet sehová.(bukás)Nézzük a játékosok oldalárol,küzd,jól játszik érzi a kezdőben a helye.Eredmény:nem játszik!Egy idő után bomlaszt,bomlasztanak!(vérig sértik mert a leggyengébbet dicsérik) A tréner oldaláról:Ugy kell viselkedni hogy a fiuk felnézzenek rá,(igazmondás,dolgok meglátása) ez a minimum!!!!!!!!!!!!!! Valahogy így:Pirlo alig multál harminc még lehet egy-két jó éved.Tanulj meg ujra küzdeni,futni,szerelni…………..Na aki ilyenkor megsértődik az jó ha elmegy,aki marad az hasznára lehet a csapatnak. Elég………….

  9. Van Bommel jobban nyomja közép mint Pirlo. Emanuelson simán játszhatna bak szélen. Nagyon szarul cserél ez az ember. Remélem ebben is téved, hogy a szezon meccse következik.

  10. Emberek.. szvsz nem tudom mennyire néztek végig 1 mérkőzést. Amikor Van Bommel játszik irányító kp-t, nincs hosszú inditó jellegű labda. Pirlo a Palermo ellen, kb 8-9 olyan labdát adott, hogy Ibra a lábát csókolhatta volna, ha át tudná venni…Nem Pirlot védem, mert tényleg lelassítja a középpályát, de Van Bommel sem megoldás. Max a védekezés van meg, de a támadásépítést már mindig See oldotta meg… ÉS ha See fáradt lesz, márpedig az lesz, lásd: szerda este: Az egész támadás körülményes lesz, fantáziátlan, sablonos, és csak két benyögött góllal tud előállni a Milan. A Milanba kell 1 irányító, aki tud futni, és indítani váratlanul. Ahogy tette azt régen Pirlo… KELL ide Ganso, aki végre összeköti a támadást és a védekezést, és nyugodtan elmehet Pirlo, See papa, Ambrosini, és Urby jövőre sokat adhat a csapatnak a középpályán. Kell még 1 szélső nyáron, meg 1 normális befejezőcsatár Robinho helyett, mert az vicc amit csinál az az ember, plusz még 1 klasszis Thiago mellé, Nesta már nem megoldás…. szvsz… lehet támadni..

  11. Ugye nem gondoljátok komolyan hogy egy hosszú sérülésből visszatért játékost, akárhogy játszik, a saját edzője fog fikázni!Emberek azért ezt komolyan gondoljátok?Allegri teljesen tisztán látja hogy ki milyen formában van!2004-óta nem nyertünk bajnokságot és most itt állunk a kapujában,lehet hogy most lehetne beszélni a pozitívumokról!Én kezdem is!A szezon elején igazoltunk jó pár minőségi játékost akik nagyban hozzájárultak hogy itt tartunk:Ibra,Boateng,Pato és akkor még mondom: szerintem fontos hogy ha hátul gond volt Yepest lehetett bevetni és nem Bonerát vagy a sokat csapatba követelt Papast, aki mikor kapott lehetőséget(és ez nem egyszer vagy kétszer történt,nem tudott élni vele).Az hogy Emanuelson nem kezdő, biztos megvan az oka, de az biztos hogy csereként hozzá tud tenni a játékhoz.Abate tényleg sokat fejlődött és stabil kezdő lett.Mellette kaptak lehetőséget a fiatalok is!Nézzünk már egy kicsit vissza a tavalyi csapatra és edzőre!Kétségkívül mind taktikailag mind csapatként mind eredményesség szempontjából fejlődtünk!Persze vannak még hibák de ez az első idénye Allegrinek, és ha “csak” a bajnokságot hozza akkor már léptünk előre!Higgyétek el nem Pirlora Seedorfra akarja építeni a jövő csapatát!És teljesen igaz Van Bommelel sokkal stabilabb a középpályánk mint Pirloval.Lássuk már picit reálisan a dolgokat ,és tudjunk örülni ha pl egy Milan-Inter oda vissza párharcból 4:0-val jövünk ki és 6 pontal(tavaly hogy is volt ez?).Vezetjük a tabellát ,mi rúgtuk és mi kaptuk a legkevesebb golt,a két közvetlen riválisunkat oda-vissza vertük!Persze vannak még hibák vannak gyenge láncszemek a csapatban. Allegri egy fiatal edző,de mindenképp látszik a kezdeti fejlődés és ez remélem már az első évében trófeával(vagy kettővel) fog megmutatkozni!

    • Koszonom soraid:) Valahogy igy latom En is.
      Allegri Nekem vegtelenul szimpatikus, es En szemely szerint, nagyon jo edzonek tartom.
      Az szamomra talany,h egyesek ugy irnak itt kommentet,hogy teljesen ledegradaljak Allegrit es melle nem is hasznaljak a:szerintem,velemenyem szerint..stb kifejezeseket,hanem teljesen egyertelmunek veszik,h az a jo,azt kene csinalni, ahogy O latja.
      Sok a “szakember” Mo.-on,ezt eddig is tudtam…De az olyan hozzaszolasoktol az agyam elszall,h “hulye”,”tudatlan”,”vak” meg hasonlok.
      Remelem sokaig Allegri marad a “vezerunk” es szep,sikeres korszak kezdete elott allunk!
      Forza Milan!Forza Allegri!

      ps:Pato nem uj szerzemeny,ergo nem a szezon elejen igazoltuk,mint ‘minosegi igazolast’,ahogy irtad. Adja az eg,h jovore es azutan elkeruljek a serulesek! 25+gol felett termelne idenyenkent,ebben biztos vagyok!

  12. “Emanueslon esetében az a véleményem, hogy ő a három középpályással felálló taktikában igazán hatékony. Való igaz, hogy több lehetőséget adhatnék neki, de én azt teszem, amit a legjobbnak gondolok a csapat szempontjából, és ezért inkább csereként számítok rá, hogy beállva a padról lendületet adjon a csapatnak. ”

    És mi lenne ha 90 percen keresztül adna lendületet és nem kéne 70 percig a szenvedős-sablonos Pirlo féle lomha játékot nézni?

    Már meg se lepődök ezen az emberen…

  13. Kicsit tartok ettől a meccstől. Mindenki olyan könnyelműen beszél róla mintha már előre meglenne a 3 pont, pedig szerintem nagyon is meg fogunk ma érte szenvedni..
    Brescia otthon jó , rádaásul teljes erővel menekülnek a kiesés elől tehát számomra egyértelmű ,hogy kontrákra fognak építkezni és megnehezítik majd a dolgunkat avval ,hogy 11 emberrel fognak védekezni.
    Egy a lényeg , húzzuk be valahogy a 3 pontot!
    Forza Milan!

    • Minden hátralévő meccsünk nehéz, és kockázatos, mert nem vagyunk egy kiemelkedő csapat. Allegri ezt spciell jól látja, amikor próbálja a csapatot az Inter és a Fiorentina elleni hangulatba hozni. Ezek ellen ugyanais úgy léptek pályára, hogy rendkívül motiváltak voltak és önbizalmuk is volt. Ezek nélkül ma is nehéz lesz. Minden a középpályán dől el, ahol Pirlonak és See-nek együtt valóban nincs helye. Támadó felfogásban (akár kicsit kockáztatva is), de sok futással kell focizni és erre a két fiú nem képes. Játsszon See de Boateng legyen az irányító. Van Bommel a legjobb küzdő középpályásunk,Onnantól nekem mindegy, hogy Flamini, Gattuso, vagy akár Ambro játszik, sajnos egyik se ér két fillért se a támadásoknál. Talán még Ambro a leginkább, mert ő legalább fejeleni tud, de túl sokáig volt sérült. Emanuelsonról nem tudok nyilatkozni, mert a kupameccset nem láttam, amikor korábban be be cserélték nyújtott jót is rosszat is. Kicsit zavarba vagyok, hogy ki helyett kezdhetne, mert egy védekező középpályás helyett félnék betenni, See pedig az utolsó bajnokikon hozott pluszt a támadásokba. Mintha jobban menne neki, ha nem ő játszik közvetlen a csatárok mögött, hanem Boateng.
      Nehéz meccs lesz, és lélektanilag valóban nagyon kéne, hogy nyerjünk, mert a bajnokság ezen szakszában a megnyert pontokon túlmenő jelentőségű lélektani, demoralizáló hatása lenne az üldözőkre. Egyre kevésbé hinnék komolyan, hogy utólérhetőek vagyunk még.

  14. Lansky….Kompany?
    Most nagyot csalódtam benned…:)
    És hát Lucio meg Gallas sem nyújt meccsenként ugyanazon jó minőséget…ennyi…

SZÓLJ HOZZÁ!

Please enter your comment!
Add meg a nevedet