2022. november 28., hétfő

Mi lesz veled, Andrea?

-

A nyár egyik legizgalmasabb kérdése, hogy hol folytatja pályafutását Andrea Pirlo, az olasz válogatott kapitánya.  A Milan középpályásának június 30-án jár le a szerződése. Érdeklődőkben eddig se volt hiány, nap, mint nap újabb csapatokkal hozzák hírbe az 1979-es születésű játékost.

Adriano Galliani, a Milan általános alelnöke hallgat. Korábban annyit közölt, hogy a csapat többi lejáró szerződésű játékosához hasonlóan, Pirlóval is áprilisban, májusban kezdik el a tárgyalásokat az esetleges hosszabbításról. A klubvezető nem titkolta: az új szerződésnek mindenképpen alacsonyabb bért kell tartalmaznia, mint a jelenlegi. Olasz lapértesülések szerint a Milan maximum évi 3,5-4 millió eurós évi fizetést hajlandó fizetni a világ- és kétszeres BL-győztes labdarúgónak.

Az olasz U21-es válogatott történetének legeredményesebb játékosáért persze gyorsan megjelentek a kérők.  A leghangosabban a Juventus “dörömbölését hallhattuk”, de mint kiderült: “a zebrák” is jelentősen csökkentenék – a jelenlegihez képest – Pirlo fizetését. Természetesen az inter sem maradhatott ki a képzeletbeli licitből, hiszen 1998 és 2001 között Andrea a városi rivális játékosa volt.

Külföldi klubok is megjelentek az érdeklődök sorában. Logikusnak tűnt, hogy a korábbi milanos sikeredző, Carlo Ancelotti jelenlegi klubja, a Chelsea is kereste a középpályást, míg a Manchester Cityről köztudott: minden klasszisra szívesen licitál a szinte korlátlan tőkével rendelkező arab tulajdonos.

Az elmúlt napokban azonban újabb, némiképp meglepő érdeklődő bukkant fel. Tulio Tinti ügyvéd, Pirlo ügyeinek hivatalos intézője ugyanis nem tagadta a fővárosi farkasok megkeresését. “Hogy Pirlo Rómába menne jövő nyáron? Jelenleg még korai lenne megmondani. Nincs itt az ideje, hogy erről beszéljünk. Most az ajánlatok meghallgatása történik.”

A csaknem 50-szeres olasz válogatott játékos jövője tehát ma még bizonytalan. A bresciai születésű játékos és ügynöke jelenleg gyűjti az ajánlatokat és a szezon végén dönt arról, hogy a középpályás hol folytassa pályafutását.

Andrea Pirlo folyamatos sérülései miatt ebben a szezonban 20 tétmérkőzésen lépett pályára a Milan csapatában és három alkalommal vezette az olasz válogatottat.  Mindkét csapatban 1-1 gólt szerzett, a Milanban 3,  a válogatottban 2 gólpasszt adott.


EZEKET OLVASTAD MÁR?

KOMMENT SZEKCIÓ

35 HOZZÁSZÓLÁS A CIKKHEZ

  1. Én pedig azt mondom,hogy az utóbbi évek gyengébb teljesítménye után itt az ideje a generációváltásnak.
    Sok csodás pillanatot köszönhetünk Pirlonak,ezért a legnagyobb tisztelettel,de el kell tőle köszöni.Szerintem ő már nem férne be robbanékony,sokat futó középpályára és ez nemzetközi és olasz szinten most már minimum elvárás.

  2. Ha eladjuk Pirlo-t, ezt a pangást fogjuk látni a csapattól, amit most is láthatunk. Amióta csak sérült a csapatunk labilis játékot mutat. Vele sokkal magabiztosabb a középpályánk. Sokan vannak már a csapatunkban, akiktől a nyáron meg fogunk válni. Szeretném ha Pirlo nem lenne közöttük. Pirlo a világ egyik legjobbja ezen a poszton. Sajnálni fogom ha elmegy.

  3. Lehet,hogy másképp látjuk,de én 2007 óta már nem látom azt a Pirlot,aki a hátán tudná vinni a csapatot.Szerintem már nem képes folyamatos jó teljesítményre.Generációváltás alatt pedig azt értem,hogy jó lenne nyáron egy Ganso vagy Kaka szintű spíler a középpályára;nem kötelező személy szerint őket, csak példaként írtam.

  4. A jövő Milanjában nincs helye. Idén leírták a meccseket és a gólokat, gólpasszokat. Ez nulla ezen a szinten. A jövő Milanja a sebességre kell hogy épüljön. És Pirlo lehet, hogy technikás, de 10 labdájából 8 ellenfélhez megy, ha elkezd ívelgetni. Cselezni úgy, ahogy tud (forgolódni főleg), de hogy egy csellel közelebb kerüljön az ellenfél kapujához, az nem megy. Kár, hogy nem kapunk érte pénzt, de ez van. Sorozatban volt, hogy lassította a támadásokat, ezért volt, hogy a Milan, amikor megtehette volna, hogy 2-3 passzal odaérjen az ellenfél kapuja elé, akkor Pirlo 5 másodpercig kocogva vezetgette a labdát, majd odarúgta a támadásokat szintén hátráltató Ambrosininek… Tavaly kellett volna eladni, és lehet, hogy abból a pénzből már lenne egy Fernandonk vagy egy Criscitonk. Nem tudom, bele lehetne-e menni egy olyan üzletbe, hogy De Rossi-Pirlo csere. Pirloért nem kellene fizetniük a farkasoknak, de még mindig jönnek egy szívességgel Borrielloért… De Rossi nagyon kellene a védelem elé (bár Fernando sem rossz persze). Én nagyon amellett vagyok, hogy Pirloval nem szabad szerződést hosszabbítani. Egy időben posztján a világ legjobbja volt, na de 2011-ben, és nem 2006-ban vagyunk. Eredményeket akarunk vagy nosztalgiázni? Ha az utóbbit, akkor tartsuk csak meg Pirlot.

  5. Pirlo nagyon nagy játékos volt!”2008 után valami eltört benne és csak árnyéka volt önmagának!Az is igaz hogy még egy közepes Pirlo is beférne a csapatba,de azt a szintet is ritkán hozta.A tavalyi bajnokságban egyszerűen rossz volt nézni amit Ő és Seedorf csinált!Sajnos megkoptak.Én is azon a véleményen vagyok hogy egy új fiatal és lendületes irányítóra van szükségünk!És az is lehet hogy egy új közegben újra magára talál!Köszönet Andrea mindenért, hatalmas bajnok voltál.További sok sikert!

  6. Poli jó ötlet de nálunk kárba veszne a tehetsége, sok fiatalt elpazaroltunk már. Az ászaink mellé 3-4 évvel ezelőtt kellett volna fiatalokat hozni, aki nem fejlődik az mehet. Mostanra 2-3 jó játékosunk biztosan lenne. Ha Pirloval nem tudnak megegyezni, akkor köszönjük neki az alázatos játékot. Helyére kizárólagosan De Rossit tudom elképzelni, méltó utód, a mostani OLASZ játékosok közül pedig a legjobb. Nagy segítség lenne a BL menetelésben Ha ő jön, akkor más BL címet nyerni akaró klasszisoknak is vonzó lesz a Milan és Ibra is tovább maradna! Ilyen kaliberű játékosokkal már TISZTELNI fognak minket, nem pedig LESAJNÁLNI! -amiből már elegem van!!!

  7. Ha fiatalitani akarunk,van ki menjen:Oddo,Seedorf,Ambrosini,van Bommel.Pirlo akarhogy is jatszott 2008 utan,megis a csapat szive,iranyitoja.Kell hozni egy fiatal iranyitot a posztjara,aki betanul Pirlo mellett.Szerintem hiba lenne meg eladni,habar en is a fiatalitas hive vagyok.Azonban elgondolkodtato,hogy a mostani szezonban is mennyi idosebb jatekost igazoltunk:pl Yepes,Papasthopulos,van Bommel es ezmellet Ibra sem a legfiatalabb,habar o egy fonyeremeny volt.A jovo szezonban tenyleg csak fiatal jatekosokat kellene igazolni!!!Szerintem mindjart Europa egyik legidosebb atlageletkoru csapata vagyunk!!!

  8. Én még mindig szívesebben nézem azt ha ő van a középpályán mintha ez a 3 tökéletlen egyeneset nem tudok a labdába rúgni játékos! Már a frász tör ki ha a Flamini Bommel Gattuso középpályát kell nézni! Semmi technika nincs a játékukba csak az eszetlen futkosás és kemény szerelések! Talán még Bommel tud a legtöbbet hozzátenni a támadójátékhoz! Flaminit jó lenne már elpasszolni mert nagyon gyengén játszik!!

  9. El kell őket engedni és megtesztelni őket azzal, hogy minőségi játékosok veszik át a helyüket. Pl. Pirlo-De Rossi, Seedorf-Ganso, Inzaghi-Paloschi. Ibra is csak, azért jött hozzánk, mert ígértek neki valamit. Megújulást és BL címet… Többet nem is merek kívánni, mert a pénztárca is véges. 🙂 Kezdésnek nem rossz, Így már lenne egy ütőképes keretünk… Közben foltozgathatjuk a védelmünket Taiwoval, Cissokhoval de oda is kell egy-két klasszis. Cassano, Boateng jó igazolás volt! Urby is nagyon jó de nem engedik bizonyítani helyette 3 védekező középpályást játszatnak. Didac Villa a rotációs rendszerünk süllyesztőjében ragadt, pedig simán játszhatott volna.

    • Ne mondd már hogy egy Paloschi SuperPippo helyett.Ez még viccnek is rossz.Pippot senki sem tudja helyettesíteni az egész világon.Pippo addig legyen nálunk ameddig lépni bír.Helyette már csak igazán világklasszis támadót kell vennünk(Rooney,Villa,Messi,C.Ronaldo………)De rájuk nincs pénzünk tehát Pippo marad és ez így a jó.

      • Miből??? Majd te adsz rá :D:D:D Tény, hogy nem lehet összehasonlítani őket de a fent említettekre esély sincs!!! Ibra bármelyiküket lenyomja fociban és forgórúgásban egyaránt. Paloschi pedig jó lesz a sztárok mögött. Fájdalmas de hozzá kell szokni a gondolathoz kedves FIlippo Inzaghi 9! Még Pippoból is lehet Lazio vagy Parma játékos, főlég ha nem játszatják… Nekem se volt jó, mikor Baresi, Kaka, Sheva, Maldini, elmentek.

  10. Igen,megfeletkeztem a kozepso vedokrol.Mexes jo vedo,es foleg ingyen johetne,de megse ot kepzelem el T.Silva mellett,tul impulziv.Sakho idealis lenne,hogy betanuljon mellette,raadasul nagyon fiatal is.De nem lessz konnyu megszerezni a PSG-tol,ahogy Gansot sem.Azonban kell remenykedjunk,hogy Berlusconi megerolteti magat.

  11. steel! Ebben az a gond, hogy összesen egy olasz van benne… Taiwo és Cissokho? Nem mindketten balhátvédek? Én Abatét raknám jobbra, középre jókat írtál, Taiwot balra. Ha már 4-4-2-t tervezel, akkor a középpálya nagyon jó, én viszont Patot eladnám, és a helyére hoznék valakit. Cassano sem lenne rossz.

  12. Ezzel a felallittassal nagyon hasonlitanank az Interre,azzal a kulombseggel hogy nekunk legalabb egy olasz lenne a kezdoben,mig ok sokszor olaszok nelkul allnak fel.A Milanra tenyleg nem vall ez,a Milan mindig olasz jatekosokra alapozott.De kit lehet hozni,aki Milan profilu is,fiatal es olasz is?Criscitot biztos el tudnam kepzelni,esetleg Paloschit visszahozni,De Rossit kozepre.Ha Patot eladjuk,biztos meg tudjuk szerezni Fernandot,Gansot es talan Sakhot is az arabol,ezt akkor ha el tudjuk adni 50 millioert.De akkor 4 csatarral maradunk:Inzaghi meg ebben a korban is remek formaban van,csak serult,Robinho hullamzo teljesitmenyt nyujt,talan Ibra es Cassano lennenek kezdok.Annyi biztos ,hogy 4-4-2 vel kellene jovore felalljunk,a 4-3-3 -at hagyjuk meg a Barcelonanak.Apropo el lehetne toluk hozni a nyaron Bojan Krkicet,ha Pato menne,ugy olvastam a nyaron eladjak,csak nem tudom mit csinalna az olasz bajnoksagban,es azert Pato a 3 legertekesebb jatekosunk kozott van,raadasul nagyon fiatal.

LEGFRISSEBB HÍREINK

SZAVAZÁS