A hétvégén Milan-Parma bajnokit rendeznek. Nézzük a két csapat közös történelmét a bajnokságban.
A két csapat bajnoki története nem olyan régen kezdődött.
1991. május 26-án mérkőztek első ízben a San Siróban, ez a meccs rögtön emlékezetes, mert az utolsó fordulóban játszották és Arrigo Sacchi ekkor búcsúzott a Milantól (csak, mint vezetőedző).
A Fossa Dei Leoni így köszönte meg a tar mesternek: „..Arrigo per sempre con noi…Noi per sempre con te..” – azaz Arrigo, örökké velünk leszel, ahogy mi is veled!
1991. október 20-án megszereztük az első győzelmet, Gullit és Van Basten góljaival 2-0.
Ekkor már formálódott az Európa meghódítására törekvő AC Parma (1993-ban KEK-et majd Európai Szuperkupát, 1995-ben és ’99-ben UEFA-kupát nyertek!)
1993. március 21-én történelmi tettet hajtott végre a Keresztes had! Asprilla góljával legyőzte az akkor 58 mérkőzés óta veretlen Milant.
Ez a meccs megérdemli, hogy részletesen felidézzük:
Serie A 1992/93 – 24. forduló
1993. március 21., San Siro, Milánó
MILAN – PARMA 0-1
Gól: 58′ Asprilla
MILAN: S. Rossi, Tassotti (73′ Serena), P. Maldini, De Napoli, Costacurta, Baresi II, Evani, Eranio (67′ Gambaro), Papin, Savicevic, Massaro – edző: Capello
PARMA: Ballotta, Pin (74′ Matrecano), Di Chiara, Minotti, Apolloni, Grün, Melli, Zoratto, Osio (89′ Pulga), Cuoghi, Asprilla – edző: Scala
1994-ben gyakorlatilag európai csúcsderbinek számított egy Milan-Parma bajnoki, a Milan, mint friss BEK-győztes mérkőzött a KEK-döntős kék-sárgákkal!
Április 3-án – a két csapat ekkor még javában vitézkedett az európai kupákban és útban volt a finálé felé – 1-1-es döntetlen hozott a párbaj Massaro gólját Zola büntetőből egalizálta.
Az az évi őszi bajnokin ugyancsak x lett (1-1), 1994. november 6-án. Massaro ismét betalált, de Crippa egyenlített.
A következő szezonban aratta a Milan egyik legfölényesebb győzelmét, Milan – Parma 3-0
Ekkor még Pippo Inzaghi a Parmában bontogatta szárnyait.
Serie A 1995/96 – 27. forduló
1996. március 24., San Siro, Milánó
MILAN – PARMA 3-0
vezette: Collina
Gólok: 42′ Baggio, 47′ Donadoni, 71′ Savicevic
MILAN: S. Rossi, Tassotti, P. Maldini, Albertini (73′ Sordo), Galli, Baresi II, Donadoni, Desailly, Di Canio (46′ Lentini), Savicevic (88′ Locatelli), Baggio I – edző.: Capello
PARMA: Bucci, Benarrivo, Mussi (70′ Castellini), Minotti, Apolloni, Couto, Sensini, Crippa, Brambilla (67′ Pin), Zola (58′ Inzaghi), Melli – edző: Scala
Egy év múlva újra győztesen távoztak a vendégek, már másodjára sikerült 1-0-ra nyerniük Mario Stanic góljával. (1996. december 22-ét írtunk.)
1998. május 17-én egy újabb 1-1-es döntetlen született Cruz öngólját Weah-nak sikerült egalizálni.
1999. áprilisában ismét győzött a Milan, pedig még Abel Balbo találatával a vendégek vezettek, ezt azonban Maldini és Ganz góljával megfordítottuk.
Ugyanazon év novemberében a San Siro közönsége egy friss UEFA-kupagyőztest láthatott.
(A nevek után a Gazzetta osztályzatai olvashatók. )
Serie A 1999. november 28-án Milan-Parma: 2-1
MILAN – PARMA 2-1
Vezette: Collina
Gólok: 8′ Boban, 46′ Crespo, 51′ Boban
MILAN: S. Rossi 7,5, L. Sala 6,5, Costacurta 6, P. Maldini 6,5, Helveg 5,5, Albertini s.v. (20′ Giunti 6), Ambrosini 6, Serginho 6,5, Boban 8 (78′ Gattuso s.v.), Bierhoff 5, Shevchenko 5,5 (92′ Leonardo s.v.) – edző: Zaccheroni
PARMA: Buffon, Sartor, Thuram, Cannavaro I, Fuser, Breda, D. Baggio (68′ Walem), Serena, Ortega, Crespo, Stanic – edző: Malesani
Az új évezredben először 2001-ben találkoztak a csapatok, március 4-én 2-2-es döntetlen született Maldini, Gully illetve Milosevic és Amoroso góljaival.
2002 március 31-én 3-1 a piros-feketéknek: Di Vaio, Inzaghi (2) és Pirlo „dugóival”.
Még az év őszén újra milánói siker: 2-1, majd sorba jönnek a győzelmek: 2004 tavaszán Milan-Parma 3-1, 2005. áprilisban 3-0.
A legtöbb gólt hozó mecset 2006. január 8-án játszották, mely 4-3-as Milan sikert hozott.
0-1 Paolo Cannavaro, 1-1 Giuseppe Cardone (öng), 2-1 Alberto Gilardino, 3-1 Kaká , 3-2 Marco Marchionni, 4-2 Andriy Shevchenko, 4-3 Marco Marchionni
2007. január végén kínkeserves 1-0-s siker, majd ősszel csak 1-1.
2009. októberében Borriello duplája jelentette a győzelmet, és ez volt az utolsó San Siró-beli meccs.
Milánóban 19 mérkőzésen 11 győzelem, 6 döntetlen és csak 2 vereség (abból egy történelmi!) 33:16 gólarány.
Mindkét klubban megforduló játékosok:
Massimo Agostini, Marco Amelia, Márcio Amoroso, Luca Antonelli, Walter Bianchi,
Roberto Biffi, Jesper Blomqvist, Giovanni Bolzoni, Daniele Bonera, Mario Bortolazzi,
Alessandro Budel, Giuseppe Cardone, Matteo Contini, Hernán Crespo, Stefano Cuoghi,
Oscar Damiani, Marco Donadel, Massimo Donati, Davide Favaro, Luca Ferretti, Diego Fuser,
Giovanni Galli, Enzo Gambaro, Maurizio Ganz, Alberto Gilardino, Federico Giunti, Massimo Gobbi,
Filippo Inzaghi, Vitali Kutuzov, Martin Laursen, Massimo Maccarone, Giampiero Maini,
Amedeo Mangone, Filippo Maniero, Graziano Mannari, Alessandro Melli, Bruno Mora,
Domenico Morfeo, Fabio Moro, Roberto Mussi, Stefano Nava, Pierluigi Orlandini,
Alessandro Orlando, Alberto Paloschi, Christian Panucci, Carlo Rigotti, Stefano Salvatori,
Pier Paolo Scarrone, Mirko Stefani, Gianluca Zanetti
Edzők: Guido Ara, Bruno Arcari, Bruno Mora, Cesare Maldini, Giancarlo Danova, Arrigo Sacchi, Nevio Scala, Carlo Ancelotti
7 hozzászólás
jó kis cikk;)
győznünk kell a hétvégén
Ha ez a három pont is elmegy búcsút inthetünk a skudettónak!FORZA MILAN
ja.. az lenne a jó ha egy szép sokgólos (részünkről) meccsen nyernénk, a róma megverné a napolit, a juve meg az intert.. a lazió meg x-elne minimum:)
személyes jelenlétemmel erősítem a csapatot, igaz csak a lelátóról. 🙂 FORZA MILAN
Ronaldiho itt nagyot játszott azért szépen 2gólpasszal kivette a részét ebből a győzelemből. 😀
Be kell húzni…jó sok góllal!
3 pont a lényeg!!!