A Milan vasárnap délután a Chievót fogadja a San Siróban a bajnokságban. A veronai együttes a tabella utolsó helyén áll nyeretlenül, -1 ponttal, mivel a szezon elején az szövetség pontlevonással büntette. Gennaro Gattuso, a Milan edzője szerint a látszat ellenére nem vár könnyű meccs a csapatára.

“Célunk, hogy megnyerjük a mérkőzést és otthon tartsuk a három pontot. Nem fogom azt mondani, hogy nem akarunk gólt kapni, mert balszerencsét hozhat. Papíron könnyű mérkőzésnek tűnik, de nem lesz az. A Chievo nehéz időszakon megy keresztül, de taktikailag jók és a rögzített helyzeteknél nagyon veszélyesek. Technikailag jó teljesítményt kell nyújtanunk és nem engedhetjük meg magunknak, hogy hibázzunk.” – mondta Gattuso.

“Egyszerre csak egy mérkőzésre kell koncentrálnunk, hirtelen nem is tudom, hogy az Inter elleni derbi után kivel fogunk játszani. A jelenre összpontosítok. A legutóbbi két győzelem mentális szempontból sokat segített és újra győznünk kell. Annyi pontot kell szereznünk, amennyit csak tudunk. Nem vagyok túl messze az ellenfeleinktől a Bajnokok Ligáját érő helyeket tekintve. Jobban szeretném, ha nem is a legjobb játékkal, de győzelmeket szereznénk. Ezúttal a szurkolók lelkesedése velünk lesz. Sok támogatást várok és csak rajtunk áll, hogy remek teljesítményt nyújtsunk és folytassuk a jó sorozatot. A szurkolók folyamatosan mellettünk vannak és támogatnak minket.”

“Nem ragaszkodom a 4-3-3-as formációhoz. A pályán látottak alapján választok, akár változtathatunk a stratégián is. Mindig azon aggódom, hogy a játékosok képesek-e kiteljesedni. Szeretném, ha a rögzített szituációkból is szereznénk gólokat, mert ez már egy jó ideje nem történt meg. Javítanunk kell és ki kell küszöbölni a hibáinkat. Az Olympiacos ellen nem játszottunk jól, de nagyon erősen reagáltunk és ez az, amit látni akarok.

“Calhanoglunak a pontosságra kell törekednie. Nagyszerű tehetséggel rendelkezik. Mindig nehéz döntés, hogy kezdjen-e vagy csere legyen, akár csak Cutrone esetében. Jobban preferálom, ha a pályán van, mivel a lelkesedésével és a dinamikájával képes megváltoztatni a meccset. Mérkőzéseket dönthet el, amikor a pályán van. Cutrone? Büszkének kell lennie arra, hogy meghívót kapott az olasz válogatottba. Castillejo? Jól teljesít, ahogy Laxalt is. Bakayoko egy kicsit küszködött, de enyém a felelősség legnagyobb része, mert talán még nem sikerült kihozni belőle a maximumot. Higuaín és Reina komoly hozzáadott értéket jelent a csapatnak és mindketten példaértékűek mindenki számára. Rodriguez nagyon technikás és sohasem aggódtam miatta. Fejlődik és védekezésben is egyre jobb. Ő egy nemzetközi szintű játékos, aki még többre képes.”

“Átigazolások? Nem pazarolhatom az időmet és az energiámat arra, hogy a januári átigazolási időszakról beszéljek. Ha eljön a megfelelő idő, leülünk a vezetőséggel és megbeszéljük, hogy mi lehetséges és mi nem.” – fejezte be.