A Milan mellett az Inter és a Juventus is vinné a Fiorentina olasz támadóját.

A La Gazzetta dello Sport beszámolója szerint a Milannak van a legnagyobb esélye Federico Chiesa szerződtetésére. A piros-feketék vezetik a játékos megszerzéséért kialakult versenyfutást a városi rivális Interrel szemben. Állítólag Chiesa családja is inkább a Milant preferálja a fejlődéshez szükséges feltételek miatt, valamint figyelembe véve a klub projektjét, amelynek célja, hogy a Milan visszatérjen a korábbi sikereihez – Olaszországban és Európában egyaránt. Ráadásul nem titok, hogy Ricardo Kaká és Andrij Shevchenko személyében két Milan játékos volt Chiesa gyerekkori példaképe.

Az olasz lap megjegyzi, hogy a Juventus idén nyáron augusztusban sikertelen próbálkozásokat tett Chiesa megszerzésére. A játékos számára nem a torinói együttes az elsődleges opció, amennyiben távozik Firenzéből. Ugyanakkor Federico édesapja, a korábbi olasz csatár Enrico Chiesa szeretné, ha fia a következő szezont még a Fiorentinában töltené, ahol adott számára a folyamatos játéklehetőség.

Chiesa októberben tölti be a 21. születésnapját és két évvel ezelőtt mutatkozott be a Serie A-ban egy Juventus elleni meccsen, akkor még Paulo Sousa volt a Fiorentina edzője. A 20 éves olasz támadó remekül kezdte az idei szezont, hiszen 2 bajnoki meccsen 1 gólt szerzett és kiosztott 1 gólpasszt is.

13 hozzászólás a bejegyzéshez

      • Nem én küldeném el, felőlem maradhatna. De szerintem Chiesa jobb mint Suso és ha Castilejo is úgy játszik ahogy legutóbb láttuk, Suso padra kerülne, amit nem hiszem hogy sokáig tűrne. De ez csak feltételezés.Talán lehúzhatnánk megint az Athleticot. Ha Kalinic kellett nekik, Suso-ért adnak 100 milliót 😀

  1. Na ő szó nélkül jöhetne!
    Azonnal előszerződést kellene vele kötni és,ha Castillejo beválik akkor az egysíkú Suso mehetne is jó pénzért és azt az összeget költhetnénk Paquetára.
    Na az egy nagyon durva Milan lenne:Calha,Castillejo,Chiesa,Paqueta,Higuain,megtámogatva egy Contival.

  2. Mèg egy szèlső támadó èrkezèse előrevetítheti, hogy valakinek távozni kell a pozícióból, esetleg vègleg.

    Èn azt gondolom más fejèbe is èrik a gondolat, hogy Calhanoglunak nagyobb hasznát vennèk ha beljebb játszana a csatár mögött.

    Èrik a 4231? 🙂