A Napoli hazai pályán 2-1-es győzelmet aratott a Milan felett az olasz bajnokság 13. fordulójának szombat esti rangadóján. A nápolyi együttes ezzel továbbra is veretlenül vezeti a Serie A-t, míg a piros-feketéknek ez volt a hatodik vereségük.

Már a találkozó elejétől kezdve a Napoli irányította a mérkőzést, több lehetősége is akadt gólszerzésre, de Gianluigi Donnarumma állta a sarat. Az első kaput találó vendég lövésre a 27. percig kellett várni, de Suso lapos lövésében nem volt sok veszély. A 34. percben azonban megtört a gólcsend, ráadásul nem is akármilyen körülmények között. Előbb ugyanis les címén érvénytelenítette Lorenzo Insigne találatát a játékvezető, de jött a videóbíró, amelynek segítségével végül megadta azt.

A játékrész hajrájában előbb a kapustól érkezett labdával lépett ki Insigne, de a kapufa segített a Milanon, majd az olasz válogatott támadó tekerésénél Gianluigi Donnarumma mentett nagy bravúrral. Ha nem lett volna addig is elég baja a Milannak, a csapat egyik legjobbja, Suso megsérült, így a félidő előtt le kellett cserélni a spanyol játékost.

A második játékrészben sokkal nyíltabb játékot vállalt fel a Milan, így többször jutott el a Napoli kapujáig, ám ezzel együtt lehetőséget adott a hazai csapatnak a kontrákra. Viszont sokkal inkább a meccsben volt ekkor a milánói csapat, mint az első felvonásban. Amikor azonban már elkezdtek volna reménykedni a vendégek az esetleges pontszerzésben, Dries Mertens indítása után Piotr Zielinski értékesítette a leshatárról kiugorva a ziccert.

A 92. percben Alessio Romagnoli távoli bombájával a Milannak a szépítés még összejött, de a Napoli így is megnyerte a meccset.

A NAPOLI GÓLJAI:

 

ROMAGNOLI GÓLJA:

 

NAPOLI – MILAN 2-1

Időpont: 2017.11.18. 20:45
Helyszín: Stadio San Paolo, Nápoly
Játékvezető: Doveri
Gólszerzők: Insigne (33.), Zielinski (73.) ill. Romagnoli (92.)
Sárga lapok: Allan, Raúl Albiol ill. Borini

>> KEZDŐCSAPATOK:

NAPOLI: Reina, Hysaj, Albiol, Koulibaly, Mario Rui (Maggio 66.), Allan, Hamsik (Zielinski 69.), Jorginho, Insigne, Mertens, Callejon (Rog 78.).

Cserék: Rafael, Sepe, Giaccherini, Maksiovic, Chiriches, Ounas, Diawara.

MILAN: G. Donnarumma, Musacchio, Bonucci, Romagnoli, Borini (Abate 77.), Kessie, Montolivo (Biglia 85.), Locatelli, Bonaventura, Suso (A. Silva 45.), Kalinic.

Cserék: Storari, A. Donnarumma, Mauri, Zapata, Antonelli, Gabbia, Cutrone, Rodriguez.

17 hozzászólás a bejegyzéshez

  1. Montellának az ég világon semmi értelme. Felszedi a fizetést, az összes fontosabb meccset elveszíti. Irritáló egy ember. Mit látnak benne? Azt, hogy a múlt évben 6. helyre behozta a szerencsétlen csapatot ezért a nagy bizalom? Megnyugtathatom a vezetőséget az Inter és a Fiorentina nem akart az EL-ben indulni és átadták a helyet a Milannak, nem Montella képessége döntött. Legalább döntetlenre hozná a rangadókat, eltudná sajátítani a híres olasz bekkelési módszert, hogy nulla támadás, beállunk a kapu elé védekezni 11 emberrel, 90 percre. De az sem megy. Semmi nem működik. F.s talicska az ember.

    • Nem csak mindenki tudja azt hogy a csapat építéséhez idő kell. Viszont én azt látom hogy kurvára nem épül a csapat sehogy szóval én sem nagyon értem miért adnak neki még időt. Nem látszik hogy fejlődne bármi. Az hogy ASt meg Cutrone t nem játszatja csak csrreként szerintem luxus. Kalinic nem rossz játékos de neki kell egy társ elől, nem egy tipikus befejező csatár szerintem.

  2. A Napoli nem csak Olaszországban, de egész Európában az egyik legjobb formában lévő, legszebb focit játszó csapat. Szvl, aki egy tudatos győzelmet vagy tán egy döntetlent várt Montella MILAN-jától, az mellé fogott.

    Nálam borítékolható volt a vereség ellenük, már a szezon kezdetekor is. Szvl nem volt meglepetés.

    A 2-1-es vereség egy jó eredmény lehetne, ha nem láttuk volna a meccset.

    Óriási a tudásbeli különbség a két csapat között.
    A tempó, amit a meccs elejétől diktáltak egyszerűen hihetetlen. A csapatunk úgy ahogy volt lélegezni nem bírt. Rengeteget támadtak és legtöbb támadásból meg is tudták játszani az emeberüket elől és próbálkozhattak. Legtöbbször kapura, nem mellé, fölé, alá….. kapura. Ha nincs Donnarumma, valószínűleg 4-5 góllal vernek el minket.

    A védelmünk még mindig nem a legjobb, Bonucci végre már nem követi el azokat az egyéni hibákat, mint az első 8-10 meccsén, de sok minden nem működik ebben a három védős rendszerben. A les taktikával többször is besültünk.

    A második félidőben jobban játszottunk, vagyis erről beszélt a kommentátor.
    Szerintem meg a Napoli kezdett fáradni és mi átálltuk 2 csatáros játékra.

    Nem értem Montella-t. Ahányszor 2 csatárral játszunk mindig jobb a teljesítményünk. Akkor miért nem játsszuk a 3-5-2-t normálisan? Miért kell mindig változtatni?
    Van három csatárunk, 2-en egyszerre a pályán, egy csere…. ha vezetünk egy csatárt cserélek (vagy nem) védőre, VKP-ra hogy eredményt tudjak tartani….
    Montella elengedi a meccset, és mindig hátrányban hozza be a második csatárt, de addigra már akkora a nyoms rajtuk, hogy így lehetetlen gólt szerezni.

    Kalinic-ot szidja mindenki. Egyedül ő se tudja megváltani a világot. A.Silva se és Cutrone se.
    Egyszerűen egyikük se világklasszis csatár, aki egyedül képes bármit is megcsinálni 3-4 védő gyűrűjében. 2 csatár azért szükséges, mert könnyebben tudják bomlasztani az ellenfél védelmét. Az a 3-4 védő kétfelé szakad és nagyobb eséllyel tudják végezni a dolgukat, sőt területeket szabadítanak fel a többe támadó játékosnak is.
    Kalinic ebben nagyon jó. De ha egyedül kell játszania, vége van neki is. Szvl ne őt hibáztassuk.
    Ez montella sara, hogy fél szezon elteltével se bírt rájönni mi működik és mi nem.

    Fassone bejelentésére várok. Ő kezd egyre jobban a begyembe mászni. Montella már letudva, tudjuk mire képes és mire nem. Lerágott csont.
    Fassone az, aki nem hajlandó változtatni, amikor már a vak is látja, hogy ez így nem mehet tovább.

  3. Nem azzal van a baj,hogy kikaptunk….De megint ez a “semmi” játék….
    Okés,építkezzünk…Nincs azzal semmi baj…De legalább építse be a fiatalokat…
    Én már úgy vagyok vele,hogy ha jön egy edző aki visszaállítja a 4 védős rendszert ( a 3 védős nem működik!!!! )és beteszi előre a Cutrone,Andre Silva kettőst akkor azt már jó edzőnek tartom.
    A gyengébb ellenfeleket akkor is megverjük és az erősebbektől meg velük is ki tudunk kapni.De legalább lenne esély,hogy összeérjenek a következő szezon kezdetéig!

    Amúgy létezik még olyan,hogy egy edző magától lemond???????????

    • Szerintem Ő már lemondott nèhány meccsel ezelőtt de nem volt publikus…Fassone, Mirabelli nem talált megfelelő helyettest, ezért marad. De akkor is..Ha egyszer lemondok és nem megy akkor felállok, nem a könyörület miatt maradok, hanem pontot teszek az ügy végére. Van gerincem.
      A másik dolog a Milanon röhög a fél világ. Ha egyszer Montella még szeretne csapatot vezetni, és jelentkezik edzőnek, kiröhögik a francba. Megmondják, hogy öcsém 200 millát elköltöttek a csapatra, Te pedig leépítetted Őket…Mit keresnivalód van nálunk?

  4. Nem láttam a mérkőzést, de egy ilyen szervezett Napolit nem egyszerű megfogni. Évek óta stabil teljesítményt nyújtanak, idén is szépen gyűjtögetik a pontjaikat. Szerintem a jelenlegi keretünkben is van ekkora lehetőség, csak edzőnk nincs hozzá. Sarrit korábban többen is eltudták volna képzelni itt a fórumon a Milan edzőjeként, a mostaninál tuti jobb lenne az biztos!

  5. Sajnos egy újabb vereség !!!
    Montella nem top csapat edző!!
    Sok új játékos nem azon a poszton játszik ahol jól teljesített eddig !
    Bonucci juveba nem középső védő volt a 3 bol hanem az egyik szélső.
    Musacchio villareal 4 védős rendszerbe játszott . Így ne is várjuk hogy jó teljesítményt tesznek le a pályára ! Kalinic melle kell meg egy csatár az ő játéka ezt kívánja !
    Meg lehetne sorolni ! Ameddig ez az edző kar szidni is erre képes , vezetőségnek kellene lépnie . Top csapatok vernek közép mezőny max X kis csapatok vergődés talán nyerünk .