A Torino elleni mérkőzés után Sinisa Mihajlovic, Ignazio Abate és Carlos Bacca is nyilatkozott.
MIHAJLOVIC: „Irányítottunk a játékot és jól játszottunk. Az egyetlen csalódás az, hogy 10 perccel a vezetés megszerzése után abbahagytuk a meccset. Sokkal határozottabbnak kell lennünk és jobban kell kezelnünk a vezetést. Amikor kiegyenlítettek, ismét felébredtünk. Mi tetszett a meccsen? Bizonyos dolgokban léptünk előre egy szintet. Bertolacci és Montolivo is jól játszott. A taktikai formáció? Talán a 4-3-3-as felállással sokkal stabilabbak voltunk, de majd meglátjuk, hogy mi lesz a következő meccseken. Kénytelen voltam változtatni a kezdőcsapatot illetően, hiszen Balotelli sérülés miatt nem áll rendelkezésre, míg Bacca a válogatott szereplés miatt nagyon keveset edzett velünk.”
„Cerci? A legjobb teljesítményt a széleken nyújtja. Nem könnyű beállni a cserepadról úgy, hogy ha valaki nincs folyamatosan játékban. Jó képességei vannak és képes felvállalni az egy az egy elleni szituációkat. Elégedett vagyok a teljesítményével. Diego López? Az előző szezonban ő volt a csapat egyik legjobban teljesítő játékosa, de idén akad pár nehézsége. Úgy gondolom, hogy minden képessége és tapasztalata megvan ahhoz, hogy kilábaljon ebből a helyzetből. Úgy érzem, hogy mostanában kicsit balszerencsések vagyunk. A Torinónak két gólhelyzete volt és ebből egy gólt szereztek. Genovában egy lövésből egy gólt kaptunk, míg Udinében két helyzet és két kapott gól a mérleg.”
„Berlusconi? Összhangban vagyok vele és még soha nem volt semmilyen probléma. Szeretek Berlusconival és Gallianival beszélni a futballról, de a döntéseket kizárólag én hozom meg.”
ABATE: „Nehéz ilyenkor kommentálni a mérkőzést, hiszen a három pontért jöttünk Torinóba, de végül döntetlennel távozunk és ez keserű szájízt hagy maga után. A csapat hozzáállása jó volt és egységesek voltunk. Együtt védekeztünk és együtt támadtunk. Hinnünk kell magunkban és ki kell tartanunk Mihajlovic mellett.”
BACCA: „Egy nehéz mérkőzésünk volt. Örülök, hogy gólt szereztem, de csalódottak vagyunk, hogy nem tudtuk megnyerni a találkozót. Egy olyan gólt kaptunk, ami elkerülhető lett volna, de össze kell szednünk magunkat és jobban kell teljesítenünk a következő mérkőzésen. Volt még egy gólhelyzetem. Montolivótól kaptam egy átadást és azt hittem, hogy lesen vagyok. Próbáltam a lehető legjobban eltalálni a labdát, de nem ment be a kapuba. A vezető gól megszerzéséig jól játszottunk, de utána minden megváltozott. Másképp is alakulhatott volna a mérkőzés.”
3 hozzászólás
a csapat szar!
Nem a csapat volt balszerencsés, hanem úgy tűnt, mintha nem is szerettünk volna nyerni!!!!
Ilyen kezdővel mindent lehet, csak éppen győzni nem!!!
Lopez 100-ból egyszer kap ilyen gólt. Most megtette és a győzelmünk bánta!!!
Antonelli soha nem játszott még ilyen szarul!
Szerintem ezzel a kerettel ebben az olasz bajnokságban többre lennénk képesek.
Sablonos semmit mondó nyilatkozatok!Főleg Misike beszél hülyeségeket!Bertolacci,Montolivo jól játszott?
Ez a faszkalap melyik meccset nézte?Könyörgöm!Nincs játékunk,csak a tanácstalanság!
IRÁNYÍTÓ kell legfőképpen!Abate fiúcskát el kellene felejteni már!Egy nagy kalap szar a csávó!A többiek is de Ő még közülük is kitűnik!
Szégyen,hogy ilyenek játszhatnak csapatunkban!