Alphadjo Cissé a Sky Sport Italia és a MilanNews mikrofonjainak nyilatkozott az RB Salzburg elleni 4-0-s győzelem után, melyből 3 góllal vette ki a részét az Európa Liga alapszakaszában. A 19 esztendős olasz támadó-középpályás szerint a mesterhármas csak másodlagos és a győzelem volt a legfontosabb, de egész biztosan örökké emlékezni fog erre a pillanatra.
A MESTERHÁRMASRÓL
“Ez most másodlagos, mert a győzelem volt a legfontosabb és mindannyian nagyon boldogok vagyunk. Az edző szavai hatalmas motivációt jelentenek számomra. A Serie B-ből érkeztem, de a csapattársaim nagyon kedvesen fogadtak és így sokkal könnyebb volt beilleszkedni.” – nyilatkozta Cissé a meccs után.
A CSATÁRPOSZTRÓL
“Mondjuk úgy, hogy a mozgások többé-kevésbé ugyanazok, bár korábban támadó-középpályásként játszottam. Az olasz utánpótlás-válogatottban már szerepeltem csatárként, így az ott szerzett tapasztalataimat is tudom kamatoztatni. A karrierem során most először sikerült mesterhármast szereznem egy mérkőzésen.”
A GYŐZELEMRŐL
“Nagyon boldog vagyok a mesterhármas és a győzelem miatt. Rendkívül elégedett vagyok. Erre a pillanatra biztosan örökké emlékezni fogok.”
A POSZTJÁRÓL
“Fogalmazzunk úgy, hogy nincs egyetlen meghatározott posztom. Mindig igyekszem a legjobbamat nyújtani a pályán, bárhol is kapok játéklehetőséget. Mindig mindent beleadok, akár támadó-középpályásként, akár középcsatárként játszom.”
AZ OLASZ FUTBALLRÓL
“Rengeteg tehetséges fiatal olasz játékos van és közülük sokan hamarosan meg fogják mutatni a képességeiket. Csak arra van szükségünk, hogy az edzők bízzanak bennünk, ahogyan Amorim mester is bízik bennem és a többiekben.”
CAMARDÁRÓL
“Biztos vagyok benne, hogy hamarosan meg fogja szerezni az első gólját, mert ő egy nagyon erős játékos. Bartesaghival is nagyszerű a kapcsolatom és örülök, hogy gólpasszt adott nekem.”
A REKORDRÓL
“Nemrég mondták el. Boldog vagyok és szép emlékként örzöm meg, de ez másodlagos.”
A SZEZONKEZDETRŐL
“Nem hiszem, hogy a szezon elején bárki számított volna arra, hogy mesterhármast fogok szerezni. Nagyon keményen dolgoztam azért, hogy idáig eljussak. Azt nem tudom megmondani, hogy ez volt-e az eddigi karrierem legfontosabb meccse vagy sem, de azt kijelenthetjük, hogy az egyik legszebb mérkőzésem volt.”
AMORIMRÓL
“Nagyon jó a kapcsolatom az edzővel, ahogyan a többieknek is. Az edző bizalma még nagyobb lendületet ad nekem és boldog vagyok.”
AZ OLASZ VÁLOGATOTTRÓL
“Majd meglátjuk, hogy mit hoz a jövő. Nyugodt vagyok és jelenleg kizárólag a Milanra koncentrálok.”

