Ruben Amorim, a Milan trénere az első rangadójára készül a Serie A-ban és elmondása szerint izgatottan várja a Juventus elleni mérkőzést, valamint úgy véli, hogy a csapata készen áll. A portugál tréner értékelte a nyári átigazolási időszakot, továbbá beszélt a csapatról, a Cristian Chivu által tett megjegyzésről, Diego Moreira posztjáról, a csatárkérdésről, a védekezésről és a kezdőtizenegy összeállításáról is.
ÖNMAGÁRA ISMER A JÁTÉKOSOK KÉPÉBEN?
“Igyekszem, mert a pályán kívül a játékosok is emberek, én pedig az öltöző vezetője vagyok. Az én feladatom, hogy segítsem a játékosaimat, de a pályán keményen kell dolgoznunk, nincs más út. Jól kell teljesítened ahhoz, hogy mérkőzéseket és trófeákat nyerj. Az edzőteremben és a pályán is nagyon sokat követelek Mindent figyelemmel kísérek, ahogy az edzőteremben dolgoznak és azt is, hogy mit esznek. Ugyanakkor a pályán kívül egy olyan ember vagyok, aki meg akarja ismerni a játékosok emberi oldalát és segíteni akar nekik.”
MIT GONDOL A CSAPATRÓL? MIÉRT DÖNTÖTT ÚGY, HOGY TOMORI VISSZAKERÜL A CSAPAT KERETÉBE?
“Először is, Cardinale és Calvelli mindig jelen van, majdnem minden nap beszélünk és hozzászoktunk ahhoz, hogy közel állnak hozzánk. Ami az átigazolási időszakot illeti: nagyon elégedett vagyok. Úgy gondolom, hogy ha megnézzük a neveket, akkor azt mondhatjuk, hogy top játékosok érkeztek, akik sokat fognak segíteni nekünk a szezon során és a jövőben is. Ez a célunk. Szeretnék arra is kitérni, hogy működik a klub. Egy játékos szerződtetése esetén mindannyiunknak egyet kell értenünk. Ha valaki nincs meggyőződve az adott játékosról, akkor nem igazoljuk le. Nagyon fontos a kiértékelés és több időt szánunk arra, hogy megbizonyosodjunk arról, hogy a lehető legjobb döntést hozzuk. Ezt az utat követtük a nyáron is. Gabbia sérüléssel bajlódik és nem tudjuk, hogy meddig nem játszhat. Ha megnézzük a menetrendet, akkor 10 nap alatt 4 mérkőzést kell játszanunk, ezért azt szeretném, ha felkészülnénk minden eshetőségre. Tomori kiváló játékos és jól dolgozott az edzéseken. Jó formában van és továbbra is a mi játékosunk. A csapat az elsődleges számomra és abban a pillanatban úgy gondoltam, hogy az a legjobb döntés, ha visszahozzuk a keretbe. Ez egy egyszerű döntés volt, technikailag és taktikailag is.”
HOGYAN ÉRTÉKELNÉ A MERCATÓT? BIZTOS ABBAN, HOGY NINCS SZÜKSÉG EGY CSATÁRRA RAMOS ÉS CAMARDA MELLÉ?
“Ha pontszámot kellene adnom, akkor 10/10. A játékosaim a világ legjobbjai között vannak. Minden új igazolás tökéletesen illeszkedik a csapatunkba. Természetesen mérlegeltünk különböző jellemvonásokkal rendelkező játékosokat is, de véleményem szerint teret és lehetőséget kell adnunk Camardának. Úgy vélem, hogy rotációban három játékosunk is játszhat elől. Néha az is segíthet, ha más jellemvonású támadókat hozunk be. Camarda lehetőséget fog kapni. Nyilván a mérkőzésektől is függ, hiszen ha nyerünk, akkor minden rendben lesz, de ha veszítünk, akkor felmerülhetnek problémák. Elégedett vagyok a csapatommal.”
MIT GONDOL ARRÓL, HOGY ELJÖTT AZ IDŐ, HOGY RABIOT ÉS MOREIRA A KEZDŐCSAPATBAN LEGYEN?
“Meglátjuk.. Nem fogom elárulni a kezdőcsapatot. A keret rotációja szempontjából is fontos, hogy a kezdőtizenegyet megtartsuk magunknak. Moreira két hete edz velünk és felkészültebbé vált, mint múlt héten. Rabiot-hoz hasonlóan Moreira is két poszton jelenthet opciót számunkra. Meglátjuk, hogy kik fogják alkotni a kezdőcsapatot.”
MIT VÁLASZOLNA CHIVUNAK, AKI AZT MONDTA, HOGY A JUVENTUS-MILAN BAJNOKI NEM SCUDETTO-SZINTŰ MECCS?
“Semmit. A saját mérkőzésünkre koncentrálok. Ha nyerünk, akkor a többiekkel együtt a tabella élén leszünk. Csak magunkra és a saját munkánkra koncentrálok, amit el kell végeznünk, szóval nincs mit mondanom erről.”
HOGY ÉRZI MAGÁT AZ ELSŐ OLASZ RANGADÓJA ELŐTT?
“Először is minden azon múlik, hogy milyen nyomást helyezel saját magadra. Minden mérkőzést meg kell nyerned, ezért nem gondolom, hogy a nagy meccsek fontoabbak lennének, mint a többi. Az előszezonban néhány mérkőzésen nem nyertünk és érezhető volt a nyomás. A nagy kluboknak mindig nagy egymás elleni meccseik lesznek. Ez egy jó teszt lesz, hogy kiderüljön, fejlődtünk-e a múlt héthez képest, különösen azért, mert egy nagyszerű csapat ellen lépünk pályára. Izgatott vagyok és azt gondolom, hogy a csapatom készen áll. Én is készen állok. Izgatottan várom, hogy lássam a csapatomat a pályán.”
MIT GONDOL, FEJLŐDÉS TAPASZTALHATÓ A VÉDEKEZÉS TERÉN? HOGYAN TEKINT A SORON KÖVETKEZŐ IDŐSZAK MENETRENDJÉRE?
“A karrierem alatt még soha nem volt ilyen zsúfolt a menetrendem, még a Premier League-ben sem. Nehéz lesz, de egyes játékosoknak pihenőt is tudunk adni. Rotálni fogunk, hiszen ezért van ilyen sok játékos a keretünkben. Fontos számomra, hogy januárig lássam a játékosok teljesítményét és utána meglátjuk, hogyan tovább. Ami a védekezést illeti: szerintem a Torino ellen jobban kontrolláltuk az átmeneteket, míg a Venezia ellen kevésbé. Minden mérkőzésen koncentráltnak kell maradnunk. Védekezésben akkor is problémáink adódtak, amikor elveszítettük a labdát és amikor nem voltunk elég szervezettek. Keményen dolgoztunk ezen a héten, ráadásul vannak olyan középhátvédeim, mint Pavlovic és Gila, akik néha támadó-középpályásnak hiszik magukat és a kelleténél egy kicsit több kockázatot vállalnak. Jobban kell kezelnünk ezeket a helyzeteket. Ebben a tekintetben nem voltam elégedett a Venezia elleni teljesítménnyel és jobban kell teljesítenünk az olyan top csapatok ellen, mint a Juventus.”
CHIVU KIJELENTÉSE MOTIVÁCIÓFORRÁS LEHET A CSAPAT SZÁMÁRA? MOREIRÁRA INKÁBB TÁMADÓ-KÖZÉPPÁLYÁSKÉNT VAGY SZÁRNYVÉDŐKÉNT TEKINT?
“Moreirára szárnyvédőként tekintek, de lesznek olyan mérkőzések, amikor Chukwuezével együtt vagy a támadósorban is játszhat. Sok játékosunk van, akiket rotálni tudunk. Chivu szavaira visszatérve: ha az ő szavaira van szükség ahhoz, hogy motiváljuk magunkat egy Milannál, akkor valami nincs rendben. Az elmúlt években olyan helyeken végeztünk a tabellán, amely megköveteli tőlünk, hogy keményen dolgozzunk. Rengeteg munka vár ránk. Meg kell tisztelnünk a szurkolóinkat és vissza kell vezetnünk a klubot arra a szintre, amit megérdemel. Nincs szükségünk Chivu szavaira ahhoz, hogy motiváltak legyünk. Ami a legfontosabb: én úgy tekintek a Milanra és számomra ez a világ legjobb klubja, azonban az elmúlt 20 évben csak 2 Scudettót és 0 Olasz kupát nyert. Valami nincs rendben és ezt tudjuk. Rengeteg teendőnk van, keményen kell dolgoznunk és időben el kell érni a céljainkat. Nem foglalkozok azzal, hogy mit mond Chivu vagy bárki más. Arra kell összpontosítanunk, hogy az elmúlt években a Milan miért nem volt azon a szinten, ahol lennie kell. Jobb, ha a saját csapatunkra koncentrálunk és nem foglalkozunk azzal, hogy mit mondanak mások. Azon kell dolgoznunk, hogy a csapatot visszavezessük arra a szintre, ahová tartozik.”
MILYEN EDZŐNEK TARTJA SPALLETTIT? TÉNYLEG SOHA NEM NYERT A JUVENTUS ELLEN SEM JÁTÉKOSKÉNT, SEM EDZŐKÉNT?
“Amikor háromvédős vagy négyvédős rendszerben játszó csapattal találkozol, akkor meg kell változtatnod a letámadás módját és a támadójátékot is. Változtatnunk kell bizonyos dolgokon és fogunk is. Ugyanakkor nem tudom, hogyan fog védekezni a Juventus a mérkőzésen. Lesznek taktikai változtatások, hiszen már az előszezonban is megtettük. Spallettit senkinek sem kell bemutatni, ő egy intelligens és kiváló képességekkel rendelkező edző. Ismeri a bajnokságot és tetszik a játékstílusa. Kemény mérkőzés lesz. Még az elején járunk, de tudom, hogy készen fogunk állni. Edzőként még nem győztem le a Juventust, de játékosként már igen. Készen állok, hogy edzőként is sikerüljön.”
MI ALAPJÁN ÁLLÍTJA ÖSSZE A KEZDŐCSAPATOT? GYAKRAN A MÉRKŐZÉS KÖZBEN KÜLDI PÁLYÁRA A KULCSJÁTÉKOSOKAT…
“A szezon elején ez nehéz, mert fel kell mérned bizonyos játékosok erőnléti állapotát. Azt is szem előtt kell tartanunk, hogyan tudjuk megfelelően befejezni a mérkőzéseket. A legfontosabb az, hogyan edzel a héten, mert ha nem dolgozol jól az edzéseken, akkor azonnal megváltozik az edző véleménye. Röviden: ha a héten kiérdemled a lehetőséget, akkor játszani fogsz, ha pedig nem, akkor nem. Természetesen minden mérkőzésen a lehető legjobb kezdőtizenegyet küldöm pályára, de az is lényeges, hogy szükségem van néhány fegyverre a cserepadon, melyek lehetővé teszik, hogy a mérkőzés alakulásától függően változtatni tudjak a játékon.”


2 hozzászólás
Nem tudom, hogy hogy fogunk játszani, de Amorim nyilatkozatait nagyon bírom.
Nyilt, öszinte nyilatkozatok eddig, csípem az alakot. Remélem összejön neki minden amit tervezett.