A klub nyári szerzeménye, Diego Moreira szerint az első naptól kezdve otthon érzi magát a Milanban és nagyon könnyedén beilleszkedett a csapatba. A belga válogatott szélső elárulta, hogy készen áll a játékra és a debütálásra, valamint beszélt a legjobban kedvelt posztjáról, a mezszámáról, a klubról és a nyomásról is.
HOGY HALAD A BEILLESZKEDÉSED? KÉSZEN ÁLLSZ ARRA, HOGY KÉT MÉRKŐZÉS UTÁN DEBÜTÁLJ A JUVENTUS ELLEN?
“Az első napok varázslatosak voltak. Ez egy új tapasztalat számomra. A csapattársaim már az első naptól kezdve befogadtak és otthon érzem magam. Könnyen ment a beilleszkedés. Határozottan készen állok a játékra és csak várom a megfelelő pillanatot. Úgy gondolom, hogy az edző a számára és a számomra is megfelelő időpontban fog pályára küldeni.”
A PÁLYA MELYIK RÉSZÉN SZERETSZ A LEGINKÁBB JÁTSZANI?
“A játékstílusunk alapján a jobb oldalt preferálom. Erről a edzővel is beszéltem és ez az a pozíció, ahol a legjobban érzem magam.”
A 22-ES MEZSZÁMOT VÁLASZTOTTAD, AMIT KORÁBBAN KAKÁ IS VISELT A MILANBAN. MIÉRT EZT VÁLASZTOTTAD?
“A 7-es nem volt elérhető, mivel Santi Gimenez még itt volt. Ezért egy másik számot kellett választanom és a 22-esre esett a választásom, mert jelenleg ennyi idős vagyok.”
A MILAN NAGY BEFEKTETÉST HAJTOTT VÉGRE A LEIGAZOLÁSODDAL. ÉRZED ENNEK A NYOMÁSÁT?
“Nem mondanám, hogy nyomást érzek, inkább megtiszteltetésnek tartom. Ha a klub ilyen sok pénzt költ bizonyos játékosokra, akkor az azt jelenti, hogy hisz bennük. Itt az ideje annak, hogy bebizonyítsam, helyesen döntöttek, amikor hittek bennem, ezért mindent bele fogok adni a pályán a csapatomért és a szurkolókért.”
A NYÁRON SAELEMAEKERS NEVÉVEL ELLÁTOTT MILAN-MEZBEN EDZETTÉL AZ ELŐSZEZONBAN. VÉLETLEN VOLT, VAGY AKKOR MÁR TUDTAD, HOGY A MILAN JÁTÉKOSA LESZEL?
“Őszintén szólva egyszerűen csak véletlen egybeesés volt. Amikor a válogatottban voltunk, kaptam tőle egy mezt, mert nagyon jó barátom és tetszett a mez. Magammal vittem a nyaralásra és viseltem is. Néhány héttel később aláírtam a Milanhoz, szóval ez tényleg csak véletlen egybeesés volt.”

MIÉRT A MILANT VÁLASZTOTTAD MÁS OLASZ KLUBOK HELYETT?
“A Milan az egyik legnagyobb klub Olaszországban és amikor egy ilyen rangos klub érdeklődik irántad, akkor nem kell kétszer átgondolnod. Amikor közölték velem, hogy a klub engem akar, akkor eszembe jutottak a Milan nagy sikerei. Boldog vagyok, hogy itt lehetek.”
MESÉLJ NEKÜNK A TÁRGYALÁSOK ALAKULÁSÁRÓL. VILLÁMGYORSAN LÉTREJÖTT AZ ÜZLET A KLUBOK KÖZÖTT…
“Őszintén szólva a tárgyalások részletei nem igazán érdekeltek. Én futballista vagyok és a tárgyalásokat az ügynökeim intézték. Nagyszerű munkát végeztek és ahogy mondtam, nagyon boldog vagyok. Játékosként az egyetlen feladatom, hogy. futballozzak és ezért vagyok itt.”
A CÉLJAID KÖZÖTT SZEREPEL, HOGY TE LEGYÉL A SERIE A LEGJOBB FIATAL JÁTÉKOSA AZ IDEI SZEZONBAN?
“A legfontosabb célom, hogy mérkőzéseket nyerjek a Milannal. A személyes céljaim másodlagosak. Ha nem sikerül elérned a csapattal kitűzött célokat, akkor egyéni elismerést sem kaphatsz, ezért végrehajtom a feladatomat a pályán és a többi jönni fog magától.”

