Olasz lapértesülés szerint a Milan vezetősége az utolsó pillanatban megkísérelte Goncalo Inacio szerződtetését a Sportng CP-ből.
Augusztusban sok szó esett arról, hogy a Milan egy belsővédő leigazolását fontolgatja Mario Gila mellett a védelem megerősítése érdekében, viszont végül nem érkezett senki a védelembe. A klub heteken keresztül érdeklődést mutatott Inacio iránt, akit jól ismer Ruben Amorim, ám az üzlet nem jött létre.
A La Gazzetta dello Sport beszámolója szerint a Milan az átigazolási piac utolsó 48 órájában nagyon közel volt Inacio szerződtetéséhez. A Rossoneri egy 40 millió eurós ajánlatot tett érte, amit a Sporting elfogadott.
Ennek ellenére az üzlet meghiúsult és Inacio nem lett a Milan játékosa, mivel a Sportingnak nem sikerült időben megfelelő helyettest találnia a portugál védő pótlására. A Rossoneri egészen az utolsó pillanatig megpróbálta megszerezni a 25 éves hátvédet, de nem járt sikerrel.
A Gazzetta szerint nagyon valószínű, hogy a Milan a januári átigazolási időszakban újra megkísérli Inacio megszerzését. Mivel az elérhető opciók nem voltak meggyőzőek, így a Rossoneri nem igazolt másik középhátvédet. Addig is a klub és az edző úgy döntött, hogy Fikayo Tomori visszakerül a keretbe.

