Omari Hutchinson exkluzív interjút adott a Milan TV-nek, miután aláírta a szerződését a klubbal a Casa Milanban. A 22 esztendős támadó-középpályás elmondta, hogy az édesapja sokat mesélt neki a Milanról és beszélt a játékstílusáról, Ruben Amorim bizalmáról és az Andrea Pirlóval való találkozásáról is.
“Ez őrületes, egy álom. Hihetetlen érzés, amikor egy olyan nagy klub kopogtat az ajtódon, mint a Milan. Az édesapám mindig mesélt azokról a nagy legendákról, akik a Milanban játszottak és csodálatos érzés, hogy most én is tagja lehetek a klubnak.” – nyilatkozta Hutchinson a Milan TV mikrofonjainak.
AMORIM HÍVÁSÁRÓL
“Beszéltem Amorimmal és az volt az első dolog, amit telefonon mondott nekem, hogy Angliában gólt szereztem a csapata ellen. Elmosolyodtam és természetesen bocsánatot kértem tőle.” – mondta mosolyogva. “Azt mondta, hogy most már az ő csapatában kell megtennem ugyanezt. Sok pozitív visszajelzést kaptam tőle. Az edző azt akarta, hogy tagja legyek a csapatának és már alig várom, hogy keményen dolgozzak az edző bizalma és a klub címere miatt.”
A JÁTÉKSTÍLUSÁRÓL
“Szeretem birtokolni a labdát és a lehető leggyorsabban eljutni az ellenfél kapujáig, valamint szórakoztatni a szurkolókat. Szeretem beadni a labdákat és arra fogok törekedni, hogy gólokat szerezzek és gólpasszokat adjak. Nagyon ambíciózus és szorgalmas vagyok. Remélem, hogy jól fogok teljesíteni a Milanban. Az jár a fejemben, hogy ha sikerül gólt szereznem, akkor egy hátraszaltóval fogom ünnepelni.”
A PIRLÓVAL VALÓ TALÁLKOZÁSÁRÓL
“Őrületes volt találkozni Pirlóval. Éppen a családommal nyaraltam Spanyolországban. Pont a tengerpart mellett történt, kiszálltam az autóból és kértem tőle egy közös képet. Pár szót váltottunk arról, hogy hol játszom és beszéltünk a futballról. Szürreális pillanat volt. Hihetetlen, hogy milyen sok legenda játszott a Milanban. Nagyon szerettem Robinho, Ronaldinho és Kaká játékát.”
KOBE BRYANT-RŐL
“Ő a telefonom háttérképe és nagy inspirációt jelent számomra. Gyakran nézek róla videókat TikTokon illetve interjúkat YouTube-on és arra törekszem, hogy az életben is alkalmazzam mindazt, amit mondott és amit tanított.”

