Alphadjo Cissé nagyszerű teljesítménnyel rukkolt elő az előszezonban és komoly fejtörést okozott az edző illetve a klub számára.
A 19 éves támadó-középpályás júliusban csatlakozott az első csapat keretéhez és a Manchester United elleni 4-2-re megnyert felkészülési mérkőzésen megszerezte az első gólját a Rossoneriben. Cissé a nyári előszezonban az Inter és az MU ellen is kezdőként kapott játéklehetőséget, míg a Celtic ellen csereként szállt be. A klub a januári mercato alatt 8 millió euróért vásárolta meg az olasz utánpótlás-válogatott tehetség játékjogát a Veronától és 6 hónapra kölcsönben maradt a Catanzaróban.
Matteo Moretto közlése szerint Ruben Amorim nagyon elégedett Cissé teljesítményével, edzésmunkájával és fejlődésével, amit az előszezonban mutatott.
A klub vezetőségének és Amorimnak most közösen döntenie kell arról, hogy kölcsönadják-e Cissét a 2026/27-es szezonra vagy pedig megtartják a Milan keretében. A döntés szempontjából fontos lesz, hogy a Milannál mennyi játéklehetőség juthat neki a csapatban és mi a legjobb választás a fejlődésének elősegítése szempontjából.
A Serie A-ból a Torino és a Sassuolo is bejelentkezett Cisséért és mindkét klub szeretné kölcsönvenni. Alberto Aquilani, a Sassuolo trénere erősen szorgalmazza az olasz játékos megszerzését, hiszen jól ismeri őt és korábban a Catanzarónál dolgozott vele.

