Adrien Rabiot elmondása szerint a hétközi edzőtábor nagyon jó hatással volt a csapatra és segített a győzelem megszerzésében a Genoa elleni mérkőzésen, ugyanis nincs több hibázási lehetőség számukra. A francia válogatott középpályás beszélt arról, hogy mi hangzott el az öltözőben, mit mondott Gerry Cardinale a csapatnak és kiállt Massimiliano Allegri mellett az elmúlt időszak kritikái után.
“Jól teljesítettünk azokban a dolgokban, melyekben az utóbbi mérkőzéseken nem voltunk túl jók. Gondolok itt arra, hogy kompaktak és egységesek voltunk. Nem engedhetjük meg magunknak, hogy több hibát elkövessünk, ez volt a fejünkben a meccsen és jól teljesítettünk. A meccs elején kissé nehezebb volt, mert nagy volt a tét és természetes, hogy az ellenfél is jól akart teljesíteni. Keményen presszingeltek, de egységesek és nyugodtak maradtunk. A második félidőben számos helyzetünk volt és jól játszottunk. Több gólt is szerezhettünk volna a meccsen, de most már a következő mérkőzésre kell tekintenünk.” – mondta Rabiot a Milan TV-nek.
“Nem volt könnyű. Tisztában vagyunk azzal, hogy miért játszunk és mi a tét ezen az utolsó két mérkőzésen. Ez senkinek sem egyszerű és nagy nyomás van, de ez része a munkánknak, hiszen a Milan játékosai vagyunk. Tudnunk kell kezelni ezt a nyomást és fontos, hogy ez még inkább motiváljon minket, hogy jól teljesítsünk. Mindenki jól játszott, még azok a játékosok is, akik az idei szezonban kevesebb lehetőséget kaptak. Például Athekame, aki fontos gólt szerzett. Ilyen mentalitás kell és mindenkire szükségünk van. A koncentrációnkat a Cagliari elleni meccsre kell összpontosítanunk és úgy dolgozni, ahogy a héten tettük. Szükségünk volt erre az edzőtáborra, nagyon jól dolgoztunk és kipihentük magunkat Milanellóban.”
Rabiot szavai a DAZN-nak: “Jó munkát végeztünk a héten és az edzőtábor is jól sikerült, mindenki a mérkőzésre koncentrált. Már csak egy meccsünk van hátra a szezonban. Nagy volt a nyomás és ezt nem könnyű kezelni a szezon aktuális szakaszában. Az első félidőben kompaktak voltunk és jól teljesítettünk, mivel nem kaptunk gólt. Tudtuk, hogy a második félidőben nyíltabb lesz a játék, ez így is történt és akár még több gólt is szerezhettünk volna.”
“Az öltözőben mi – tapasztaltabb játékosok – arra kértük a többieket, hogy ne hallgassanak a csapat körüli szóbeszédekre, hanem maradjanak fókuszáltak és nyugodtak. Keményen hajtottunk és jól dolgoztunk az edzéseken. Tudjuk, hogy miért játszunk, egységesek voltunk és tudjuk a célt. Jó hetet kell zárnunk és vasárnap ugyanezt kell nyújtanunk a pályán.”
“Allegri? Mindig nagy nyugalom és profizmus jellemzi őt. Soha nem tévesztette szem elől a célt. Pontosan tudja, hogy mit jelent egy nagy klubért harcolni. Nagy önbizalmat ad nekünk és a fiatalokat is segíti. Azt kérte tőlünk, hogy ne hallgassunk arra, amit mások a csapatról mondanak. Ezt megtettük és az utolsó fordulóban is így kell tennünk.”
Rabiot a mérkőzés után részt vett a sajtótájékoztatón a Luigi Ferraris stadionban.
“Edzőtábor? Ez segített nekünk, mert lehetővé tette, hogy többet tréningezzünk és olyan dolgokat csináljunk, amiket általában nem. Sokat beszélgettünk és mindenki önbizalmat szerzett. Pletykák? Nekünk a munkánkat kell végeznünk. Ami a klubon belül történik a vezetők, a tulajdonos, a sportigazgató és az edző között, az nem a mi dolgunk… Nekünk azt kell megvalósítanunk a pályán, amit az edző kér tőlünk. Felelősséggel tartozunk azért, hogy elérjük a célunkat. Ez mind része a futballnak, ezért nem kell foglalkozni a szóbeszédekkel, hanem a játékra kell koncentrálnunk.”
“Furlani beszélt velünk a héten, most pedig Cardinale is megtette. Azt mondta, hogy nagyon bízik bennünk és nagyon jó volt, amit 8 hónapon keresztül csináltunk, de még hiányzik egy darab és csak rajtunk múlik. Nagyon nyugodt és kiegyensúlyozott volt a beszédje. Ez nekünk is önbizalmat ad, hiszen látjuk, hogy mindenki velünk van és mindenki a célra koncentrál, még akkor is, ha kívül történnek dolgok.”
“Allegri? Van egy víziója a futballról és ezt 8 hónapon keresztül jól megvalósítottuk. Nem lehet, hogy egy rosszul alakult másfél hónap után minden az edző hibája. Nem így működik, hogy 7-8 hónapig jó volt, most pedig rossz edző. Az igaz, hogy ezen a meccsen is játszhattunk volna jobban, de most nem ez a lényeg. Pontokat kell szereznünk és meccseket kell nyernünk. Nagy csata volt a Genoa ellen és vasárnap is az lesz a Cagliari ellen. Lehet, hogy nem lesz látványos meccs, de ami mindenkinek fontos, azaz nekünk, a klubnak és a szurkolóknak is, hogy pontokat szerezzünk a Bajnokok Ligája-indulás eléréséhez. Aztán a következő szezonban lehet beszélni és változtatni bizonyos dolgokon, akár a keretben is, de most nem ez a helyzet. Még azok is, akik jövőre nem lesznek itt velünk, profizmust mutatnak a pályán és a csapat rendelkezésére állnak. Nyernünk kell vasárnap, aztán meglátjuk, hogy mit hoz a jövő számunkra, ha elértük a célt.”

