Elérkezett a 2025/26-os szezon utolsó hónapja és egyetlen kérdés maradt, hogy a Milan visszatér-e a Bajnokok Ligájába a következő szezonban.
Az áprilisi hónap finoman fogalmazva sem sikeredett túl rózsásan a Milan számára, ugyanis a csapat mindössze 1 meccset tudott megnyerni a Verona ellen, míg a Juventusszal ikszelt és kikapott a Napolitól illetve az Udinesétől is. Így Massimiliano Allegri együttese a harmadik helyen áll 67 ponttal, a mérleg 19 győzelem, 10 döntetlen és 5 vereség.
Májusban véget ér a szezon és a Milan négy mérkőzést fog játszani, ebből kettőt idegenben és kettőt hazai pályán. A csapat május 3-án, vasárnap 15:00 kezdettel a Sassuolo otthonába látogat a 35. fordulóban, majd egy héttel később – május 10-én – Milan-Atalanta mérkőzést rendeznek a San Siróban.
A 37. és a 38. forduló mérkőzéseinek hivatalos dátumát és pontos kezdési időpontját a későbbiekben hozzák nyilvánosságra. A Rossoneri a május 17-i hétvégén a Genoa stadionjában lép pályára, majd a zárófordulóban, a május 24-i hétvégén a Cagliari ellen zárja a Serie A idei szezonját.
MÁJUSI MENETREND:
május 3. 15:00 – Sassuolo-Milan 🇮🇹
május 10. 20:45 – Milan-Atalanta 🇮🇹
május ? – Genoa-Milan 🇮🇹
május ? – Milan-Cagliari 🇮🇹

