Massimiliano Allegri megtartotta sajtótájékoztatóját a szombati Torino elleni bajnoki előtt. Az olasz szakvezető nem számít könnyű mérkőzésre és kiemelte, hogy a szezon utolsó 2 hónapja sorsdöntő lesz, ezért magasabb fokozatra kell kapcsolniuk annak érdekében, hogy elérjék az elsődleges célkitűzést, vagyis a Bajnokok Ligája-indulást. Allegri elmondta, hogy a saját kezükben van a sorsuk a BL-kvalifikáció kiharcolása kapcsán és beszélt többek között Luka Modric jövőjéről, Santiago Gimenez visszatéréséről, Rafael Leaóról, a játékvezetésről és az olasz futball helyzetéről is.
A TORINO ELLENI MECCSRŐL
“Egy olyan szakaszában vagyunk a szezonnak, amikor a pontok igazán számítanak. Nyugodtnak és koncentráltnak kell maradnunk, csak arra összpontosítva, amit tennünk kell. A Torino jó játékosokkal rendelkezik és pozitív formában van. Ez lesz az utolsó mérkőzésünk a márciusi válogatott szünet előtt és nem lesz egyszerű. Újra fókuszálnunk kell.” – nyilatkozta Allegri a mérkőzést megelőző sajtótájékoztatón.
A CSAPAT ÁLLAPOTÁRÓL
“Gimenez jól van és ott lesz a keretben a mérkőzésen. A csapat eddig egységet alkotva dolgozott és sikerült átvészelni a támadóink sérülése által kialakult nehézségeket. Visszanéztem a Lazio elleni mérkőzésünket és az elkerülhető kapott gólon túl volt néhány technikai hibánk. Minden játékosra szükségem lesz a Torino elleni meccsen. Reméljük, hogy hamarosan visszatérhet Gabbia és Loftus-Cheek is és bízunk abban, hogy Gimenez is közelebb kerül az erőnléti állapotának teljes visszanyeréséhez. Fontos, hogy az egyéni célokat a csapat szolgálatába állítsuk.”
LUKA MODRIC JÖVŐJÉRŐL
“Luka az első naptól kezdve megmutatta a technikai, az emberi és a szakmai kvalitásait. Energiát és pozitivitást ad azáltal, hogy ilyen hihetetlen szenvedéllyel és szeretettel játszik. A jövője rajta múlik, a klub egyeztetni fog vele. Nyáron világbajnokságon fog részt venni és hagynunk kell, hogy kiélvezze.”
A TÁMADÓSORRÓL
“Leao és Pulisic szezonjára nagy hatással voltak a sérülések és egyén fizikális problémák. Két hónap van hátra a szezonból, ez egy sorsdöntő időszak és fontos lesz, hogy jól teljesítsenek. Véleményem szerint Chris fizikálisan jó mérkőzést játszott a Lazio ellen, bár technikailag pontatlan volt, de vissza fogja nyerni a formáját. Rafa kilenc bajnoki gólnál jár és elérheti a kétszámjegyű gólmennyiséget. Középcsatárként is tud játszani és megvan benne a képesség, hogy jó ütemben induljon be a védelmi vonal mögé, ahogyan tette a Cremonese, az Inter és a Lazio ellen is. Nem szabad megfeledkeznünk Nkunkuról, Füllkrugról és Gimenezről sem. Öt nagyon fontos támadónk van, így mindenkinek élesnek kell maradnia és össze kell dolgozniuk.”
A SZEZONRÓL
“A Lazio elleni vereség után 8 pontra vagyunk az Inter mögött, akiknek a saját kezükben van a bajnoki cím sorsa. Ami minket illet: a mi kezünkben van a Bajnokok Ligája-kvalifikáció sorsa, ezért koncentráltnak kell maradnunk, hogy mérkőzésről mérkőzésre elérjük a célunkat. Előre kell néznünk, nem pedig a múlttal foglalkozni. Az egyensúly kulcsfontosságú. Amíg nem éred el a célod, addig fókuszáltnak kell maradnod. A 60 pont nem elegendő, ezért még többet kell beleadnunk. A Lazio ellen nagy árat fizettünk a pontatlanságunkért. A Torino ellen kompakt és szervezett teljesítményre lesz szükség a győzelemhez. Nem lehet ránk hatással az előző meccs, bár voltak kedvező helyzeteink is és a héten dolgoztunk a hibák kijavításán. Nyugodtan vissza kell nyernünk a szervezettségünket, mert ez az erősségünk.”
A JÁTÉKVEZETÉSRŐL ÉS A VAR-RÓL
“Véleményem szerint jók a játékvezetők és hagyni kell őket bíráskodni. Minden helyzetben az egyensúlynak kell érvényesülnie. Nagyon vékony a határ a játékvezető döntése és a VAR közbeavatkozása között. Ez billentheti el az egyensúlyt. Amint sikerül megtalálni és finomítani az összhangot, akkor a játékvezető is nyugodtabb lesz. Az utóbbi mérkőzéseken a játékvezetők jobban teljesítettek. Például a Lazio elleni mérkőzésen Guida engedte a játékot folyni és nem fújta le az apró szabálytalanságokat. Több olyan fiatal játékvezető van, akiknek tapasztalatra van szükségük, míg az idősebb bíróknak több rutinjuk és nagyobb kontrolljuk van a szituációk felett.”
AZ OLASZ FUTBALLRÓL
“Nem arra kell gondolnunk, hogy mi történt 10 évvel ezelőtt. Ma teljesen más generáció van és Olaszországban nincs meg az a pénzügyi erő, hogy más európai klubokkal versenyezzünk, elegendő csak megnézni a bevételeket. Végső soron a pénzügyileg legerősebb csapatok jutnak el a Bajnokok Ligája-elődöntőbe. Amikor ilyen kicsi a hibahatár, egy csapat felépítéséhez szakértelemre és egy kis szerencsére is szükség van. A Milan azon dolgozik, hogy egyszerre legyen versenyképes és fenntartható. Manapság a klubot vállalkozásként működtetik, melyben a sport- és az üzleti oldal egyaránt fontos. Ha nincs meg a stabil alap, akkor mindig csak sodródni fogsz. Nem gondolom helyesnek lebecsülni az olasz futballt és nem kell teljesen eltérő kultúrával rendelkező más országokat másolni.”

