Alessandro Costacurta, a Milan legendája szerint nem lehet mindig abban reménykedni és azt várni, hogy Rafael Leao egyedül oldja meg a helyzeteket, valamint azt tanácsolta a Rossonerinek, hogy a listavezető Inter helyett kezdjenek el figyelni a mögöttük lévő csapatokra.
Costacurta a Sky Sport Italia stúdiójában elemezte a Lazio elleni meccset, mely 1-0-s vereséggel zárult Gustav Isaksen találatával. Az 59 esztendős szakértő szerint a Milan nagy lehetőséget puskázott el, hogy megközelítse az Intert és ez nem fér bele.
“Nyolc pont hátrány soknak tekinthető kilenc fordulóval a vége előtt. A Milan helyében inkább elkezdenék figyelni a mögöttük lévő csapatokra.” – nyilatkozta Costacurta.
“Meglepett, hogy Leao néhány kiváló megindulása ellenére Pulisic egyszer sem játszotta meg őt. Az amerikai támadó látványosan inkább másoknak passzolt. Ugyanaz járt a fejemben, mint Leaónak, hogy passzolja le neki a labdát. Leao nem a lecserélése miatt volt dühös, hanem azért, mert Pulisic nem hozta helyzetbe őt. Személy szerint én nem cseréltem volna le Leaót, sokkal inkább egy másik pozícióba tettem volna. Ugyanakkor nem szabad mindig abban reménykedni és arra várni, hogy Leao oldja meg.”
“Ez egy hatalmas elszalasztott lehetőség a Milan számára. A csapat egy győzelemmel nyomást gyakorolhatott volna és kiderült volna, hogyan reagálnak a riválisok. A meccs első 10 percében a Lazio tűnt sokkal elszántabbnak a pályán, pedig a Milannak kellett volna annak lennie. A mérkőzés elején küldött üzenet nagyon fontos hatással van a meccs további részére. Összességében a Milan végre rendesen játszott, de nem szabad elszalasztani a lehetőségeket.”

