Christopher Nkunku fontos szerepet játszott a Verona elleni 3-0-s győzelemben, ugyanis két gólt szerzett. A francia válogatott támadó elmondta, hogy érzi a csapattársak és az edző támogatását és a győzelem megszerzése volt a legfontosabb.
Megtört Nkunku gólcsendje a Serie A-ban és vasárnap kétszer is bevette a Verona kapuját a 17. fordulóban, így a csapat 3-0-ra nyerni tudott. A 28 esztendős támadó a második félidő elején 5 perc alatt duplázott, először tizenegyest váltott gólra, majd egy kipattanót passzolt a hálóba. Az olasz bajnokságot szervező Lega Serie A a mérkőzés legjobbjának választotta a duplázó Nkunkut, aki boldogan nyilatkozott a riportereknek.
“A legfontosabb az, hogy pozitív maradjak és a csapattal legyek. Sok csapattársam támogatott, ahogy Modric is és az edző is. A győzelem megszerzése az, ami a leginkább számít.” – nyilatkozta Nkunku a DAZN mikrofonjainak. “Gólörömöm? Csak egy lufit használok, aztán ha két vagy három gólt szerzek ugyanazon a mérkőzésen, akkor a többi alkalommal a csapattal együtt ünnepelek.”
Nkunku a Sky Sport Italiának: “Nagyon boldog vagyok és az volt a legfontosabb, hogy megszerezzük a három pontot. Jó mérkőzést játszottunk, hármat rúgtunk és nem kaptunk gólt, ezért nagyon elégedettek vagyunk. Jól akartuk lezárni ezt az évet.”
“Az első hónapok? Nem voltak nehezek. Hozzá akarok szokni ahhoz, hogy bármilyen körülmények között játszani tudjak. Egy sérülés után tértem vissza, így időre volt szükségem ahhoz, hogy újra formába lendüljek. Jól dolgozom az edzéseken és egyre jobban érzem magam. Nehéz, amikor nem tudsz megfelelően felkészülni, de fontos dolog pozitívnak maradni.”
“Scudetto? Még túl korai lenne a Scudettóról beszélni. Mérkőzésről mérkőzésre haladunk. Ha a Milan játékosa vagy, akkor a cél az, hogy minden mérkőzést megnyerj, aztán meglátjuk.”

