Olaszországi jelentés szerint a Milan vezetősége szóbeli megegyezésre jutott Niclas Füllkruggal és folyamatban vannak a tárgyalások a West Hammel.
Fabrizio Romano közölte, hogy a Milan középcsatárt készül igazolni a januári átigazolási időszakban Santiago Gimenez sorsától függetlenül és zajlanak a tárgyalások Füllkrugról. Daniele Longo, a Calciomercato transzferguruja arról számolt be, hogy Igli Tare, a Milan sportigazgatója az elmúlt napokban kapcsolatba lépett Füllkrug ügynökével és általános megállapodásra jutott a német válogatott csatár szerződésének feltételeiről illetve időtartamáról.
Tare megegyezett Füllkruggal és a Milan készen áll átvállalni a játékos fennmaradó 1,5 millió eurós fizetését, amit a szezon hátralévő részében keresne a West Hamnél. A 32 esztendős csatár arra kérte az ügynökét, hogy hozzák tető alá a transzfert és a Milan minden más ajánlattal szemben prioritást élvez számára.
Longo szerint a Milan tárgyalásban áll a West Hammel és megkísérli szerződtetni Füllkrugot egy szezon végéig szóló kölcsönszerződés formájában. Max Allegri egy olyan csatárt szeretne, aki fizikálisan erős, a tizenhatoson belül hatékony, nemzetközi tapasztalattal rendelkezik és jó a mezőnymunkája a csapat segítése céljából.
Füllkrug a sikeres dortmundi időszaka után Londonban nem tudott maradandót alkotni, keveset játszik és már jelezte, hogy januárban klubot szeretne váltani. A Sky Sport Italia szerint a Milan vezetősége már “lefoglalta” Füllkrugot a januári átigazolási időszakra.


11 hozzászólás
🤦
Ha két évvel ezelőtt hozzuk, örülök, de jelenleg romokban van.
Hát, ha tényleg jön, akkor remélem, hogy ez lesz számára a nagy feltámadás.
Fél év kölcsön mindenképp rendben van, ha pluszban jön és nem valaki helyett, hiszen akkor igazából rizikó nincs benne, max nem jön be.
Úgy rendben lenne, ha lenne legalább 1 gólerős csatárunk, aki rendre hozza az eredményeket. Igy szerintem még a kölcsön sem jó ötlet. Még, ha formába is lendülne, mire eljut odáig már a szezon hajrájában leszünk. Sajnos most van 2 teljes totálkár a keretben, erre hoznának egy harmadikat is? Nonszensz! Gólerős csatár nélkül nem lehet bajnokságot nyerni, de cáfoljon rám a csapat!
Nem is az a cél, hanem az első 4 hely. Az meg úgy néz ki csatár nélkül is hozható, akkor nem fognak idén már nagy pénzt beletenni az ügybe.
Tartom továbbra is hogy HA Allegri akarja akkor jöjjön, mert most van egy csatárunk akit SC-nek hoztak (és aki alatta nem is volt rossz a sérüléséig) és van egy Nkunku akit a hírek szerint Furmányos akart nagyon elhozni, a Chelsea-vel ápolt jó kapcsolatunkat kihasználva. Nem véletlen volt az a híres Allegri nyilatkozat hogy fogalma nincs mit fog vele kezdeni.
Szóval én csak annyit kérek hogy olyan csatárt hozzanak akit Allegri AKAR IS, a neve nem érdekel.
A Milan az elmúlt 40 évben (bár inkább csak annak az első 25 évében) elkényeztette a szurkolókat, ami a csatárokat illeti. Van Basten, Weah, Shevchenko, Ibrahimovic, Inzaghi, Matri…
Nyilván nem Haaland lesz, aki télen érkezni fog, de ezeket a transzfereket el lehet felejteni, hozzá képest meg 4-5 csatárt leszámítva mindenkit le lehetne minősíteni.
Eddig egy német csatára volt a Milannak, és ő bevált. Ráadásul ő is betöltötte a harmincat, mikor leigazoltuk.
Amiben lehet bízni, hogy ha Füllkrug jön, akkor mindent meg fog tenni, mert nyáron vb-t rendeznek. A német focisták illenek az olasz futballstílushoz, fura, hogy viszonylag kevés a germán a Serie A-ban, aki meg van, az vagy nem echte német vagy nem alapember – Kempf meg Gosens kivételével.
Giroud óta még Morata volt eddig a legjobb csatár… Szóval Origi – Gimenez – Nkunku hármasnál rosszabb számokat gyakorlatilag nem nagyon hozhat… Egy próbát megérne.
Morata miben volt jó?
Nem volt jó. De az Orogi-Gimenez-Nkunku hármasnál jobb volt szerintem.
Matri??? Meg Morata??? Nálam már ők sem voltak jó csatárok, mert igen lehet el vagyok kényeztetve, de kérem szépen Fulkrug???? Ő lesz a megváltó???
Itt van a vezetőség és Tare remek munkája. Sajnáltak komolyabb pénz áldozni a nyáron például egy Vlahovicra és inkább kidobtak egy csomó pénz és felesleges Nkukura. Most meg nem tudnak pénzért venni egy csatárt mert Gimenez megyen műtétre, tehát őt a télen senki sem fogja megvenni, Nkuku meg nem hiszem hogy egy fél év után elkelne jó pénzért…. Így meg már megint csak az marad hogy olyan játékos kell aki olcsó fizetésű, mozdítható és kölcsön vehető mert nem használják.
És nem hinném hogy Allegrinak Fulkrug kellene de el kell fogadnia őt.
Nem akarnak ezek a bajnoki címért küzdeni, nekik elég a BL mert az hozza a pénzt.
Megint jön a téli pánik igazolás. Brémában még kifejezetten jó volt, azóta viszont megy lefelé, mindjárt 33 éves, nem gondolnám, hogy nálunk hirtelen megtáltosodik.
Hozzuk el Varga Barnabást 🙂