Olasz jelentések szerint a kolumbiai élvonalban szereplő Independiente Medellín szélsője, Juan Arizala januártól a Milanban folytatja a pályafutását.
Fabrizio Romano tényként közölte, hogy a Milan vezetősége szerződteti Arizalát a Medellín együttesétől. A klubok között létrejött a megállapodás az átigazolásról és a 20 esztendős játékos igent mondott a Rossonerinek. Arizalának az Egyesült Királyságból és Belgiumból is voltak ajánlatai, azonban visszautasította őket annak érdekében, hogy a Milan játékosa legyen.
A klub körülbelül 3 millió eurót fizet Arizala játékjogáért, plusz egy továbbértékesítési részesedési záradék fog beillesztésre kerülni a szerződésébe, melynek értelmében a jövőbeli átigazolási árának egy bizonyos százaléka a kolumbiai klubot illeti – számolt be Romano. Daniele Longo, a Calciomercato transzferguruja is megerősítette, hogy a Milan vezetői véglegesítették Arizala megvásárlását, aki az első téli igazolás lesz.
Arizala októberben töltötte be a 20. születésnapját és 2023 márciusában 17 évesen mutatkozott be a kolumbiai élvonalban. A posztját tekintve bal oldali szárnyvédő és képes az egész bal oldalt bejátszani. A fiatal tehetség eddig összesen 50 tétmeccsen szerepelt a Medellín színeiben, ezeken 3 gól és 1 gólpassz a mérlege. Arizala 22 alkalommal szerepelt a kolumbiai U20-as válogatottban és pár hónapja alapembere volt a bronzérmes nemzeti csapatnak az U20-as világbajnokságon.
Igli Tare sportigazgató és a játékosmegfigyelői stáb választotta ki Arizalát, akiről előrehaladott tárgyalások voltak az elmúlt napokban a Milan és a Medellín között. A klubnak 2 kvóta áll a rendelkezésére EU-n kívüli játékos leigazolására a januári átigazolási időszakban.

