Fikayo Tomori, a Milan középhátvédje szerint teljesen más a hangulat az előző szezonhoz képest és azon dolgoznak, hogy egységesebbé és kompaktabbá váljanak csapatként. Az angol védő elárulta, hogy mi a különbség Zlatan Ibrahimovic és Luka Modric vezérszerepe között és beszélt a csapatról, a 2026-os világbajnokságról illetve elmondta, hogy a csapattársaival milyen nyelven beszélnek egymással az öltözőben.
A FIORENTINA LEGYŐZÉSÉVEL AZ ELSŐ HELYRE LÉPTETEK…
„Boldogok vagyunk. Jól játszottunk a Fiorentina ellen, jó a hangulat, de az edző mindig azt mondja, hogy a következő meccsre kell koncentrálnunk. Pontosan ezt tesszük, hogy megtartsuk az első helyet.” – mondta Tomori a Sportmediaset mikrofonjainak.
EZ A MÁSODIK ÉLETED A MILANNÁL?
„Igen, de szerintem ez mindenki esetében így van. Az előző szezonban nem mentek jól a dolgok. Idén új játékosaink és új edzőnk van, teljesen más a hangulat. Jól kezdtük a szezont és így is akarjuk folytatni, nemcsak egyénileg, hanem csapatként is. Az edző konkrét dolgokat kér tőlem és igyekszem ezeket megvalósítani a pályán. Elégedett vagyok a teljesítményemmel és azzal is, ahogyan a csapat játszik.”
HISZEL ABBAN, HOGY OTT LEHETSZ A VILÁGBAJNOKSÁGON AZ ANGOL VÁLOGATOTTAL?
„Természetesen. Párszor beszéltem Thomas Tuchel kapitánnyal és tudom, hogy mit kell tennem. Tudom, hogy ha jól játszom a Milanban, akkor jönni fog a meghívó. Reménykedek benne. Most arra kell koncentrálnom, amit csinálok, és készen kell állnom, ha jön a hívás. A világbajnokság egy álom mindenkinek és nekem is az.”
TE VAGY AZ EGYIK A JELENLEGI KERETBEN AZON JÁTÉKOSOK KÖZÜL, AKIK OTT VOLTAK A 2022-ES BAJNOKCSAPATBAN. LÁTSZ HASONLÓSÁGOKAT AZ AKKORI ÉS A MOSTANI CSAPAT KÖZÖTT?
„Nem tudom. Más csapatunk van, más a légkör is, de vannak hasonlóságok is. Jó csapatnak érezzük magunkat és megvan bennünk az a mentalitás, hogy mindig csak a következő meccsre koncentrálunk. Most jön a Pisa, aztán az Atalanta, majd a Roma. Mindig a soron következő meccsre gondolunk, ahogy az edző mondja. Még túl korai lenne azt mondani, hogy megnyerjük a bajnokságot. Jelenleg jó helyzetben vagyunk és a Pisa ellen ismét bizonyíthatjuk, hogy milyen erősek vagyunk.”
HOGY ÁLL A SZERZŐDÉSED MEGHOSSZABBÍTÁSA?
„Mindig azt mondtam, amióta megérkeztem ide, hogy a Milan egy nagyszerű klub és amíg a vezetőség nem mondja azt, hogy ennyi elég volt, addig itt maradok. A Milan az otthonom. Őszintén szólva nem gondolkodom sokat a szerződésemen, mert a következő mérkőzésre akarok koncentrálni. Majd ha a klub megkérdez a szerződésem meghosszabbításáról, akkor elgondolkodom rajta.”
MODRIC KÉPES LEHET ARRA, AMIT IBRAHIMOVIC TETT 2022-BEN, HOGY BAJNOKI CÍMRE VEZESSE A MILANT?
„Igen, lehetséges. Más típusúak és mindketten tapasztaltak, de Zlatan keményebb volt, szóval ő inkább a beszédével ösztönözte a csapatot, míg Modric a példamutatásával segít megmutatni, hogyan kell játszani, edzeni és hozzáállni a meccsekhez. Mindkettőtől lehet tanulni. Amikor Zlatan itt volt, akkor fiatalabb csapatunk volt, most viszont tapasztaltabb a keret. Zlatan szinte egymaga nyerte meg a Scudettót, most pedig öt-hat kulcsjátékosunk van, köztük Modric is. A tapasztalat sokat számít.”
VAN VALAMILYEN KÜLÖNLEGES FOGADALMAD, HA MEGNYERITEK A BAJNOKSÁGOT?
„Még nem gondolkodtam rajta. Talán szőkére festeném a hajam, ha valami rendkívüli dolgot viszünk véghez a szezonban.”
MILYEN NYELVEN BESZÉLTEK EGYMÁSSAL AZ ÖLTÖZŐBEN?
„Angolul, franciául, olaszul, spanyolul… Az újonnan érkező játékosok azok, akik még nem beszélnek jól olaszul, például Odogu, Athekame vagy Nkunku, de a pályán mindig megtaláljuk a közös nyelvet.”
Tomori a klub televíziós csatornájának, a Milan TV-nek is nyilatkozott Milanellóban.
MI A SZEREPED AZ ÖLTÖZŐBEN?
„23 éves voltam, amikor megérkeztem a Milanhoz, most pedig már majdnem 28 éves vagyok. Az öltözőben is kicsit más a szerepem. Az érkezésemkor nem beszéltem olaszul, de most már igen. Most már sok mindent csinálok: beszélek a pozíciókról a pályán és elmagyarázom az új játékosoknak, hogy mit kért tőlük az edző. Érzem ezt a felelősséget és szeretem is, mert ösztönösen jön.”
MOST SAELEMAEKERSSZEL JÁTSZOL EGY OLDALON…
„Tudjuk, hogy egymásért futunk a pályán. Ha ő hibázik, akkor én ott vagyok mögötte. Ha én hibázom, akkor ő segít. Jól ismerjük egymást, ő technikailag is ügyes. A Románál való időszaka óta teljesen más játékos lett. Most már magabiztosabb, jobban bánik a labdával és nagyobb bizonyítási vágy van benne, amit meg is mutat. A pályán kívül is barátok vagyunk, minden nap beszélünk. Nagyon jó a kapcsolatunk.”
A CSAPAT SOKKAL STABILABBÁ VÁLT…
„A védekezés nem csupán a védők feladata, hanem az egész csapaté. Minden kapcsolódik egymáshoz. Azért dolgozunk, hogy egységesebbek és kompaktabbak legyünk. Tudjuk, hogy ha nem kapunk gólt, elöl vannak erős támadóink, akik eldönthetik a meccseket.”
MI HANGZOTT EL A FIORENTINA ELLENI MÉRKŐZÉS UTÁN?
„Másnap megérkeztünk Milanellóba és azt mondtuk, hogy vége a meccsnek és most a Pisa elleni bajnokira kell koncentrálnunk, mert az is kemény mérkőzés lesz. Az olasz bajnokságban nincsenek könnyű mérkőzések. Nyertünk a Fiorentina ellen, szép munka volt, de most jön egy újabb meccs. Mi fogjuk megnyitni a fordulót, szóval ha nyerünk, akkor jó hétvégénk lehet.”