A Milan vezetősége azon dolgozik, hogy meghosszabbítsa Fikayo Tomori szerződését.
Bár 2025 januárjában és a nyári átigazolási időszakban is felmerült Tomori távozásának lehetősége, azonban Massimiliano Allegri irányítása alatt alaposan megváltozott a helyzete és a csapaton belüli státusza. Az angol középhátvéd alapembernek számít a háromvédős rendszerben a védelem tengelyében.
Matteo Moretto információi szerint a Milan vezetősége tárgyalásokat folytat Tomori szerződésének meghosszabbításáról. Az angol futballista aktuális kontraktusa 2027. június 30-án jár le és a felek között további egyeztetések történtek.
A Rossoneri célja, hogy hosszabbítson Tomorival és a játékos kifejezte maradási szándékát: az angol futballista prioritást adott a Milannak a jövője szempontjából. A közelmúltban folyamatban voltak megbeszélések és haladnak előre a tárgyalások a megállapodás megkötése érdekében – közölte Moretto, aki hozzátette, hogy a felek még nem járnak a végső szakaszban, de összhangban dolgoznak a hosszabbításon.
A 27 esztendős középhátvéd több mint 5 éve, 2021 nyara óta erősíti a Milant és eddig összesen 186 tétmeccsen lépett pályára a csapatban, amellyel 1 Scudettót és 1 Olasz szuperkupát nyert.
2 hozzászólás
Persze, maradjon: ismeri a csapatot, mi is tudjuk, hogy mire számíthatunk. De ha télen kikerül a kezdőből, akkor ne puffogjon, mert a bosszantó hibái/butaságai ugyanúgy megvannak.
Kíváncsi vagyok, hogy de Winter mikor fog berobbanni?
Tomorit rengeteg kritika érte és érheti az elmúlt év(ek) teljesítménye miatt. Mint oly sokan, ő sem nyújtotta azt, mint a bajnoki évben. Többen (inkább kevesen) szajkóztuk, hogy alapvetően nem képességbeli gondok voltak nála (bár azért megismertük a korlátait), hanem a komplett csapatvédekezés volt kudarcos az előző szezonokban. Allegri egyik nagy erénye, hogy a védekezést mindenhol rendbe tudta rakni. Gyakorlatilag a Milannál is szempillantás alatt megtalálta azokat az emberek, akire alapoz ilyen téren. Az angol is ilyen lett valamiért. Vannak ostoba megoldásai, de alapvetően nincs nagyobb gond a teljesítményével jelenleg. Úgy gondolom, hogy a belső védőhármast Allegri csak akkor bontja meg, ha sérülés, vagy bődületes formahanyatlás nem következik be. Egyébként a bejáratott embereihez orrvérzésig fog ragaszkodni. Ez óriási pech de Winter számára, akit amúgy szintén jó képességű játékosnak tartok és akit Allegri is alaposan ismer.
A szerződéshosszabbítás érdekes dolog mindenesetre. Eladni nemigen lehet valószínűleg (illetve mindig ott a kockázat, hogy akit a helyére hoznánk hogy muzsikálna, lásd a Theo-Estupinan cserét), Allegri viszont tudja használni. Így ez logikus lépés.