Luka Modric, a Milan klasszisa a Fiorentina elleni 2-1-es győzelem után Rafael Leaót dicsérte és a Scudettóért folyó versenyről is kérdezték a riporterek.
A Milan hazai pályán 2-1-re legyőzte a Fiorentinát a 7. fordulóban, köszönhetően Leao duplájának. Modric a kezdőcsapat tagjaként végigjátszotta a mérkőzést és a szokásához híven a csapat egyik legjobbja volt, hatalmas mezőnymunkát végezve a pályán. A 40 éves középpályás a meccs lefújása után elmondta, hogy Leaót a világ egyik legjobb játékosának tartja és alig várta, hogy együtt játszhasson vele a pályán.
„Rafa igazán fantasztikus játékos és alig vártam, hogy együtt játszhassak vele. Sajnos a szezon első meccsén megsérült, de most már visszatért és ez az a Rafa, akire szükségünk van. Ő egy kivételes tehetséggel rendelkező játékos, véleményem szerint a világ egyik legjobbja és még mindig tud fejlődni. Minden rajta múlik és remélem, hogy ez a két gól segíteni fog neki abban, hogy visszanyerje az önbizalmát. Ő nagyon fontos számunkra.” – mondta Modric a DAZN mikrofonjainak.
A Milan ezzel a győzelemmel a tabella élére ugrott, megelőzve az Intert, a Napolit és a Romát. Massimiliano Allegri irányításával a csapat 7 forduló alatt 5 győzelmet szerzett, valamint 1 döntetlen és 1 vereség a mérleg 11 rúgott góllal és 4 kapott góllal.
„Scudetto? Egyszerre csak egy mérkőzésre koncentrálunk. Csapatként folyamatosan fejlődünk. Ezen az estén megmutattuk a tartásunkat és a minőségünket egy erős ellenfél ellen. Ez a jó irány mindannyiunk számára, így kell folytatnunk tovább és nem szabad túlságosan előre tekintenünk. Csak azt kell tennünk, amit az edző kér tőlünk.”