Az októberi válogatott szünet előtt még egy nagyon fontos mérkőzés vár a Milanra, ugyanis ma este a Juventus ellen lép pályára a Serie A 6. fordulójában. Massimiliano Allegri megtartotta meccs előtti sajtótájékoztatóját és kiemelte, hogy egy újabb fontos előrelépési lehetőség előtt állnak, viszont még nagyon hosszú a szezon. Az olasz tréner szerint intenzív mérkőzésre van kilátás és technikailag hibátlanul kell játszaniuk.
„A Juve-Milan összecsapások mindig nagyszerű mérkőzések. Ez egy újabb nagyon fontos előrelépési lehetőség számunkra egy erős csapat ellen, mely még veretlen a bajnokságban és a végsőkig harcolni fog a legjobb négybe kerülésért. Nem lesz könnyű, de mindent beleadunk.” – nyilatkozta Allegri a meccs előtt.
A FELKÉSZÜLÉSRŐL
„Ez egy teljesen normális hét volt. A Juventusnál töltött 8 év után olyan érzések vannak bennem, amelyek velem maradnak, de ez nem a bosszúról szól és nem áll fenn annak a veszélye sem, hogy rossz kispadra ülnék le, különösen azért, mert a stadionban időközben megcserélték a kispadokat. Mindig élvezetes és érzelmes volt számomra a kispadon ülni. Nekünk csak a végső célunkra kell koncentrálnunk, függetlenül ettől a mérkőzéstől, hiszen még rengeteg mérkőzés vár ránk és nagyon sok pontért kell játszanunk. Még csak a szezon elején járunk, de a végső célnak mindig világosan a szemünk előtt kell lebegnie, miközben nyugodtan dolgozunk az elérése érdekében.”
A VÉDELEMRŐL
„Taktikailag intenzív teljesítményt kell nyújtanunk. A Napoli ellen jól védekeztünk, de a tizenegyeshez vezető szituációban mindenképpen lehetett volna jobban reagálni. A Juventus magasan letámad és nagy intenzitással játszik, ráadásul az ilyen mérkőzéseken mindig képes gólt szerezni. Technikailag hibátlanul kell játszanunk.”
DAN PETERSON KOSÁRLABDAEDZŐ MILANELLÓI LÁTOGATÁSÁRÓL
„Gyerekkoromban néztem a csapatait. Nagyon különleges pillanat volt találkozni vele és beszéltünk arról, hogy az évek során mennyit változott a futball és a kosárlabda. Hihetetlen volt beszélgetni egy közel 90 éves emberrel, aki tele van energiával. Mindig van mit tanulni és csak remélni tudom, hogy én is lehetőséget adtam neki, hogy megossza a gondolatait.”
TOMORI ÉS LEAO ERŐNLÉTI ÁLLAPOTÁRÓL
„Tomori teljes mértékben bevethető. Rafa – Nkunkuhoz hasonlóan – még dolgozik azon, hogy fokozatosan felépítse az erőnlétét és remek edzésheten van túl. Ez volt az első edzéshét számára augusztus 17. óta. Az ő szezonja még igazán el sem kezdődött. Rafa a Napoli ellen a vártnál hamarabb állt be csereként, de tele van bizonyítási vággyal.”
AZ ÖSSZEÁLLÍTÁSRÓL
„Az első döntést Tomorival kapcsolatban kell meghoznom. Estupinan helyére Bartesaghi és Athekame közül fogok választani, utóbbi a bal oldalon is tud játszani. Figyelembe kell vennünk a cseréket is, mert a csereként pályára lépők sorsdöntő szerepet játszhatnak a mérkőzésen.”
GABBIÁRÓL ÉS RICCIRŐL
„Matteo játékosként még nagyon sokat fejlődhet. Nagyon felelősségteljes játékos és kiváló képességei vannak. Mindig örömmel tölt el minket, ha egy játékos válogatott meghívót kap. Samuele jól fejlődik és örülünk neki. Ő játszhat középső-középpályásként és a védelem előtt védekező-középpályásként is.”
JASHARI FELÉPÜLÉSÉRŐL
„Valószínűleg még egy hónap van hátra a visszatéréséig. Már megkezdte a könnyített futásokat a homokon, szóval csak türelem kérdése a visszatérése. Remélem, hogy hamarosan újra bevethető lesz.”
A RANGADÓRÓL
„A Juve egy pontra van mögöttünk és ez egy közvetlen rangadó lesz. Tovább kell dolgoznunk és kiegyensúlyozottnak kell lennünk. Még hosszú a szezon és nem nyertük meg a bajnokságot illetve nem értük el a Bajnokok Ligáját. Jelenleg így játszunk és talán három hónap múlva másképpen fogunk játszani és más döntéseket fogok hozni.”
RABIOT-RÓL
„Úgy vélem, hogy Rabiot fejlődött amióta együtt dolgoztunk a Juventusnál, de ez teljesen normális, hiszen érett játékos.”