Matteo Geroli, a Milan saját nevelésű középpályása aláírta élete első profi szerződését.
A 18 esztendős középpályás 9 szezon óta szerepel a Rossoneri utánpótlásában és az előző idényben az U18-as csapat alapembere volt, azonban a nyáron szintet lépett és rögtön felkerült az olasz negyedosztályban szereplő Milan Futuro keretéhez, ezáltal kihagyta a köztes lépcsőfoknak számító Primaverát.
A Milan egy hivatalos közleményben jelentette be, hogy profi szerződést kötött a 18 esztendős Gerolival.
„A Milan bejelenti, hogy Matteo Geroli aláírta első professzionális szerződését. A 2007-es születésű középpályás 9 szezon óta szerepel a Rossoneriben és a Milan Futuro-projekt részeként folytatja a karrierjét.”
Geroli az eddigi szezonban 6 mérkőzésen szerepelt a Milan Futuróban és 326 játékperc alatt 1 gólpasszt osztott ki. Az elmúlt hetekben többször is előfordult, hogy a Milan első csapatával edzett Milanellóban. A posztját tekintve védekező-középpályás illetve középső-középpályás.